A hálóban az a jó, hogy egy kicsi ugyanakkorának tud látszani rajta, mint egy nagy. Egy művészcsoport és egy vállalat, egy világmárka és egy műteremből irányított szerver.
Az irational.org megjelenésében a kettő között oszcillál. A név játék a betűkkel, a hálóráció ritmusában. Hogy miért csak egy r-rel írják, az a játék része (gondolhatjuk olyasminek, mint az e-kereskedelem, vagy homokszemnek a gépezetben á la Hejettes Szomlyazók).
A gyorsan töltődő laklap felépítése ugyanígy a racionális felé billenti a számlát. A nyitott forráskód esztétikája egy igazi rendszergazda rendszerszeretetével keresztezve: adatok bázisokba bújtatva, melyek a legkisebb és a legnagyobb sávszélességen is ugyanolyan megbízhatóan jönnek és ugyanolyannak látszanak.
Heath Bunting a legaktívabb iracionalista ügynök az életrajzok tanúsága szerint. Érdemes tehát rajta keresztül megismernünk az iracionalizmus világát. Londoni emberünk az új média fogalmát egyszerűen testreszabja. Bunting megközelítésében ez nyitott kommunikációs rendszerek létrehozását jelenti. Megszámlálhatatlan (én ötvennyolcnál hagytam abba a matekot) hálózati projektje révén ilyen modelleket tanulmányozhatunk működés közben.
Hálóhelye néha American Express-álarcot ölt, többnyire azonban marad a puritán nyitott forrás attitűd, az iracionalista arculat, mely formailag kifinomult és következetes. A listázott projekteket szemlélve ugyanakkor a felhasznált eszközök és formák terén nagyfokú, a művészi szabadság diktálta változatosságot tapasztalhatunk. A krétától a késen át a faxig, az utazástól az extrém sporton át a közösségi rádióig, a reklámkampánytól a csillagtérképen át a biotechnológiai magazinig minden elérhetőt használ, ami kézenfekvőnek tűnik az adott helyzetben. Világutazó, eszközeit a kis poggyász érdekében a minimumra redukálja: innen nézve válik érdekessé például az, hogy hordhat-e kést is tartalmazó kombinált szerszámot magával munkaeszközként egy művész hivatásának globális gyakorlása közben, vagy esetleg minden országban újat kell majd vásárolnia. Õ volt ezenkívül az első hálókoldus (a témát azóta többen boncolgatták, például Hecker Péter vonatkozó opusa is megér egy misét).
Apropó eszközök: ne tévesszen meg senkit a változatosság. Mindegyiket meggyőző magabiztossággal forgatja (engem például meglepett a kréta-graffitik kifinomult kalligráfiája, biztosan sokat gyakorol). A barlangkirándulások hálózati dokumentációját szemlélve értettem meg, hogy itt még többről van szó. Heath Bunting egyszerűen szereti azt, amit csinál, és ez a szeretet bele is költözik az általa kreált rendszerekbe. Élet és művészet eggyé válik, az utazások és a projektek egyben barátokkal, szerelmekkel és tettestársakkal való folyamatos találkozás, együttlét, iracionalista kaland.
Az első olyan generációból való, amelyik személyi számítógéppel nőtt fel, nem csoda tehát, hogy otthonosan mozog a hálón. Nemzetközi hírnevét úttörő hálóspecifikus projektjeinek köszönheti, melyek közül számomra az Own, be owned or remain invisible a legemlékezetesebb: a kutyaharapást szőrével szlogent szem előtt tartva a fehér alapon fehér szöveg majdnem minden szavát belinkelte a szó.com címre. Így a szó is pont a megfelelő mértékben látszik, és felvillan a háló üzletiesedő arca.
Szörföl a hálón és a lágyuló határokon, kirándul az országok közé és mindennek felképelt dokumentációját közzéteszi mint korlátozott hozzáférésű adatbázist. Az országok köze mezőbe lépve (BorderXing) ráébredünk, hogy a projekt a londoni Tate Modern megrendelésére készült, a mudam (Musée d’Art Moderne Grand-Duc Jean, Luxembourg) támogatásával. A két múzeum állja a 9000 fontos produkciós költséget, cserébe 5 éven keresztül hálóhelyükön mutatják be a művet. A szerzői jogok a művésznél maradnak, elővásárlási jog biztosítása mellett.
Maga a mű, amelyre e jogok vonatkoznak, egyfelől kirándulások sorozatán keresztül megvalósított, lábbal írt kézikönyv. Tartalmazza az európai határátlépés zöld (papír nélküli) módjait. Másfelől korlátozott hozzáférésű adatbázis, mely felhatalmazással bíró helyekről érhető csak el: vagy autorizáltatjuk magunkat levélben, vagy el kell sétálnunk egy ilyen helyre (végül is majd minden országban van legalább egy, nálunk a C3).
A dokumentációba mélyedve hiába keressük a magyar határt, az még be sincsen tervezve. A már kijelölt utak kábé fele van lelépve, azok viszont megkapó részletességgel, személyes hangon előadott útinapló formájában tárulnak elénk: megismerjük a felszerelést, a kirándulókat, a megtett utat, érdekesebb motívumokat, az utazás idejét szövegben és képben. Előbbi csúcspontja a bárki által követhető praktikus tanácsokkal szolgáló konklúzió, utóbbinál a határátlépés konkrét képkockái a legemlékezetesebbek.
Én mindemellett kedvtelve nézegettem a szerző listavezetőnek állított fotóalbumát is, melynek elrendezése például lehetővé teszi, hogy a képoszlopok magasságából következtessünk a képek hőseinek fontosságára a szerző életében. Megtudtam belőle azt is, hogy már régen szenvedélyes kiránduló, akinek jelentős ugrásait is számon tarthatjuk a kleini tradíció léptékében.
Tevékenységét felfoghatjuk felforgatónak is, amennyiben aktív kritikával illeti a fogyasztás vállalati kultúráját, tehát valami ellen játszik. Mégis e szerteágazó szubverzió-széria szelídsége az, ami végül megragadja a hálólovast. Már a kréta-grafitti anyagválasztása is a legszelídebb erőszakra vall: könnyen eltávolítható, ugyanakkor még nagyobb kézügyességet igényel így a művelet.
Hogy ne csak a szelíd oldalt domborítsuk: még a hétpróbás szörfereknek is tud valamit mutatni az egyelőre saját erőből működtetett Pornography as protest, amit hat próba alatt senkinek sem ajánlanék: nem a a hip-hop világából ismert szókimondó szöveg, hanem az explicit imagináció miatt, ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a mű hatását éppen a verbális és vizuális információk egymásra vonatkoztatása révén fejti ki.
Aki még nem szörfölt hétpróbányit, vagy nem akar részt venni a vonatkoztatásban, az tekintse meg inkább a nyilvános tereken gyakorolt iracionalista kritikát: ez megint szelíd műveletsor, a mászás művészete.
