Bent a kint,
és viszont
Documenta11
Mindig 4 éve van a művészeti vezetőnek és munkatársainak arra, hogy kialakítsa az aktuális documenta arculatát. Gondosan tervezett és kivitelezett esemény, nagyvonalú és ambíciózus háttérrel. Nem csoda, hogy trendszetterként működik, mint a képzőművészet globális rendszerében releváns kifejezési formák és pozíciók foglalata, afféle orientációs pont, nemcsak a művészvilág, a nagyközönség számára is. Van rá kapacitása: a Documenta11 esetében például több mint 130 ember dolgozik csak a Közönségkapcsolatok és Tárlatvezetések Osztályán.
Nagy várakozással tekint hát a művészetbarát az ötévente rendezett esemény elé. Százezrek zarándokolnak Kasselbe pontosan ebben a ritmusban. A művészet lelassítja az olimpiák és a biennálék tempóját. Nyugi-nyugi, no hurry, Harry.
A rendes, többnapos zarándoklat, lassulási lehetőség során általában nagyvilági reputációval rendelkező mesterek tucatjainak technikailag tökéletesen kivitelezett műveit vehetjük szemügyre, fiatal aspiránsok szintén ttk munkáinak karéjában. Néhány az előbbiek közül szellemi és fizikai értelemben is hatalmas mű, mely akár az életmű koronája lehet, az utóbbiak számára viszont már a kiállításon, a documentán való szerény jelenlét is a lehető legjobb ajánlólevelet jelenti, amit ma művész kaphat: világméretű bizalmi tőke.
Mr. D11 (a D11-es ügynök, somolyoghatnánk lokalice, de minek), Okwui Enwezor erőteljes vízióval rendelkezik. A kurátor (és a művészet) feladatát nem ízlésformálóként, hanem tudástermelőként definiálja. Ennek jegyében a szokásos exkluzív kiállítást öt különböző természetű, más helyen (értsd kontinensen) megtartott platformmá bővíti, melyből a 100 napos hipertárlat csak egy az öt közül, amit négy elméleti esemény vezet fel (Democracy Unrealized, Experiments with Truth, Créolité and Créolization, Under Siege: Four African Cities). Mindazonáltal a kiállítás legalább ennyire határozott hozzáállást mutat.
A résztvevők kiválasztása terén azt tapasztaljuk, hogy kitágult a potenciális szereplők spektruma, a művész-sztárokat balról különböző tudományos hátterű aktivisták, jobbról autentikus inuit közösségi videózás keretezi. Azaz, elmélyülve a documenta-történelemben* kiderül, a tágulás inkább geográfiai, mint diszciplináris, hiszen korábban is keveredtek már a résztvevő művészek más műfajú szerzőkkel, például filmesekkel, költőkkel, építészekkel. Tehát a documenta ezúttal is transzdiszciplináris és antidiszciplináris, az új elem a távolságtartó a: akonceptuális, akapitalista. A tudástermelő művészet problémaérzékeny, artikulálni tudja a diskurzusokat, a semleges pozíció utáni vágy hatja át.
A képzőművészet, mint tudástermelő tényező apró, gyors késleltetésként, lassításként, delayként, a már ismert (elavultnak tekintett) tudásrendszerek eltérítéseként, détournementjeként lesz semleges szerkezet. Kis, pontos mozdulat nagyobb egységek találkozási pontjain. Ezt a célt szolgálja a médiumok és dokumentumok halmozása. Ezért terjeszkedik több vászonra a videó. Ezért kerül a kép a hanggal időnként furcsa feszültségbe. Nem-retinális kapcsolat. Nem egységes látványban fürdő tekintet. Avydia (<_>Vydia; megint egy a).
A détournement szó nemzetközi, lettrista** és szituacionista gyökerei a nagyvonalú tervezés, a rendszerekkel való műveletek világába vezet minket***. Mindazonáltal az egykor ebbe a körbe tartozott művészek közül egyedül Constant van jelen: igaz, ő retrospektíve, igazi kiállítás a kiállításban.
Ez alkalommal a nagy nevek csendesebbek, a szerény megoldást választják. Pontosabban a látszat, a hatalmas anyag ellenére a nagyon kis mozdulat a divat. Mint Hanne Darboven központba emelt, a számsor minimális elmozdulását többezer keretezett képen dokumentáló méretes installációja. Vagy Fiona Tan sanderiánus kelet versus nyugatnémet katalógusa. Eddigi értelemben (oldszkúl) grandiózus mű, mint Beuys 7000 tölgye, vagy Walter de Maria Földkilométere, a D11 esetében nem nagyon akad. Megváltozott a művészet körül a klíma, s maga a művészet is. Nem az érzéki látvány, hanem a megjelenítés érzékenysége a főszereplő. Az adatbázis-gründolás, a tényanyag csoportosítása, az installáció megtervezése mind-mind a pici eltérítések megtörténtét, bemutatását teszik lehetővé, ugyanakkor a művészi alkotófázis szerves része a felettük való tervezői szintű kontroll.
Clido Meireles (documenta veterán) sem a medvét akarja láttatni, beéri a boccsal, megjelenésében szerény, ám poétikus és pontos részvétellel: jégkrémnek látszó tárgyat forgalmaz: fagyasztott tenger- illetve csapvizet mint eltűnőfélben lévő, illetve eltűnt elemet. A tranzakción az árusok keresnek, a vevők pedig szimbolikus összeget, egy egységet (eurót) fizetnek azért, hogy meditáljanak egy percet a világ vizein (amiért pénzt ad az ember, azt komolyan veszi).
Képregényvírusként veszi be magát Kassel török negyedébe Thomas Hirschhorn Bataille Emlékműve. A 8 elemből álló száznapos köztéri mű (ragasztószalaggal borított monumentális szobor (1), jellegzetes brutálbarakkokban elhelyezett, a helyi török fiatalok által üzemeltetett imbisz (2), könyvtár (3), Bataille kiállítás (4), közösségi tv-stúdió (5), a rendes documenta helyszínnel való összeköttetést biztosító, nézőket oda-vissza szállító, hirschorniánusan dekorált, koros Mercedes Benz (6), valamint webkamerák (7) és workshopok (8)) kevésbé visszafogott. Vicces dolog efféle filozófiát ekkora lendülettel szállítani a helyi török ifjúságnak, ám úgy tűnik, kell a méretes svung. Mert akkor az eredmény is meglesz. A lakosság használja a művet: a tv-stúdió működik, a könyvtárban Mohamed Ali meccseit nézik, az imbisszben olcsón jó kebabot és italokat mérnek. Kultúrák találkozása, 100 napra helyben hagyott tudástermelő felületek.
Az eltérítés műveletei igen változatos formában jelennek meg. Mint a látvány poétikus eltüntetése (Alfredo Jaar); mint a tőkemozgás logikáját befagyasztó cég (Maria Eichhorn); mint a világ minden tájáról összehordott elemekből álló játszótér (Dominique Gonzalez Foerster); mint radikalizált festmény (Fabian Marcaccio); mint lírai antropológia (Gilles Saussier); mint egyemberes film (Jonas Mekas); hogy csak néhány példát hozzunk, mert lehetne sorolni sokáig.
A kiállításra egyébként nem jellemző a könnyen áruvá változtatható műtárgy. Ugyanakkor érzékelhetően sok pénzt költöttek az installációra, melynek elsődleges funkciója a nézők számára lehetővé, sőt kellemessé tenni a művekkel való időtöltést. A napokig nézett, nagyszámú mű ellenére mégsem fárasztó végignézni a kiállítást, hála a sokféle, művészek által tervezett időszelidítő kényelmi berendezésnek. Egy csupán festményekből, szobrokból álló kiállítás megtekintése ilyen léptékben nagyságrendekkel nagyobb megterhelés lenne. Ez nem egy diszciplína láncára fűzött gyöngysor, a sok-kép-egymás-mellé-akasztva, az "egy perc egy képre" effekt****. Bonyolult, sűrű szövésű rizóma, háló, melyet e lassító berendezések tesznek megfigyelhetővé. Hogy látsszanak jól a produktív ellenállást célzó finom, kis műveletek.
A hálóvilág szerény jelenlétét keleti versenyzőknek köszönheti. A tsunamii.net művészei a legkorszerűbb (kommerciálisan elérhető) technológia segítségével lassítják a szörföt sétafikává. Egyszerűen összevetik az online és offline helyváltoztatás sebességét: a kiállítótérben elhelyezett lcd-monitorokon nyomon követhetünk egy GPS-szel és mobillal felszerelt "web-walkert", hálógyaloglót, aki a másik városban elhelyezett másik szerverhez gyalogol. Ez a kiállítótérből nézve nem valami látványos dolog, a mű szerkezetét áttekintve viszont éppen egyszerűsége teszi maradandó meditációs objektummá (hálólassítás mint elterelő művelet).
Annál látványosabb David Small Illuminated Manuscript című interaktív műve, mely hatalmas könyvbe vetített szöveget animál a néző lapozó mozgásával szinkronban, a szemünk láttára újraírva a szöveget, nem kis áhítatot generálva az együttmozgás okán (könyv-eltérítés). Figyelemreméltó dolog továbbá, hogy a hiperlátogatott kiállítás (600.000 nézőt várnak) sűrű igénybevételének kitett mű ottjártamkor, a "100 napos múzeum" 46. napján is kifogástalanul működött.
Igaza lehet annak, aki azt mondja, mindennek a háttere erősen teoretizált, protestáns művészetszemlélet; annak is, aki az egymillió évről szóló szavakat egymillió lehelletté olvasztó On Kawara keleti érzékiségét éppen elég csillogásnak tartja; annak is, aki szerint a kurátorokat most (is) a formára és tartalomra egyaránt kényesen érzékeny szerzők kontextusműveletei vonzzák; és annak is, aki a gyakorlat grandiózus elméletiesítését látja az összképben.
Mondják, a D11 sokat köszönhet az elődnek, a DX-nek*****, amely meghonosította a szociális-politikai diskurzust documenta berkekben, ám erőteljesen eurocentrikus világképre alapozva. A D11 ezt a párbeszédet bővíti, igaz, némi spekuláció árán, de nem spekulummal, nem is spektákulummal operál legalább. Spek ide vagy oda, a posztkolonializmus fogalmát bizony tovább kéne tágítani ahhoz, hogy a szocializmus égisze alatt divatos hasonló gyakorlat analízise is beleférjen******.
Külön érdekessége a helyzetnek, hogy a formális, majdnem arisztokratikus Angolt beszélő Enwezor nem művészettörténetet tanult, hanem politikatudományt, paralell kísérleti költészetet művelt és megalapította az Nka-t, a kortárs afrikai művészet lassú, kétévenként megjelenő, ám gyorsan divatossá váló New York-i folyóiratát. Ez a lap indította el a művészettel való bensőséges kapcsolat útján, tette kurátorrá és kritikussá. Pályájának következő állomásai nagy múzeumi kiállítások, majd a második Johannesburg Biennálé. Nem egyedül, mindig másokkal együttműködve. Ekkora kiállítás társakat kíván elméletben és a gyakorlatban. Hat társkurátor és ő: a D11 hét mesterlövésze*******.
Szerteágazó kapcsolatok, amelyek szépen áttetszenek a katalógus életrajzi fejezetein: sokan résztvesznek ezen a kiállításon is azon művészek közül, akik már korábban is itt-ott együttműködtek a kurátor-team valamelyik tagjával. Kapcsolati tőke. Amiből nekünk itt Budapesten valahogy mindig kevesebb van a kelleténél. Bizonyos nézőpontból pedig már a tutiban üldögélünk: ahogy a moldáv Pavel Braila Shoes for Europe című, az exszovjet vasúti nyomtáv eltérő méretét (85 mm!) tematizáló videójának végén olvashatjuk: a vonatokat három órára megállítják alvázcserére Kelet- és Nyugat-Európa határán. Tutti frutti, my dear roasted dove.
A fent emlegetett tágulás (mármint a résztvevők spektrumáé) egyébként mérhető is: amennyivel kevesebb a sztár, annyival több az eddig outsidernek számító szerző. Helyet cserél a bent és a kint, fejünk felett eltekint.
b2 (at) c3 (dot) hu
* Végre online
az összes documenta művészeinek listája,
így summázhatjuk a szerény magyar részvételt:
a Berlinben élő Lakner László (D6 kiállítás),
a már nem élő Bódy Gábor (D8 video),
a Quebecben élő Monty Cantsin (Kántor István)(D8
performance), a Dawn csoport (Böröcz András, Révész
László László, Szirtes János)(D8 performance),
a Berlinben élő Hámos Gusztáv (D8 video),
Sugár János (D9 kiállítás).
** http://www.notbored.org/LI.html
*** Érzékeny dolog volt Sugár Jánostól
nyár elején Kotányi Attila budapesti jelenlétének
jelentőségét hangsúlyozni.
**** a kifejezést Timár Katalintól kölcsönöztük
(
***** a DX hálóhelye viszont Vuk Cosic jóvoltából
maradt csak ránk, aki letöltötte és továbbszolgáltatja
(tovatükrözi) a kiállítás bezártával
az illetékesek által levétetett tartalmat. Köszönjük,
Vuk!
****** kulcsszavak a D11 szótárból: democracy unrealized,
civil society, the nation state, transitional justice, processes of truth
and reconcilation, créolité, creolization, the state of
siege in african cities, colonization and postcolonialism, diaspora and
migration, living conditions in EE and in megalopolises of Latin ámerica,
racism, xenophobia, assimilation, eurocentrism, andocentrism.
******* Okwui Enwezor, Carlos Basualdo, Ute Meta Bauer, Susanne Ghez, Sarat Maharaj, Mark Nash, Octavio Zaya