Random helyzetjelentések XXIX. New York

Ideje volt már körbeszagolni, hogy mi vészelte át a zajos decembert. Kisimult arccal, megpihentetett idegekkel állt ismét földkörüli pályára a hős, hogy eddigi szörfjeinek legtartalmasabbját tudhassa le. Általában egy vizit már erősnek számított, ha a látottak harmada átkúszott a lécen, de most a speciális egyszerhasználatos műtárgyszínvonal-felmérő ampullák (melyeket a tapasztalt felhasználó behajít a galériába, mielőtt beteszi a lábát oda) többségükben helyesen jeleztek.
Egyből a nagyon frissre repült rá: most nyílt meg a Maya Lin tervezte Sculpture Center Queensben, egy újabb óriás, ami tovább fokozza a hangsúlyeltolódást Manhattanről Brooklyn/Queens felé.

Az indító kiállítás, a nemhangos, szofisztikált Jimbo Blachly többéves projektjének összefoglalója az About 86 Springs. Blachly egy 19. századi szakkönyv alapján igyekezett New York forrásait felkeresni és rekonstruálni [pic01].
A vízkeresés, a források, a rejtett és tiszta hálózat költői motívumait építette egybe a barkácsolt japán-kert szerű installációjában: favályúkban víz csörgedezik körbe, át a különböző helyszínekről szedett mohamintákat tartalmazó akváriumokon, helyszínleírásokon, fotódokumentációkon, melyek profánságukkal bíztatnak, hogy bárki garázsában megbújhat egy forrás. Ennek lehetőségét erősítik a földön mindenütt elszórt apró kút-, csatornafedél-, stb. makettek is [pic02] [pic03] [pic04] [pic05].

E kontemplatív munkát olcsó poén lenne összekötni a Center kertjében elhelyezett nyilvános wc-szoborral, a Patrick Killoran tervezte Glass Outhouse-zal, amelynek sajátossága, hogy falain keresztül belsejéből kifelé lehet látni [pic06]. A Sculpture Center tervei szerint tavasszal e sajátos megfigyelőállomásból néhányat felállítanak majd a város utcáin, további keveredést okozva a magán és nyilvános tereket még mindig megkülönböztetni akaró városszociológusok fejében.

Ha már utcai kipakolás, akkor feltétlenül meg kellemlékeznie Juan Munoz Conversation Piece című bronz szoborcsoportjáról, melybe véletlenül botlott a Central Park délkeleti sarkánál [pic07] [pic08] [pic09]. A cím a tipikus17-18. sz.-i németalföldi festészeti műfajra utal, mely formát alapul véve Munoz arrogáns interakciót vázol fel öt bevarrt szemű, bezsákolt, elmozdulni képtelen figura között.

A klausztrofób energiaelfojtás másik szép példája JavierTellez karácsonyi hangulatú installációja az Art in General-ban. A Blind Data kompakt kis kocka-univerzum, belül szivaccsal és 50-es évekbeli táncdal slágerrel – “az ember szobája a kicsi világa“- kipárnázva. A zárt deszkafalakon átlátni csak az egyenletesen fúrt lukakon keresztül lehet, amikbe diókat passzintott a művész, az angol ‘nut’ (‘dilinyós’) kifejezésre játszva rá [pic10] [pic11]. A megkattanás további eszköze az egyszemélyes doboz közepén álló kis létra, melynek tetejéről egy még kisebb sok apró fenyőfával telerakott meseerdőbe leshet be a tesztalany [pic12]. Iciri-piciri-land.

A térépítő fikciózás absztraktabb szintjére jutott a szörfös, amikor betévedt az osztrák Erwin Redl kiállítására a Riva Gallery-ben. Egy perccel előtte épp egy barátjának fejtegette telefonon ‘szimulátor-város’ teóriáját, mondván ugye nem biztos, hogy van értelme a reális és irreális közötti különbségtevésnek, s tessék: irodaház folyosóról egy teljesen sötét helyiségbe lépett, ahol halványzöld LED pontok tökéletes háromdimenziós négyzetháló-rendszert jelölnek ki. A Matrix II. [pic13] egyszerűügy és bizsergető ámulat, viszont párja a kisebbik teremben csak kirakatrendezői fogás [pic14].

Könnyed hátraszaltós teleporttal juttatta át magát a CarenGolden Fine Art-ba, a fiatalokból válogatott The Nature ofthe Beast című összejövetelre. Nyilván szívének leginkább Jean Shin kaparós sorsjegyekből és lottószelvényekből épített kártyavárosa, a Chance City volt kedves [pic15].Szintén megörvendeztette a szörföst Devorah Sperber távolról pollocki esztétikára rájátszó, ám apró kis kefékből összeszőtt zsezsegő orgiája, a Shag Rug is [pic16] [pic17]. A munkát konzisztenssé a képre irányuló látcső teszi, egyszerre szolgálva a hirtelen perspektívaváltást, a kényelmes voyeur nézőpontot és a gyors megértést. Sperber másik munkája, a Red Bandanna című gombostűkből kirakott kendő is hasonló szürreális vicc [pic18] [pic19].

Innét a Metro Picturesbe tartott ellenőrizni, hogy valóban ugyanarról az ideáról van-e szó Eric Wesley kiállításán mint Lakner Antal és Georg Winter pár éve bemutatott “Ugar” projektjében. És tényleg. Wesley is saját dohánymárkát hozott létre, a “NewAmsterdam”-ot [pic20]. Növények, keltető dobozok, szárító egységek és logótervek, kisutánfutóban könnyedén mobilizálható formában [pic21] [pic22] [pic23] [pic24] [pic25] [pic26].
Most, hogy lassan már sehol sem lehet dohányozni ebben az országban, a munka egy lehetséges partizán mozgalmat vázol fel a mindig költöztethető illegális otthoni ültetvény formájában.

Apropó földalatti akciók, feltétlenül meg kell emlékezni Clinton Boisvert december közepén végrehajtott hőstettéről. A művészeti főiskolás csúcsidőben Manhattan egyik legforgalmasabb metróállomásán, a Union Square-en, több tucat feketére festett vagy beragasztószalagozott, ‘fear’ feliratú dobozt helyezett el padokon, földön , falakon, lebénítva ezzel öt órára az állomást, amíg a bombaszakértők egyenként meg nem állapították a dobozokról, hogy üresek .Ahogy ez lenni szokott terrorista akcióknál, a diák önként jelentkezett a rendőrségen, jól meg is büntették. Így utólag a szörfös megköveti magát, hogy a metróba ragadva akkor az illető mamáját emlegette – némi késés magasztosabb ügyek miatt teljességgel elnézhető.

Szarkazmusában passzol az előzőekhez a Deitch Projectsben bemutatkozó Chris Johanson Now is Now-ja. A kiállítóteret szinte teljesen beteríti a gagyi-vurstli hangulatú mozgó tünemény: barkács-tengeren nyekeregve folyamatosan köröz egy vitorláshajó és egy pénzeszsák, egyik kergeti vagy épp hajtja előre a másikat [pic27]. Hasonlóan határozott világnézet-helyrerakók Johanson kissé beteg, divatosan punkos, nyers festményei, kollázsai is. [pic28] [pic29] [pic30]

Hazafelé tartva Brooklynban még megállt Williamsburg kerületben, New York legfiatalabb és ezért legdivatosabb művészövezetében, ahol az utcán is legalább mindenki festőművész vagy gitárzenész vagy tervezőgrafikus vagy japán fotómodell, s ahol apró, változó színvonalú, de független galériák találhatók minden lehetséges helyen, garázsban, fészerben, alagsorban, kirakatban, stb.

A legkreatívabbat galérialokalizálásban az Aquatic Creations hozza, amely félig akvarisztikai szaküzlet, félhomállyal, kellemes párával, hatalmas tartályokban úszkáló apró cápákkal és a klassszikus európai hagyományokon fejlődött szörfösnek ismeretlen trópusi lényekkel [pic31] [pic32]. Nyilván egy ilyen kontextus nagyot tud dobni a műtárgyakon, legalábbis ez történt az Illuminated Self című csoportos kiállításon, ahol kiemelkedőbbet egyedül Jurek Kubina hozott szigorú installációjával.
A finom selyem háttér és az aggresszív fekete ragasztószalag, amivel motívumait létrehozza, adja az alap energiaszintet, s ehhez járul méghozzá a szűken megvágott akt, illetve az azt ellenpontozó dekonstruktív vonalkáosz. Az egyenesek néha apró, rikító ipari-narancssárga négyzetekben végződnek, lenyúlnak a képről, átkúsznak a falra, összekötik a föld és a plafon között álló kisebb, rothkósan lebegő narancs festményt és a földre terített szintén rikító négyzetet. Az ipari eszközök, a baltahasítás jellegű formák és a szintek összekötése pont megfelel annak az elképzelésnek, ahogy a szörfös gondolja bizonyoscomputer-grafikai elvek és elemek festészetbe ültetését. A teátrális arrogancia, a nyitott sikolynarancsok, a műanyag és a selyem együtt egy oltárszerű absztrakt pornográfiává állnak össze. [pic33] [pic34] [pic35]
A művész a szemben lévő falra egy jóval csendesebb selymet lógatott. Félhomályban feketék nélkül csak a szürkének és ennek a speciális világító narancs-rózsaszín tónusnak keverésével. [pic36]
Végül még mielőtt sínre lépett volna befigyelte a Schroeder Romero galériában a texasi Javier Pinón americana-kollázsait, hogy a tudósítás, ha már lehet, inkább képeslap hangulatot árasszon így a vége felé. Fekete-fehér háromdimenziós vágott anyag, klasszikus macho-kritikával: bukott cowboyok, minotaurusz testű bokszolók, ijedt nők [pic37] [pic38] [pic39]. Hm, rodeo … [pic40]

Az összes indikátor-ampulláját elhajigálta már a hős, s megint pár hét lesz mire az új szállítmány megérkezik Fokvárosból.