KRATA-TA-TA

Hirschhorn bepörgött. A kortárs svájci művészek „Top Ten”-jének oszlopos tagjaként 2003-ban fogadalmat tett, miszerint nem állít ki többet hazájában. Legalábbis addig, amíg Christoph Blocher a szövetségi kormány tagjaként terjesztheti a populista lózungot. [http://www.blocher.ch/] Az elmúlt évek „jobbra át!” tendenciájának megfelelően ugyanis az Alpok minta-demokráciája is barnás árnyalatba öltözött. Hiába, a divatot követni kell, a decens okker-braun mindenkinek jól áll. Közvetlen demokrácia ide, oda. És erre Hirschhorn nagyon bepörgött. A képviseleti demokráciákhoz képest a svájci modell példaértékunek tűnt, – tegyük hozzá, hogy pár száz kilométerrel keletebbre-nyugatabbra továbbra is az… – mégis becsúszott egy komoly gikszer: Herr Blocher személyében a svájci választópolgárok megkapták a maguk Berlusco-Höderüket. [blocher] Blocher ütőkártyája természetesen a bevándorlási politika szigorítása volt, azaz a szokásos jobboldali attitűd rasszista felturbózása. Nem kap csokit, aki nem dolgozik, de az sem, aki helyesírási hibákat ejt az állampolgársági kérvényen, ráadásul akcentussal gagyog. A csoki azé, aki a csoki-gyárat örökölte.

Szóval, Hirschhorn nagyon begurult. A svájci identitás, „országimázs” – ah, mennyire imádom e szót – vissza-visszatérő ikonográfiai elemek formájában régóta jelen van művészetében. „Svájc nem létezik” – jelentette ki nemrég. A bankok, az órák, a csokoládé, az alpesi táj, azaz a „swiss” sztereotípiák halomban tornyosulnak mutermében. Így aztán nem vacakolt sokat, amikor felkérték, hogy dobjon össze egy expót a svájci kultúrintézetben. „Marcus Steinweggel és Gwenaël Morin színtársulatával nyolc hetes ostrom alatt akarom tartani a Kulturális Központot. Ezzel a napi jelenléttel és produkcióval dezidealizálni akarom a Demokráciát és destabilizálni akarom a demokratikus jóérzést, jó lelkiismeretet. Fellázadok a Demokrácia használata ellen, fellázadok a közvetlen demokrácia hazámban, Svájcban megnyilvánuló abszurditása ellen és fellázadok Christoph Blocher szövetségi tanácsos megválasztása ellen.” [http://www.ccsparis.com/ …]

A Marais szívében található épület címe – 32-38, rue des Francs-Bourgeois, [http://www.ccsparis.com] – néhány éve felkerült a legfontosabb kortárs művészeti intézmények listájára. Michel Ritter és csapata nem kultúrpolitikai, hanem szakmai kritériumok szerint vezeti a svájci kultúrmissziót – és természetesen ez sokaknak nem tetszik. „Mursollaici”, „Comment-Rester-Zen”, „Mondial” – jobbnál jobb kiállítások egymás után. A recept persze egyszerű: koherens koncepció, jó nevek, korrekt rendezés. 2004 őszén a „Guantanamo Initiative” cimű projekttel borzolták a honatyák és honfiak/honleányok szinaptikus szerveit. Teljesen érthető a felháborodás, hisz’ sokkal nagyobb sikert aratna egy Albert Anker [http://www.interet-general.info/ …] (kábé Ferenczy Károly, csak giccsesebb kivitelben) retrospektív, mint amilyen pédául Christoph Büchel és Gianni Motti agymenése volt… A két művész tárgyalásokat folytatott Kubával, hogy a guantanamói öblöt kibérelhessék egy kulturális bázis céljára. [http://www.ccsparis.com/ …] És ezek után jön ez a Hirschhorn, hogy jól belemondja a pofánkba. Ami sok, az sok.

Ez egy elegáns negyed. Sok turista, rengeteg drága üzlet. [marais kepeslap] Hirschhorn szokásos eszközeivel (karton, ragasztószalag, újságkivágások, filctoll, festékszóró) teljesen átalakította az épület belső terét. Az utcafronton fehér lepedőre firkált felirat jelzi, hogy jó helyen járunk. [ccs bejarat] Az ajtón belépve hátrahőkölünk, szinte agyonnyom ez a megalomán installáció. Padlótól plafonig kartonnal bélelte ki a folyosókat, termeket, lépcsőházakat. Csomagolástechnikai „truváj”. A kartonfelületeken mindenütt feliratok, fénymásolatok, fotók, újságkivágások. Befogadhatatlan mennyiségben. Svájc A-tól Z-ig. A kantonok címerei, történelmi személyiségek, politikusok, médiabohócok, reklámok, képeslapok. Mintha egy hollywoodi film díszletei között járnánk, mely a szeméttelep mániákus guberálójáról szól, aki le akarja leplezni a világ elpusztítására készülő iszlám-szabadkőműves-kínai összeesküvést. Hirschhorn MINDENT összegyűjtött. De miért ez a nagy igyekezet? [swiss swiss enterior]

Demokrácia = Hipokrácia. Talán ezzel az igen leegyszerusített képlettel lehet összefoglalni a „Swiss-Swiss Democracy” lényegi mondanivalóját. „ Hipokrita”, azaz pasztellszínekre mázoltatta a kartonlapokat. Nincsenek direkt színek, nincs vörös, kék, sárga, csak halvány, tört, tompa árnyalataik. Nekem már ennyi bőven elég lett volna, de Hirschhorn nem ismeri a féket, csak gázt adni tud, a sebességváltó a négyes és az ötös fokozat között oszcillál. Motorfékkel a hajtukanyarban – vagy túléljük, vagy nem. A pasztell-burkolaton szlogen-liánok tenyésznek, random „demokraforizma”-gyűjtemény formájában: „A művészet a demokrácia közvetlen antitézise.”, „A demokrácia a Rossz, a demokrácia a Halál.” – nincs értelme számba venni őket *. Heveny „hatvannyolc-mérgezésre” gyanakszom. [swiss swiss feliratok]

Az újságcikkekből megismerjük a svájci kormányzati rendszer működését, valamint szinte mindent, ami Svájccal kapcsolatban az eszünkbe juthat a náci „aranymosástól” a Nestléig. Meglehetősen tágas szemantikai mező. Vagy szavanna? Vagy pampa? Tucatnyi tárlót, plexilapokból összetákolt vitrint állított fel, melyekben felszeletelt sajttömbökként diagram-karikatúrákat láthatunk. [swiss swiss vitrinek] Igen, értjük: az ember, mint statisztikai adat, ezred ezrelék, a társadalom- henger másfél angströmnyi szelete. Egy csöppet enigmatikusabbnak tűnik a repetitív vasút-motívum. Szarbarna ragasztószalaggal bevont muhegyek között játékvonat siklik. Tévéképernyőkön 3D animációban tárul elénk egy „szupermodern” vasúti projekt. Hegyek között, völgyek között. Alagútba be, ~-ból ki. Nem számoltam meg, de legalább hét-nyolc terepasztalon, rengeteg fénymásolaton és féltucatnyi monitoron „dübörögnek” a vonatok. [swiss swiss vonatok] Nos, a svájci vasúthálózatot hozza fel minden szakcikk a direkt demokrácia metaforájaként. Szemben a főváros-központú, hierarchikus hálózatokkal, mint amilyen például a francia, vagy a magyar, a svájci vonatok a legeldugottabb faluba is eljutnak, hálózatuk regionális alrendszerek szövedékéből áll. Heterarchikus oganizáció, ugyebár. És Hirschhorn szerint ez sem ér egy kalap csokit sem. De akkor milyen struktúra elfogadható? Kapunk választ eme gyermekded kérdésre?

A kiállítás nyolc hete alatt (kivéve hétfőn) minden délután Marcus Steinweg filozófus tart előadást a demokrácia problematikájáról. [http://ccsparis.com/ …] Mert probléma van, dögivel. A kiállítás (vizuálisan) legerősebb momentuma a meghívó négyrét hajtott A4-es lapja volt. Egy kartonfecnire ragasztott újságkivágás (Abu Graib, a nyugati demokráciák égbekiáltó szégyene), golyóstollal megzúzott svájci címerek és egy felirat: „I love democracy”. [swiss swiss] Elég kemény, elég hatásos. A filozófiai előadások alapján naponta kiadnak egy A3-as, fénymásolt újságot, melyet a nyitvatartás ideje alatt ingyen osztogatnak. [swiss swiss nyomda] Olvasgatni lehet a büfében, ahol minden (sör, kávé, ír kávélikőr) 1 euróba kerül. Az emeleti előadóteremben VHS-kazettákon visszanézhető az összes megtartott előadás. [swiss swiss eloadoterem] Egy könyvespolcról leemelhető az ajánlott irodalom. [swiss swiss konyvtar] Ez az önképzőkör feeling kifejezetten idegesítő, de ez maradjon az én problémám. Hirschhorn nem tagadhatja meg, hogy az ő művészetét is az „esthétique rélationelle” formálta. Sajnos a zsigereim rongyosak a Rirkrit „One Revolution Per Minute” Tiravanija nevével fémjelezhető PR-művészeti fogásoktól. Ha már „public relations”, akkor Rodcsenko 1925-ös „Munkás Klub”-ja a mérvadó, [rodcsenko 1925] amely a párizsi „Exposition Internationale des Arts Décoratifs et Industriels Modernes” szovjet programját színesítette. De ne is próbáljuk egy kalap alá hozni az utópikus konsruktivizmust a „chill-out” esztétika alfa-hullámjaival. Anything does not go.

A legnagyobb felháborodást Gwenaël Morin színtársulatának „Tell Vilmos” cimű darabja keltette. [http://www.swissinfo.org/ …] + [http://www.tell.ch] Pedig ez a squat-díszlethez méltó lazasággal megidézett Schiller dráma kifejezetten mulatságos. Színházi pamflet, amely kortárs kontextusba zanzásítva jeleníti meg Morin és Hirschhorn vízióját a demokrácia mozgatórugóiról. A mu politiko-filozófiai töltete nem különösebben eredeti – pamflet, maradjunk ennyiben – leginkább a Krétakör Társulat „Hazám, hazám” cimű opuszához hasonlítható. [http://h2.kretakor.hu] A svájci honatyákat nem is ez bosszantotta fel, hanem az az aprócska jelenet, amikor az egyik színész kutyát imitálva fellendíti a hátsó lábát egy Christoph Blocher portré előtt. Magyarán szólva képen vizeli. Szimbolice. A következő vitatott jelenetben egy „vezető” (demokratikusan megválasztott képviselő) ugráltat egy szavazópolgárt. Szadomazo-fasisztoid felhangok, természetesen. Fogd meg ezt a papírlapot! Dobd be az urnába! Fogd meg ezt a papírlapot! Dobd be az urnába! A jelenet többször megismétlődik, míg végül a megzavarodott szavazópolgár teljesen összeroppan és összehányja magát. Pontosabban: purhabbal imitálja a rókázást. [tell 1 + tell 2 + tell 3] Ez a két banális jelenet elég volt ahhoz, hogy egy parlamenti interpellációt követően a Svájci Kultúrintézetet finanszírozó Pro Helvetia alapítványtól megvonjanak 1 millió svájci frankot… Az állami költségvetés és a cenzúra. Két felvonásos tragikomédia a sífelvonó tövében. Az egyébként is sakkban tartott intézmények mikor mernek legközelebb „provokatívnak” bélyegezhető kiállítást rendezni ezen diktatórikus döntést követően? Hogy nézne ki, mondjuk egy Chris Burden retrospektív a MOMA-ban? Kiállíthatná, esetleg reprodukálhatná a „747” cimű munkát**? [burden 747] Szentjóby a Ludwigban? Nyilvánvaló, hogy a demokratikus állami apparátusok is vastagon cenzúráznak. Csak éppen nem csekista, ávós módszerekkel, hanem a Mindenható Költségvetés bunkósbotjával. Hirschhorn kiállítása egyébként sem volt olcsó: 180 ezer svájci frank volt a végösszeg – ha ehhez hozzáadjuk a jövő évi egy milliós „helyszíni bírságot”, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy 1,18*** milkát tapsoltak el erre a komplex kiállítás-pamfletre. Nem rossz – bár ennyiből egy nagyjátékfilmet még nem lehet leforgatni. Low-budget kabaré az egész.

És a kérdésre nincs válasz.

Jegyzetek:

* Néhány példa:
„L’amour de la démocratie est d’abord un état d’esprit.”
„La démocratie est d’abord une question de mentalité.”
„Tant qu’il y aura des dictatures, je n’aurai pas le coeur à critiquer une démocratie.”
„En démocratie, on a le droit d’avoir tort.”
„La démocratie est le pire des systémes, à l’exception de tous les autres.”
„Nous vivons dans une société qui valorise la précision, mais qui s’accomode d’une démocratie floue.”
„C’est l’idée du déspotisme qui nous donne l’idée de la démocratie.”
„L’amour de la démocratie est celui de l’égalité.”
„La démocratie c’est le pouvoir pour les poux de manger les lions.”
„Les monarchies meurent du favoritisme.”
Etc.

** „747.” January 5, 1973. Los Angeles, California. At about 8am at a beach near the Los Angeles International Airport, I fired several shots with a pistol at a Boeing 747. Chris Burden (BLOCNOTES editions, 1995).

*** 1 CHF=155,81 HUF
„Pro Helvetia regrette la réduction de son budget 2005”
http://www.pro-helvetia.ch/med/fr/med1_fr.html

Sajtóvisszhang:

http://www.24heures.ch/ …
http://fr.bluewin.ch/ …
http://www.lematin.ch/ …
http://www.lemonde.fr/ …
http://www.swissinfo.org/ …
http://www.lecourrier.ch/ …
http://www.commentaires.com/ …
http://www.lexpress.ch/ …
http://www.likeyou.com/ …