2026. 03. 27. – 04. 30.
Helyszín: Budapest IX. Drégely utca 19.
Nyitva: kedd-vasárnap 16-20 óra
Megnyitó: 2026. március 26. (csütörtök) 18 óra
Kiállító művészek:
Mohamed ABDELKARIM, SAMMY BALOJI&FILIP DE BOECK, Tina BARA, Rufina BAZLOVA, Mohamed BOUROUISSA, CSORBA Eszter, FARKAS Aliz, FÁTYOL Viola, Andreas FOGARASI, KOLTAY Dorottya Szonja, Halina SKIBNIEWSKA, SZEBENI András, SZIDU Evdoxia
Közreműködő: HODWORKS
Kurátorok:
LÁZÁR Eszter, NAGY Edina
„Addig jó amíg fáj, mert tudjuk, hogy élünk.” Csorba Eszter festményének címe akár a kiállítás mottója is lehetne. A rákoskeresztúri rendelőintézet folyosóján várakozó idős páciensek mondatai mintha a kiállítás helyszínéül választott egykori rendelő falai között is visszhangoznának. Fizikai fájdalom esetén az orvosokban bízva remélünk gyógyírt, de mi történik azokkal a fájdalmakkal, amelyek nem lokalizálhatók a testben, amelyek „láthatatlanok”? Ezek a fájdalmak és a hozzájuk kapcsolódó mentális nehézségek máig az ellátórendszer mostohagyermekei.
A majdnem ötven évvel ezelőtt megfogalmazott, az egészségügyi alapellátásról szóló 1978-as alma-atai nyilatkozat ma is aktuális állásfoglalása szerint az egészség „teljes fizikai, lelki és társadalmi jólétet” jelent. Ennek feltétele, hogy ebben ne csak az egészségügyi ellátórendszer, hanem a társadalmi és gazdasági szektor is közreműködjön. Ezzel szemben az egészséggel kapcsolatos elképzeléseink még mindig a fizikai képességek karbantartására, a teljesítőképesség fenntartására korlátozódnak, miközben a mentális és társadalmi dimenziók egyre inkább háttérbe szorulnak. Testi és lelki épségünk, valamint általános jólétünk alapja a személyes biztonságérzet, amely, hasonlóan az egészségügyi alapellátáshoz való joghoz, a valóságban messze nem egyenlő mértékben garantált.
A kiállításon bemutatásra kerülő művek nagy része a hidegháborús időszak néhány olyan egészségügyi, intézményi példáját veszi alapul, amelyek jellegükből adódóan – legyen az elnyomó, progresszív vagy a kettőt paradox módon ötvöző – jól tükrözik a korszak ambivalenciáját. Az egykori szocialista blokk és a gyarmatosított országok egészségügyi infrastruktúráinak összehasonlítása a tekintetben is tanulságokkal szolgálhat, hogy milyen formában és hatókörrel jelenhettek meg bizonyos újító törekvések koloniális majd posztkoloniális kontextusban.
Amikor egészségügyi intézményekről beszélünk, konkrét fizikai terek jutnak az eszünkbe: egy kórház, egy pszichiátria vagy szanatórium. A kiállítás útvonalai is ilyen terek mentén szerveződnek. Mint például az elmegyógyintézet, a munkások éjszakai szanatóriuma vagy éppen egy olyan láthatatlanná tevő tér, mint a „Tripperburg”. E térkategóriák nem csupán betegségtípusokhoz és konkrét intézkedésekhez kapcsolhatók, hanem mindezek történeti változásait is érzékeltetik.
A kiállítás egy 2024 őszén elkezdett, hosszú távú oktatási, kutatási és kiállítási projekt része. A címben szereplő „puszta élet” kifejezést Giorgio Agamben olasz filozófustól kölcsönöztük. Az agambeni puszta élet a biológiai élet tényét jelenti, messze a teljes fizikai, lelki és társadalmi jóléttől. A kiállítás címe a puszta életre ítéltekre utal, akiket éppen azok a társadalmi és gazdasági szektorok hagytak magukra, amelyeknek a lehető legjobb egészséget kellene biztosítaniuk számukra.