Ültem a Műcsarnok első termében egy számítógép előtt, és az artsurvey 1.0 szociológiai kutatássorozatnak nevezett, meglehetősen leegyszerűsített kérdőív azon kérdésére próbáltam válaszolni, hogy mégis kinek készítik a művészek műveiket. Mivel választási lehetőségeimet beszűkítették, és – ellentétben a megnyitóval – rajtam kívül egy lélek sem volt a teremben, alaposan megnézhettem Csontó Lajos írásom címében megidézett művét, és arra a következtetésre jutottam, hogy e művek azon szűk közönség számára készülnek, akik felismerik a képen pózoló szereplőket, s akiknek egy kisebb hányada ezt az internetes site-ot is nézegeti. Mert azoknak, akik a napi- és hetilapok alapján tájé kozódnak arról (s ez a népesség többsége), mi is a kép, a képzőművészet, az alkotás vagy a műtárgy (bemutatja a Nézőpont szolgálat), hiábavalóak a fiatal művészek olyan szolgáltatásai mint például a Béreljen művészt! project, a Vénusz Stúdió asztrológiai segítsége a műtárgyak értelmezéséhez, a művek látogatottságát kijelző Attendometer, a kiállító művészekről készült és megvásárolható családias diasorozat vagy az Exkluzív telefonbeszélgetés a kurátorokkal. Pedig a fogyasztóbarát tendencia erőteljesen jelen van a kiállításon, de a tömegkultúra nyelvezetének beépítése, az új mediális eszközök használata inkább a könnyű, problémamentes befogadást segíti elő, semmint az elmélyülést. Mintha hazánk éghajlatát egy egyenletes szélmozgás határozná meg, melynek kényszerítő hatására az alkotók elsuhannak a lényeg felett: otthon villog a tévéképernyő, s a város a gyorséttermekre, a benzinkutakra, a lepattant gyárakra vetett futó és felszínes pillantások halmazából épül fel. Nemcsak mi nézők, de talán e művészek is elgondolkodhatnának Csontó intelmén: nem feltétlenül a percepció bálványa előtti hódolás az, ami üdvözítő lehet a XXI.század elején. Miként a trendi szerep megtagadása, a divatos tendenciáknak való ellentmondás tudatos vállalása egy konkrét időn túli magasművészeti besorolás reményében is lehet önáltatás: épp úgy vezethet unalomhoz, mint lelkesen üdvözölt és elfogadott trendiséghez. Bár lehet, hogy én magam is csalóka ábrándokat kergetek, amikor e tény felismerését olyan művészektől várom, akik már elérték a Kis képzőművészek 12 pontjában előírt és teljesítendő feladatok egyik fontos pontját: a Műcsarnok-beli kiállítást.