Megnyitó: 2022. 11. 24. 18.30
Galeri Ffrindiau (Budapest XI. Csurgói út 15.)
Finisszázs: 2022. 12. 10. (szombat) 15.00
Szférák találkozásáról, a rajzi gondolkodásról esik majd szó. Résztvevők: Koronczi Endre, Tayler Patrick és az Önzine arcok
Háromtól látogatható a helyszín, a beszélgetés (amiről felvétel is készül) öt órakor kezdődik.
Az Önzine első lapszáma a hazai kortárs rajz világába enged betekintést. A kiadványban szereplő művészek: KORONCZI Endre, RÁSKAI Szabolcs, GÁSPÁR György, SZÍJ Kamilla, GALLOV Péter, BALOGH Fábián, HORROR Pista, SÁGI Gyula, VAZAVAZE, GÁTI Ráhel, BÁLVÁNYOS Levente, SZEMZŐ Zsófia, DÉS Márton, BABINSZKY Csilla, TAYLER Patrick, AGAFINA Anna, GACSÁLYI Bíborka, BOROS Mátyás, BERNARD Petra és Leo LUNGER.
Szerkesztő: IMREH Sándor
A rajz mint műfaj megítélése ingoványos terep, akár egészen tág társadalmi vélekedésekről van szó, akár a szűken vett művészeti közegről beszélünk. Emögött nem az áll, hogy valaki vitatná annak „fontosságát” – éppen ellenkezőleg, talán kissé túl lett hangsúlyozva az évek során, hogy „le dessin est la probité de l’art,” hogy „a művészet becsülete a rajzon áll vagy bukik,” ahogy Ingres fogalmazott. A dolog ugyanis mostanra kontraproduktívnak bizonyult: attól, ami ennyire alapvető, hajlamosak vagyunk elvárni, hogy alap legyen – amire aztán építeni lehet. A rajz lassan az alkotás alfája lett a köztudatban, viszont elvesztette ómegaságát, ami alatt azt értsük, hogy a tervezőgrafika mellé lett rendelve, vagyis a megvalósítás fontos, de nem feltétlenül megmutatásra érdemes előzményévé vált. Ezen nem sokat segít az sem, hogy a műfajnak relatíve egyszerű anyagszükséglete van, márpedig a konzervatív-klasszikus gondolkodás ragaszkodik ahhoz, hogy a művészeti értékhez hozzáadnak a „nemes” anyagok, illetve a papír és a vászon tartóssága közötti különbség tovább erősíti azt a benyomást, hogy a rajzok nem az „örökkévalóságnak” készülnek – tehát nem „komolyak”, inkább csak vázlatok.
A grafikusok többsége persze ellenzi ezt a főleg érdektelenségben kifejeződő degradációt – bár vannak, akik már internalizálták azt: ha nem is konstruktivisták, de mindenképp konstruktívak lettek. A külső értékek hozzáadása (a más műfajok szabályrendszereinek elfogadása és működtetése) látszólag a becsület visszaszerzését célozza, valójában azonban bebetonozza azt, hogy a rajznak valami másra kell hasonlítania, hogy önmagában „érvényes” legyen – így önmagukat zárják ki a l’art pour l’art dimenzióból. Nehéz intellektuális vitát folytatni olyasmiről, aminek kommunikációja leginkább legyintő kézmozdulatokban és csendes fejrázásokban történik – többnyire ezekkel reagálnak a fővárosi galeristák, ha papírmunkákat akarnak náluk kiállítani, és így mondanak udvariasan nemet a befektetésre vadászó gyűjtők, ha rajzokat ajánlanak nekik. A nonverbalitás egyébként természetes is a helyzetben, hiszen nem annyira konkrét érvrendszerek ütközéséről, mint inkább kimondatlanul örökített meggyőződésekről van szó…” Fülöp Tímea kezdi így Gallov Péter munkásságát elemző írását, ami a teljes egészében olvasható itt és az esti alkalmon megjelenő idei Önzine lapszám hasábjain.
Persze nem sírás-rívásra, hanem a rajzolás ünnepére kell számítani, egy szubjektív bemutatóra a hazai kortárs rajz alkotóinak egy-egy mesterdarabján keresztül.
Kiállító művészek: GALLOV Péter, DÉS Márton, RÁSKAI Szabolcs, BALOGH Fábián, SZEMZŐ Zsófia, SZÍJ Kamilla, BABINSZKY Csilla, BERNARD Petra és Leo LUNGER
