2024. október 18. – 27.
Nyolcésfél (Budapest VIII. Német utca 16.)
Megnyitó: 2024. október 17. 19.00
Megnyitó-performansz és hanginstalláció: Szende Natalie, elektorakusztikus zeneszerző és muzikológus
Kiállító művészek: BATKE Luca, CORNEJO Judith, FAZEKAS Dániel, FÜLÖP Tünde, HORVÁTH Júlia, LÁSZLÓ Fanni, MADARÁSZ Rita, POSTA Rebeka, SUTUS Fanni, SZARVAS Valentin, VARGA JANCSÓ Dániel
Kurátorok: Albert Eszter, Balkó Dorottya, Nagy Emese Boglárka, Tamás Cintia, Vázsonyi Dóra
Mindannyian ismerjük a közmondást: „Aki nem dolgozik, az ne is egyék”. De mégis mikortól számít (rendes!) munkának egy tevékenység? Az irodában a számítógép előtt eltöltött idő annak számít? És mi a helyzet a „családi fészek” megteremtését célzó láthatatlan munkával? És a művészek műteremben eltöltött ideje munkaidő-e? Ezek talán nem ugyanolyan értékes munkák, mint az, ha egy recepciós pult mögött ül valaki napi 8-10 órában?
Vagy netán míg a házimunka a kulturálisan kódolt női princípium részeként aposztrofálódik, a műtermi munka a művészekben rejlő zseniből és kreativitásból táplálkozik? Bárhogy is legyen, ahogy sok más, úgy a munka fogalma is társadalmilag konstruált, koronként változó képet mutató fogalom. Nem függetleníthető a mindenkori hatalmi struktúráktól, ideológiáktól, sem az aktuális társadalmi és gazdasági berendezkedéstől.
Ahogy Katja Praznik szlovén szociológus fogalmazott, a neoliberális kapitalizmusban „a munka jelentése többé már nem a létfenntartás érdekében végzett emberi tevékenység, hanem olyan cselekvés, amelyen keresztül az egyén kivetíti saját személyiségét…” A munka az áru és a kenyérkeresés birodalmából a pszichológia és a szabadidő birodalmába helyeződik át, ez pedig a „rosszul fizetett vagy egyáltalán nem fizetett ’ingyenmunka’ igazolását szolgálja.”
A sportszerűen űzött fizetetlen munkának azonban – ironikus módon – megvan a maga ára. Mindez azonban nem egyedülálló jelenség. Az utóbbi évek társadalom- és gazdaságelméleti diskurzusaiban egyre gyakrabban merül fel a prekariátus fogalma. A kifejezés használataiban számos egymással részben átfedést mutató, részben ellentétes megközelítés találkozik.
Eszerint a prekár lét egy sajátos, “a fordista termelési rendszer és a jóléti államok által garantált klasszikus alkalmazotti státuszhoz” képest kiszolgáltatottabb, bizonytalanabb állapotot jelöl. Ez kevésbé az adott egyén hátteréről vagy társadalmi identitásáról szól, „hanem inkább arról a módról, ahogy saját jövőjéről gondolkozik”, és eszerint „keresztülmetsz több szociológiai kategóriát: az etnikumot, a nemet, a nemzetiséget, de még a társadalmi-gazdasági osztályt is”.
A kifejezés a kizsákmányolás legkülönbözőbb formáira és a rendhagyó időbeosztásban dolgozókra egyaránt érvényes lehet: az illegális, szezonális munkától a részmunkaidős, otthoni munkáig, a rugalmas munkaidőtől az önálló vállalkozóig, a szabadúszóktól az önmagukat alkalmazó egyénekig, amely kategóriába a projekt alapon foglalkoztatott kulturális munkások és a megbízásokból/eladásokból magukat fenntartani kényszerülő művészek egyaránt beletartoznak.
Jelen kiállítás a művészeti munkát helyezi középpontba. Az alkotói tevékenység tökéletesen belesimul abba a neoliberális elgondolásba, mely szerint a munka az önkifejezés egy formája. A reneszánsz korig maga a fogalom sem létezett, egyszerű kézművesként hivatkoztak a művészeti munkát végző mesterekre. A 19. század zsenikultusza már számos privilégiumot jelentett, azonban máig visszhangzó, negatív hatása miatt a veleszületett tehetség és a kreatív személyiség kifejezéseként tekintünk a művészetcsinálásra.
A házimunkával vont párhuzam által Praznik rámutatott, hogy a művészeti tevékenységre sem társadalmi-kulturális konstrukcióként, hanem a szubjektum alaptermészetéből eredőként tekintünk. Az esszencializálás hatékonyan rejti el, hogy a művésszé válás milyen sok tényezőtől függ: a csak bizonyos helyeken, bizonyos társadalmi rétegek számára elérhető tehetséggondozástól vagy a családi háttér anyagi és kulturális tőkéjétől például.
A személy természetével összeforrt művészlétet nem tudjuk munkaként leírni, láthatatlan a saját termelési folyamata viszonylatában. Olyan ölbe pottyant ajándékként jelenik meg, amiért csodálattal adózunk – nem pedig munka, amit pénzzel honorálunk. Mivel az autonóm alkotói tevékenység jellemzően nem ígér biztos megélhetést, így plusz időt igénylő alkalmi munkák, másodállások dúcolják alá.
A művészzseni piedesztálra emelésével háttérbe szorult a tény, hogy a művész ugyanolyan hétköznapi ember, mint a társadalom többi tagja. Erre azonban egyre többen igyekszenek felhívni a figyelmet: tematikus kiállításokkal, performatív művészeti alkotásokon keresztül világítanak rá arra, hogy a művészeti alkotás folyamatát, a tárgy megszületését megelőző munkát nem becsüljük meg.
A tiltakozó, aktivista természetű, figyelemfelkeltő projektek egyszerre tekinthetők önreflexiónak, valamint a kapitalizmus és a kortárs intézményrendszer kritikájának. Egyik lehetséges formájuk a galériabezárás mint művészeti gesztus: Robert Barry már 1969-ben így hívta fel a figyelmet a szektorban dolgozók elkeserítően alacsony bérezésére, míg Maria Eichhorn 2016-ban záratta be a londoni Chisenhale Galériát a „kiállításmegnyitót” követően. Michael Asher ugyanerre a problémára mutatott rá, amikor 1974-ben eltávolított egy válaszfalat egy Los Angeles-i kereskedelmi galériában, hogy felfedje a színfalak mögött folyó munkát.
Ezek az akciók is hozzájárultak ahhoz, hogy a művészek által végzett láthatatlan munka, valamint a szektorban dolgozók kizsákmányolása a diskurzus részévé válhasson. Napjainkban a (művészeti) alapjövedelem bevezetésének kérdése, valamint az intézményrendszer és kultúratámogatás kritikája is vita tárgyát képezi.
A kiállításon a művészeti munka eredményét a termékként való értelmezés felől a folyamat felé mozdítjuk el, melynek létrejötte lineáris útvonal helyett megannyi kanyar, kényszerpihenő és újraindulás eredménye. A Terike from Budapest és Nyolcésfél által közrefogott alkotók beavatnak munkáik megszületésének konkrét szegmenseibe, bizonyos esetekben pedig maguk az alkotásaik is visszautalnak az elkészülésük folyamatára.
A kreatív munkát a láthatatlan folyamatok előtérbe helyezésével, állandó reflexióval és ambivalens érzésekről mesélő szavaikkal demisztifikálják. Legyen az alkalmazott művészettel foglalkozó alkotó egyéni projektje vagy autonóm alkotás, a kreatív folyamat egyaránt anyagi és mentális erőforrásokat vesz igénybe, melyeknek feltérképezésével közelebb kerülhetünk a művészeti munkát körülvevő ellentmondások megértéséhez és talán feloldásához is.
Kiállításunk egyszerre szól az alkotókról és azokról a tényezőkről melyekkel állandó kölcsönhatásban kell működnie ahhoz, hogy a jelenlegi kulturális hálózatban érvényesülhessen. Emellett a helyszínről, amely otthont ad a kiállításnak és önmagáról is, hiszen az Oh, to be an artist… is egy olyan folyamat végeredménye, amelyben az általunk vizsgált jelenségeket testközelből is megtapasztaltuk. Ilyen alapon pedig érdemes magunknak feltenni a kérdést: mennyire kényszerülünk újratermelni azokat a problémákat amiket konkretizálni, kidomborítani szeretnénk?
Nyitvatartás: 16:00-19:00, minden nap