Kömlődi Ferenc
Transzhumanista médiaművészet
Elhangzott a Tudomány és fikció a médiaművészetben című szimpóziumon 2001. június 11-én, a Francia Intézetben.
A transzhumanizmus tudomány- és kultúrtörténeti jelentősége
Tudomány és fikció egyik legmarkánsabb találkozási pontja az ezredforduló populáris kultúrájában a transzhumanizmus, illetve – még pontosabban – a transzhumanizmus gyűjtőkategóriába tartozó eszmerendszerek, többek között: extrópiánusok, szingularitáriánusok, transztopiánusok. Max More, Anders Sandberg, Nick Bostrom és a többiek (főként elméleti) munkái (alkalmazott és spekulatív) tudományos eredményekre, technológiai trendekre (bio- és nanotechnológia, robotika, mesterséges intelligencia-kutatás, genetika) történő reflexiók, azokból kiinduló, első megközelítésre a valóságtól elrugaszkodottnak tűnő, máskor túlzottan logikus és/vagy kvantitatív extrapolációk. Utóbbi állítás főként a rokon szellemiségű Hans Moravec és Ray Kurzweil könyveire, tanulmányaira, például az 1999-es A spirituális gépek korára érvényes. A szerzők az exponenciális növekedésként felvázolt fejlődést elsősorban hardver-alapon elemzik, míg a kevésbé dinamikus léptékű szoftver-evolúcióra nem fektetnek akkora hangsúlyt. (Vö.: Jaron Lanier: One-Half of a Manifesto – Why stupid software will save the future from neo-Darwinian machines. In: Wired, 2000. december.) Lanier nem osztja Bill Joy apokaliptikus félelmeit, viszont a technológia "megváltó erejében" sem hisz.
A transzhumanizmus manapság katalizál és extrapolál, eleinte azonban a nyolcvanas évek két jellegzetes szellemáramlata, az elsősorban irodalmi alkotásokban manifesztálódott cyberpunk, valamint a gyakran áltudományos posztmodern filozófia elleni reakcióként is értelmezhettük.
Cyberpunk és transzhumanizmus között számos tematikai átfedés (a csúcstechnológia segítségével "felerősített" ember, homo sapiens-gép szimbiózisok, tényleges mesterséges intelligenciák) mutatható ki, ám a jövő megítélése annyira különbözik, hogy folyamatosságról az egyezések ellenére sem beszélhetünk. A különbségek nemcsak a disztópia versus utópia ellentétben éleződnek ki, hanem a társadalomkép is lényegesen eltér: míg a cyberpunk arctalan, nemzetek feletti megakorporációk elleni lázadása anarchista dühkitörés, a korlátozott lehetőségek közül a legkevésbé rosszat választó individuum túlélési harca a káoszban, addig a libertariánus alapokon nyugvó transzhumanizmus állammentes modellt, önkéntes tranzakciókon alapuló nyitott, szabadpiaci, agorikus rendszert javasol. A közeli jövőnél lényegesen messzebbre tekint. Jelképesen: a Szárnyas fejvadász helyett a 2001 – Ûrodisszeia "nyomvonalán" halad a Jupiter felé. Mint téma (kirajzás, kolonizáció, Dyson-szférák, galaktikus civilizációk, parti a Kozmosz végén, Omega-pont) és helyszín, a Föld mellett ismét megjelenik a világűr. (Mindez nem jelenti, hogy cyberpunk írók transzhumanista témákat ne elemeznének. Bruce Sterling 1985-ös regénye, a Schismatrix a poszthumán evolúció körül bonyolódik, a mechanikus cyborg-víziót a biogenetikus eljárásokkal módosított, "kevésbé konkrét" gépemberrel állítja szembe. Neal Stephenson és William Gibson gyakran elmélkednek – többek között – a nanotechnológiáról. A gyökerektől leginkább Vernor Vinge távolodott el: ő dolgozta ki a Technológiai Különösség elméletét.)
A transzhumanizmus szakít a posztmodern mindent relativizáló attitűdjével, és zárójelezi Lyotard tételét a "nagy elbeszélések" haláláról. A Reneszánszhoz és a Felvilágosodáshoz hasonlóan (tudományban, fantasztikumban, tudományos-fantasztikumban fogant) új "nagy elbeszéléseket" teremtett: gépi evolúcióról és intelligenciáról, technológia és ember viszonyáról, transzhumán állapotról, poszthumán létformákról. Új Felvilágosodás – vallják egyre többen. A dinamikus fejlődésbe vetett bizakodás szintén a Reneszánsz és a Felvilágosodás öröksége. (Az emberi forma nem állandó, kizárólag tőlünk függ, hogy mivé alakítjuk önmagunkat – hirdette Pico della Mirandola a XV. században. Francis Bacon a fejlettebb technológiák létkörülményeket javító, a természet feletti uralmat biztosító hatásairól írt. Mintegy százötven évvel Bacon után, Immanuel Kant az ész autonómiáját – a racionális humanizmust – proklamálta. A transzhumanizmus a humanista hagyományból kiinduló, a technológia-alapú poszthumán jövőt tudatosan előkészítő filozófia. A szót először az evolucionista biológus Julian Huxley használta, az 1956-os New Bottles for New Wine kötetben.)
Transzhumanista alapelvek
Rudolf Clausias 1850-ben fogalmazta meg a termodinamika második, a Növekvő Entrópiára vonatkozó törvényét. A törvény kimondja: a világegyetemben a rendezetlenség, az entrópia sohasem csökken, sőt, növekszik. Az entrópia-növekedés következménye az energia kevésbé hasznos formákká történő átalakulása, végeredménye pedig az Univerzum pusztulása. Az evolúció viszont az entrópikus mozgásokkal ellentétes, komplex formák felé ível. Mivel magyarázható, hogyan oldható fel ez az ellentmondás? Léteznie kell egy, az entrópiával fordított hatást gyakorló törvénynek, melyet Ray Kurzweil Gyorsuló Visszatérés törvényének nevez, és az intelligencia, az információ, az energia, az életerő, a tapasztalat, a változatosság növekedése, azaz az extrópia mozgatja – állítják a transzhumanisták.
Legfőbb gondolataikat, az Extrópiánus alapelveket – állandó és többirányú fejlődés, permanens (biológiai és neurológiai) ön-átalakítás, dinamikus (racionális, cselekvés-orientált) optimizmus, intelligens (főként bio- és nano) technológiák gyakorlati alkalmazása, spontán (decentralizált) rend, nyílt társadalom, (független, de másokért is felelős) ön-irányítás, racionális gondolkodás – Max More dolgozta ki több ízben, utoljára az 1999-es 3.0-ban.
Ahány elv, annyi tudományos fikció. A homo sapiens korlátainak fokozatos felszámolása az életkor drasztikus növekedéséhez, sőt, fizikai halhatatlansághoz is vezethet. Forgatókönyvek: lehűtés (kriosztázis – jegelve, vagy üvegesítve) a jelenben, nano a közeli, a színtiszta információként felfogott agy/tudat merevlemezre töltése (uploading) a távoli jövőben. Az evolúció nem ért véget az emberrel, lesznek nálunk intelligensebb létformák, már dolgozunk rajtuk, és ha úgy döntünk, a bionikus konvergencia végső fázisában, akár magunk is poszthumán entitásokká lényegülhetünk át. A gépi (mesterséges, de a ma elképzelt mesterséges intelligenciákkal "csak rokon") szuperintelligencia, a – Vinge szerint 2005 és 2030 között esedékes – megjelenése a Különösség (Szingularitás), egy pontot jelöl, amikor az exponenciális növekedés hiperbolikusba megy át. Nem tudni, mi következik utána, nem prognosztizálhatunk, olyan drasztikusan átalakul a körülöttünk lévő világ. (Az elméletet transzhumanista körökben is többen vitatják. Az utóbbi években – párhuzamban, de függetlenül a Principia Cybernetica Projekt alkotógárdájától – egyrészt Damien Broderick, másrészt Eliezer S. Yudkowsky fejlesztette tovább. És a fatális időpont is kitolódott…)
A poszthumán állapot – Különösséggel, vagy Különösség nélküli evolúcióval – szuperintelligenciát és "a" valósággal egyenértékű szimulált/emulált környezetet, tökéletes tele-alámerülést biztosító (teljesen interaktív, horizontálisan és vertikálisan egyaránt maximálisan "eleven") médiumot, Mesterséges Valóságot (AR) feltételez. E valóságokban, és addigra már az űrben is, hat főbb (de nehezen elkülöníthető) csoportba sorolható lények – állatok, emberek, (emberi eredetű) poszthumánok, gépek, intelligens gépek, (koncentrált és/vagy szétosztott intelligencia) rendszerek – élnek majd.
Transzhumanizmus és médiaművészet
Nanotechnológia, szuperintelligencia, ember-gép mutációk – számos probléma merül fel. Hogyan jeleníthetők meg a tipikus transzhumanista motívumok a médiaművészetben? Ábrázolható-e, ha nem is élethűen, de legalább hihetően a sci-fibe hajló/illő tematika? Miként válik az elmélet önálló, öntörvényű alkotássá?
Első példánk, Ray Kurzweil (egyik) honlapjának virtuális guide-ja, a popsztárnak készülő Ramona (http://www.KurzweilAI.net) "népes család", az utóbbi években "elszaporodott" avatárák tagja. A feltaláló alteregója, Molly, A spirituális gépek kora kalauzának szellemtestvére. Huszonöt éves, zenészcsaládba született, vannak kedvencei, és – a többi virtuális csillaghoz hasonlóan – mögötte is mozgalmas életút áll. Fiktív, de hihető történet, a közeljövőben valószínűleg számos hasonlóval ismerkedhetünk. Kurzweil úgy véli, hogy az évtized végére drasztikusan elszaporodnak majd a cybertérbeli hasonmások. Alakot, hangot, nemet tetszés szerint választhatunk. Mindez csak idő és technológia kérdése. De mit tud, mennyire hiteles Ramona a jelenben, itt és most? A site-ra, önmagára, vagy Ray Kurzweil személyére vonatkozó kérdésekre pontosan, kicsit mechanikusan és sablonosan, de hihetően felel. Hangja enyhén gépies, steril, arcmozgása nem tökéletes, igaz, Kurzweil csak a kezdetnek tekinti. "Az emberhez hasonló tulajdonságokkal bíró, független mesterséges intelligencia" – állítja. Kétségtelenül "okos program", bár a Turing-teszten valószínűleg nem menne át. Meg lehet kérdezni róla. Azt a válaszolja, teszteljük le. "Virtuális sztár vagyok, ugyanannyira reális, mint bármelyik politikus, vagy televíziós személyiség" – jellemzi önmagát, és alighanem ez a lényeg. Ramona – alkotója legjobb szándéka ellenére sem, legalábbis még – nem igazi mesterséges intelligencia, nem érzékeljük, hogy "utódainak" a színre lépése bármiféle Különösséget idézne elő. Tökéletes lenyomata a mai médiavalóságnak, a tizenöt perces sztárlétnek, fikció és realitás közti határok megszűntének. Programozott fecsegőgép, mint a képernyőkön látható (egyre megy, hogy valós, vagy virtuális) szereplők. Nem transzhumanista "hős", hanem médiaikon (lesz, ha ugyan még nem az). Nagyon is (science) faction, és nem fiction.
"Az extrópiánus művészet nem létezne Internet nélkül" – írta Natasha Vita-More projektjeiről (http://www.extropic-art.com, http://www.natasha.cc) az LA Weekly egyik kritikusa. Mennyire művészet, mennyire memetika? Vita-More szerint az extrópiánus alkotó, evolúciós mémeket (AI, AR, ALife, avatárák, mesterséges testek) tervező új-kibernetikus. Mémek (elmevírusok) gyártására, terjesztésére köztudottan az Internet a legalkalmasabb médium. A következő lépés: metamémek, metakultúráról (metaCULTURE).
Van egy mémem – Vita-More egyik korábbi munkája címével is a legújabb, többéves (1998-2001?) projektre (ALife > A memetikus evolúció esztétikája > Primo 3M+ > Primo 3M+ 2001) utal. "A hús-test biotech-testté válik" – hirdeti a művésznő. Az egyik első változaton női fejet látunk, aztán ráklikkelünk, és ugyanazon fej bonyolult kibernetikus rendszerként tűnik fel. A képmező alján flash-szerűen, transzhumanista kulcsszavak, szlogenek peregnek. Szöveg és kép mantrává áll össze. A nőfejet – a nanotechnológia és a mesterséges intelligencia-kutatás eredményeire támaszkodva – ideális, kortalan és konceptuális testmodellé (Primo 3M+, Primo 3M+ 2001) fejlesztik. Vásárolhatunk belőle, modellek (xx, xy, xyy) közül választhatunk. Persze előtte nem árt alaposan tanulmányozni: egy-egy testrészre klikkelve, az implantátumokra vonatkozó hasznos és lényegre törő információkhoz jutunk. Ha a huszadik századi testtel táblázatszerűen összehasonlítjuk, azonnal észleljük a különbségeket. A garancia tízezer, ráfizetéssel egymilliárd évre szól. "Primo 3M+ 2001 megérkezett" – mintha digitális hirdetést olvasnánk. Itt a jövő, vegyétek és egyétek! – tehetnénk hozzá. Vita-More ironizál és önironizál, elmevírusok működését, hatásmechanizmusát vizsgálva, úgy tart görbe tükröt a posztindusztriális médiatársadalom elé, hogy közben mélyen az agyunkba vési a transzhumanista mémeket.
Az Orion’s Arm (http://www.kheper.auz.com/orions_arm) lassan formálódó, nagyszabású, kollektív hálózati munka, egy űropera, nemzetközi alkotógárdával, e-könyv is készül belőle. Hard science fiction – fogalmaznak a szerzők, többek között Alan Kazlev és Anders Sandberg. Jócskán 2001 után, 10000-ben vagyunk, egy olyan világban, melyet Isten-szerű mesterséges intelligenciák irányítanak. Visszatekintenek a múltba: nyolcezer év galaktikus történelmet, Különösségeket, létformák világra jöttét, evolúciós folyamatokat, transzhumanista dolgozatokban gyakran prognosztizált jelenségeket elevenítenek fel. A projekt nemcsak meseszerű-mitologikus novellák, forgatókönyvek és elmélkedések laza rendszere, hanem tipikus hálózati gyűjtemény. Öt részre tagolódik: témakörök, galaktikus enciklopédia, játékok, szójegyzék, történetek. Ha elkészül – de kész kell-e, hogy legyen egyáltalán? – valószínűleg a leginformatívabb transzhumanista munkaként tartjuk számon, jelenlegi állapotban viszont túlzottan szöveg- és állóképközpontú, hiányoznak belőle a jellegzetesen multimédiás elemek, a tényleges – a klikkelésen túlmutató – interaktivitás. Egyelőre még mémként se hat, holott a memetikus evolúciónak egy egész tematikus blokkot szenteltek a szerzők.
Összegzés
A transzhumanizmus multimédia-alapú művészetekben történő ábrázolása – mind a szerteágazó és bőséges szakirodalomhoz, mind az elméleti munkák mélységéhez viszonyítva – csak a kezdeti, kísérleti fázisban jár. Néhány ígéretes (főként Natasha Vita-More nevéhez fűződő) alkotás ellenére a komplexebb igényű, a filozofikus diskurzusokat plasztikusan, interaktívan, játékosan, felhasználóbarát-formában megjelenítő, popularizáló munkák még váratnak magukra. Célunk egy ilyen jellegű gyűjtemény (The Transhuman Collection) létrehozása.