2026. november 19. – december 20.
PP Center (Budapest III. Szentendrei út 89-95.)
Megnyitó: 2026. november 19., 19 óra
Kurátor: Kocsis Katica
Az Artkartell projectspace örömmel mutatja be Puklus Péter „Volt elég idő számba venni” című egyéni kiállítását. A festmények egy személyes számvetés részei: annak vizsgálata, hogyan alakítják az önmagunkról alkotott képet az örökölt családi minták, a kapcsolataink és a saját döntéseink.
Mennyire érezzük a magunkénak azt az életet, amelyben élünk? Mikor követjük mások elképzeléseit, és hogyan tanulunk meg határt szabni annak, amit még elbírunk? A képekhez ma már hozzátartozik az eltelt idő távolsága is: alkotójuk egy olyan jelenből tekint vissza rájuk, amelyben az egykori helyzetek kevésbé feszítőek, és a folytatás iránya is tisztábban látszik.
A Pilinszkytől kölcsönzött „Volt elég idő számba venni” mondatában így valamiféle nyugvópont is megfogalmazódik. Volt idő végiggondolni, mi történt, felismerni bizonyos ismétlődéseket, és megbocsátani mások mellett önmagunknak is.
Miközben kimondja azt is, hogy aki számot vet, maga is érintett mindabban, amit megérteni próbál. Emlékszik, vágyakozik, neheztel, bizonyos részleteket szívesen felidéz, mások fölött átsiklik. Megbocsát, sok minden, mindenki mellett magának is. A festmények ezt az elfogult, önmagával is vitában álló nézőpontot engedik közel.
Puklus művészetében régóta jelen vannak a családi élet, az otthon és a szexualitás kérdései. Fotóin gondosan elrendezett tárgyakon és testi gesztusokon keresztül beszélt az együttélésről, a vágyakról és a ránk osztott szerepekről.
Festményein ezek a hétköznapi, intim történetek szabadabban alakulnak: a testek arányai eltolódnak, egy-egy mozdulat felnagyítva jelenik meg, az arcokat olykor csak néhány vonás jelzi. A széles ecsetvonások közé firkaszerű vonalak vegyülnek, a festék hol sűrűn takarja a vásznat, hol áttetsző foltokban terül szét vagy megfolyik rajta. Ebben a lendületes festésmódban helye van az indulatnak, de a játéknak is. Az élettörténet felől kínálkozó értelmezés már az interpretáció része. E művek expresszivitása, a kompozíciók lendületessége autonóm festői döntésekből születtek, így a munkához való visszatalálásban maga ez az elmélyült, kíváncsi figyelem is megtartó erőnek bizonyult.
A testeket ábrázoló képeken a végtagok, tenyerek, fejek szinte teljesen betöltik a felületet. Nehéz volna innen hátrébb lépni, kényelmes távolságból szemlélni, ami történik. Még a csendéletek vázája és két pohara is eleven, duzzadó formákból áll össze. Az együtt töltött időhöz érintések, megszokott mozdulatok, a másik jelenlétéhez igazodó testhelyzetek tartoznak; a képek erotikája ezekből a hétköznapi közelségekből is táplálkozik. A cím kimért megállapítása így némi érzéki mellékízt is kap. A festmények mellett bemutatott szőnyeg pedig újabb anyagot kapcsol a kiállításhoz, és a testi közelség felől is megközelíthetővé teszi ezt a világot.
A képek többsége önarcképként is olvasható. Az arc hol jobban, máshol kevésbé felismerhető. Van köztük fáradt, szomorú, vágyakozó és önmagán nevetni képes figura. Más képeken a test felszabadultabb, a gesztusok játékosabbak. Az egymás mellé kerülő alakok, kezek eltérő állapotokat őriznek, és egyikük sem tart igényt arra, hogy egyedül képviselje azt, aki megfestette őket.
Az örökölt családi mintáktól önmagunk újrafogalmazásáig vezető út a kiállítás egyik lehetséges olvasata. A néző saját tapasztalatai azonban más összefüggéseket is megnyithatnak: egy ismerős testtartás, két szín találkozása vagy egy helyzet humora olyan személyes kapcsolódást teremthet, amelyhez nem feltétlenül kell ismerni a művész privát történetét. A képek teret hagynak ennek a találkozásnak. Puklus számára pedig a bemutatásukhoz már az a felismerés is hozzátartozik, hogy van honnan visszanézni. Az egykori nehézségek felidézhetők, miközben a jelenben több hely jut a kíváncsiságnak, a munkának és az örömnek.
(Kocsis Katica)
A kiállítás telefonos egyeztetéssel tekinthető meg: +36 30 847 5178): 2026. november 19. – december 20.
