|
A szellemi tulajdon ellentmondásai
|
A szellemi tulajdonjogok egyre erősebb és kiterjedtebb védelemben részesülnek. Az Internetre alapozott üzleti vállalkozások jó része számára az unalomig ismerősek azok a szellemi jogtulajdonosoktól érkező felszólító levelek, amelyek bizonyos védett márkanévvel, szabadalommal vagy szerzői joggal kapcsolatos állítólagos jogsértés megszüntetését követelik. Az Amazon-féle „1-click” [1] csupán egyetlen a közül a több ezer szabadalom közül, amely internetes alapfunkciókat érint, olyanokat, mint pl. az adatállományok küldé se és fogadása. A szellemi tulajdon valamikor magánjogi kérdésnek számított, manapság azonban börtönbe is kerülhet, aki visszaél más szellemi tulajdonával. A szellemi tulajdonok birtokosai ráadásul nem elégszenek meg azzal, hogy monopóliumaik védelmére felsorakoztatják a büntetőtörvénykö nyv paragrafusait, még ki is oktatnak, mit tegyünk, és mit ne tegyünk. Az Amerikai Hanglemezipari Egyesület (Recording Industry Association of America) honlapja például közli a szülőkkel, hogy a szexszel, a kábítószer- és alkoholfogyasztással kapcsolatos felvilágosításon kívül a zenék digitális másolásának erkölcstelen voltára is figyelmeztetniük kellene gyermekeiket.
Alig maradt a társadalom életében olyan mozzanat, amelyben ne merülne fel valamilyen súllyal a szellemi tulajdon kérdése. A tudomá nyos kutatók azon veszik észre magukat, hogy szinte éppen annyi fejtörést okoz számukra, vajon kinek a szellemi tulajdonát is képezik az adott probléma megoldásában használatos kutatási eszközök, mint a megoldandó probléma maga. Az iskolai tanároknak, zenészeknek, egyetemi oktatóknak és programozóknak szerzői jogi előírások dzsungelén kell átverekedniük magukat ahhoz, hogy képesek legyenek elvé gezni munkájukat. A szellemi tulajdon védelmére eddig mit sem adó kis- és középvállalatok egyre több időt kényszerülnek fordítani a probléma körü ljárására.
Mindebben egyetlen konstans tényező akad, éspedig a szellemi tulajdonjogokkal foglalkozó ügyvédek kakofóniája. Jajgatnak, akár valamely görög drámában a kórus még több és több védelmet követelve a szellemi tulajdon számára. Nem is akármilyen dolog, ha ilyen védelemben részesül az ember, hiszen a szellemi tulajdon nem látható, kézzel nem fogható. Akármennyi pénzt is költ ügyvédekre egy vállalat, soha sem lehet teljes mértékig nyugodt afelől, hogy mindent megtett ezeknek a láthatatlan vagyontárgyaknak a védelmére. Itt van továbbá az a kellemetlen tény, hogy olyan tőkéről van szó, amely a csere során egyre gyarapodhat. Ugyanis, amikor az emberek összejönnek és kicserélik ötleteiket, információikat, tudásukat, ezek a dolgok gyarapodnak. Előfordulnak ugyanakkor olyan üzleti modellek is, amelyek az információhoz való szabad hozzáférés talaján jönnek létre, példának okáért a növekvő Szabad Szoftver mozgalom vagy a bizonyos programok forráskódjához való szabad hozzáférést biztosító szoftver-licenceket alkalmazó vállalkozások. Ez viszont arra enged következtetni, hogy a nem kézzel fogható vagyontárgyak kezelhetőek alternatív és kevésbé költséges stratégiák mentén is.
Kell-e egyáltalán aggódnunk a szellemi tulajdonjogi szabályok növekvő áradata miatt? A válasz attól függ, kire vonatkozik a kérdésben a többes szám első személy. Egyes cégeknek van mit nyerniük a szellemi tulajdon növekvő védelméből, mert nagyságuk folytán képesek finanszí rozni a szellemi tulajdonjogi rendszerük felépítésével kapcsolatos kiadásokat. Az IBM évente mintegy 2000 szabadalmat jegyeztet be csak az amerikai piacon. Ennyi szabadalom költségére azonban nem sok cég képes előteremteni a fedezetet.
Amennyiben a szellemi tulajdon védelmét egyfajta fegyverkezési versenyként tételezzük, azt láthatjuk, hogy a cégeknek nagyon alaposan meg kell fontolniuk, beszállnak-e ebbe a versenybe. A szellemi tulajdon területén folyó fegyverkezési verseny expanzív, hiszen a védelem újabb és újabb szintekre való kiterjesztéséért örökösen fizetni kell az ügyvédeket. Nehéz megszerezni az elsőbbséget ebben a versenyben, és még nehezebb megtartani. Egyetlen győztese lehet, mégpedig az, aki a legmélyebbre tud nyúlni a zsebébe. Alapvető paradoxon elé állít az is, ha vállalatunk innovációs képességét meg akarjuk őrizni. Az innováció az egymással kommunikáló emberekre épül – így tehát, minél inkább igyekszünk ilyen szellemi tulajdon szerinti elkülönítőkbe zárni kreatív munkatársainkat, annál inkább veszélyeztetjük az újítási folyamatot.
Nem minden cégnek hoz hasznot a szellemi tulajdonjogok globális szabályrendszere, amelyet a Világkereskedelmi Szervezeten (WTO) vagy a Szellemi Tulajdonjogok Világszervezetén (WIPO) és más hasonló nemzetközi szervezeteken keresztül juttatnak érvényre. Sőt, nagyon kevés profitálhat belőle. Éppígy kevés ország is, hiszen legtöbbjük nettó szellemi tulajdon importőr. Különösen a fejlődő országok gyengítik saját üzleti tárgyalási alapjukat azzal, hogy elfogadják a szellemi tulajdonjogok egyre magasabb szintű szabályozását. A fejlődő országokban a szabadalmak többsége külföldiek – főleg amerikai és európai szabadalom-tulajdonosok – kezében van. A szabadalmak védelmének növelése az USA-nak és kisebb mértékben Európának kedvez, már ami a bevételeket illeti. Ráadásul nem is csak a szabadalmakról van szó. A tankönyvekkel, folyóiratokkal és számítógépes programokkal kapcsolatos fokozott szerzői jogi védelem hatására megnövekednek a fejlődő országok közoktatási költségei. A szellemi tulajdonjog alapvetően kezd valamiféle játékra hasonlítani, amelyben a gazdagok felfedezték maguknak a szegények kifosztásának újabb lehetséges módozatait.
Érezhető, micsoda képmutatással állunk szemben, amikor éppenséggel az USA vagy Európa határozza meg a szellemi tulajdon védelmére kitalált játék szabályait. Olyan országokról beszélünk ugyanis, amelyek a tizenkilencedik században és a huszadik század első felében érték el gazdasági fejlődésüket, éspedig olyan stratégiával, amely a technológia másolásán alapult. A fejlődő országok saját fejlesztési programjának kialakításához viszont ugyanezt a szuverenitást nem adják meg. Hiszen nem más a szellemi tulajdon lényege, mint hogy megakadályozza az utánzást, s elejét vegye a konkurencia létrejöttének. Az USA és Európa bármennyire is hangoztatja az emberi jogok fontosságát, láthatóan semmibe veszi a fejlődő országokban élő szegények jogát az egészséges élethez. Mi más oka lenne annak, hogy oly keveset tett az USA és Európa a WTO-ban a szabadalmi jogszabályok reformjáért, amelynek révén a szegények könnyebben hozzájuthattak volna olyan betegségek ellenszerének szabadalmaihoz, mint például a HIV/AIDS? A 2002 decemberében a WTO-ban előterjesztett megállapodás-tervezet valójában még inkább megerősíti az amerikai és európai multinacionális gyógyszergyártó vállalatokat. Az USA és Európa zengzetes retorikával áll ki a fejlesztés mellett, de egy füst alatt a legvérmesebb üzleti tárgyalópartnereit küldi ki a fejlődő országokba, hogy a szellemi tulajdon védelmét egyre feljebb és feljebb srófoló bilaterális egyezmények révén további kereskedelmi veszteségeket kényszerítsen rájuk. A fejlődő országok kötelesek a nyugati tulajdont képező szellemi vagyontárgyak védelmére, ugyanakkor a védett amerikai és európai mezőgazdasági piacokkal is szembesülniük kell. Úgy tűnik, Nyugaton már feledésbe merült, milyen kétségbeejtő gazdasági helyzethez vezetett az európai országokban a két világháború között uralkodó, rabló-römihez hasonlítható kereskedelmi politika.
A globalizált szellemi tulajdonjogi szabályozások egyik valóságos veszélye az, hogy végeredmé nyben elsöpörheti a világkereskedelmi rendszert. A kereskedelem áruk és szolgáltatások mozgását jelenti országhatárokon át. A szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos törvényeknek az importra, a jogérvényesítésre és a jogbitorlási doktrínákra egyszerre vonatkozó bonyolult szabályrendszere által viszont lehetővé válik a szellemi tulajdon birtokosainak, hogy leállítsák az áruk mozgását. Európa, példának okáért, azt kutatja éppen nagy igyekezettel, miként lehet a kitüntetett szellemi tulajdon fogalmát kiterjeszteni földrajzi előjellel olyan termékekre, mint a „feta”, a „bratwurst” vagy a „brut”. A bonyolult szellemi tulajdonjogi törvények örve alatt nagyrészt ez az újfajta protekcionizmus érvényesül, s a fejlődő országok ezzel lesznek kénytelenek szembesülni.
A szellemi tulajdon manapság tapasztalható globalizálódása egy jól ismert kolonizációs jelenség velejárója. A verseny alapjául a szakismeretek és a tudás fejlesztése szolgál. A tudás megszerzésével és a szakismeretek elsajátításával az újonnan érkezettek felborítják a kialakult szerepeket és rangsorokat. Az indiai gyógyszeripar sikere alapvetően azokra nézve jelent fenyegető veszélyt, akik a gyógyszertermelés nemzetközi hierarchiájának a csúcsán helyezkednek el, ezek pedig az USA, Európa és Japán. A szellemi tulajdonjog morális retorikája mögött az alulfejlettségre predesztináló hátsó szándékok húzódnak meg. Tulajdonképpen a falkavezérek szakismeretének és tudásának védelméről van szó.
Peter Drahos az Ausztrál Nemzeti Egyetem (Australian National University) professzora. A szellemi tulajdon tárgykörében legutóbb megjelent könyve a John Braithwaite-tel közösen írott "Information Feudalism: Who Owns The Knowledge Economy?” [Információs feudalizmus – Kié a tudásgazdaság?] (London: Earthsan, 2002 és New York: New Press, 2003).
(ford: Szekeres Andrea)
forrás:
http://world-information.org/wio/wsis/texts
1 „Vásárolj egy kattintással!” – az Amazon által 1997-ben szabadalmaztott on-line vásárlási metódus.