2026.10.29–11.23.
Bázis (Budapest VIII. Horánszky utca 25.)
Megnyitó:
2026.10.29. (csütörtök) 18:00
Égő, forró láva, a meginduló hegyoldal robaja, fullasztó füst. Aztán csend és sötétség. Minden elpusztult, az új életnek nyoma sem volt. Vastag hamuréteg borította el a tájat, mint szürke bársonytakaró, mely alatt lélegezni nem lehetett. Teltek az évek, évszázadok, évmilliók, míg egyszer csak valami csepegni kezdett az égből, melynek létezéséről a sötétség miatt a Semmi is elfeledkezett. A víz lassan átitatta a hamut. Nem érkezett Teremtő, aki nevet adott volna a dolgoknak, és nem hangzott el parancs sem arról, mi minek legyen a helye. A föld mélyében a nedvesség, a hő és az elhalt anyag találkozásából valami mégis mozdulni kezdett. Először csak egy vékony fonál, majd gyökerek, erek és egymásba kapaszkodó hálózatok szőtték át a kihűlt felszínt. Az új élet csendes volt és lassú. Nem egyetlen pillanatban született meg, hanem újra és újra.
A kiállítás gondolatkísérlet arra, hogy miként tudjuk az alapvetően patriarchális kódokkal operáló teremtéstörténetek alternatíváját elképzelni úgy, hogy nem időszámításunk előzményeként tekintünk ezekre, hanem egy lehetséges folytatásként, újrakezdésként, és melyben nincsenek előre meghatározott szerepek, vagy megkötött hierarchia. A különböző művészi pozíciók egy olyan narratívát jelölnek ki, melynek epizódjai felcserélhetőek, és a különböző pontokon való bekapcsolódás más idő- és tértapasztalatot jelent. A három eltérő, mégis összetartó alkotói praxis mindegyikében megjelenik a női teremtőerő hangsúlyossága, és az ebből kiinduló pszeudo-mitológia egyszerre operál ismerős és ismeretlen elemekkel. A minket körülvevő világ, a természeti jelenségek és folyamatok transzcendentális elemekkel ruházódnak fel: a víz teremtő térré, a fonál kötelékké, a test kapuvá, a pusztulás pedig az átalakulás feltételévé válik.
A kiállítás ökofeminista alapélménye szerint a természet kizsákmányolása szorosan összefügg a nők elnyomásával, emellett mindkettő ugyanabból a ciklikus, testi teremtőerőből táplálkozik, amely életet szül, táplál és újra befogad. Utóbbi felismerésből születik meg a teremtéstörténet feminista újraolvasása: a hagyományos elbeszélés külső, felülről formáló (jellemzően férfi) teremtő princípiumával szemben itt a világ belülről, a test és a föld közös, immanens erejéből bontakozik ki. Így a három perspektívából összeálló történet az egyre forróbb hőmérsékletű, évről évre több kiszáradt folyómederrel és elsivatagosodott területekkel növekvő, megbetegített Föld gyógyulását, öngyógyítását is jelenti.
Kiállító művészek:
Forgács Genovéva, Hajba Lídia Magdolna, Zsigrai Eszter
Kurátorok:
Borbély Polla, Tomcsányi Sára