A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (1) a 2006-os országgyűlési választásokat megelőzően került be a köztudatba; ami részben masszív „választási” kampányuknak, részben pedig a liberális mainstream média rokonszenvező figyelmének volt köszönhető. Mind Szegedet (ahol a Pártot alapították), mind Budapestet ellepték a kétfarkú kutyás matricák (a Párt logója), illetve a számtalan más matrica, plakát, stencil, melyek kreatívan és játékosan értelmezik át az istenadta teret. A demokraták bolhacirkuszát persze nem nyerték meg (az SZDSZ vagy az MSZP győzött, tök mindegy), de kampányuk azóta is töretlen, sőt megújult erővel folyik tovább még most is, mikorra a demokraták kampányplakátjai szemétté foszlottak utcáinkon.
2007. áprilisában a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának Lövölde téri óriásplakátján nyúlhattak bele legálisan (2) a köztérbe, most pedig a Liget Galéria szűk terét kapták meg, hogy dokumentációs kiállítást rendezzenek.
Jóllehet jelen szöveg apropóját a Ligetbeli kiállítás adja, a Párt mégsem a galériáknak termel, hanem az utcának; nem csak az elit számára érthető nyelven beszélnek, hanem egy olyan populáris nyelven, amit meghallhatnak és meg is hallanak az emberek. Az MKKP-hoz hasonló gyakorlatot végeztek a nemzetközi munkásmozgalom jelentős hatású kölni progresszívjei (3) is, akik tudatosan választották a populáris formanyelvet és az ezt erősítő technológiákat: sablonos munkásfigurákat (4) szerepeltettek munkáikon, amelyek többségében könnyen és olcsón sokszorosítható linómetszetek. A XXI. század linója a stencil és a matrica. Ezen a nyelven beszélnek a kétfarkú kutyák; olyan helyzeteket térítenek el, amelyeket a hatalom hoz létre a status quo fenntartása és megerősítése végett – tábláival, plakátjaival, szórólapjaival, óriásplakátjaival stb. –, és amelyek mindannyiunk szeme elől eltakarják a valódi lehetőségeket. Az MKKP ironikus eltérítései mindennapi cselekvéseink és a vágyaink közti feszültségre mutatnak rá.
A Ligetben köztéri munkáik dokumentációja tekinthető meg – ez azonban nem a megszokott fotós módszerrel van bemutatva, de egy annál sokkal eredetibb megoldással: a Párt tagjai felépítettek egy miniatűr, precíz városrész-makettet (buszmegállóval, kukákkal, lámpaoszlopokkal, óriásplakátokkal, hirdetőoszlopokkal, köztéri kamerákkal stb.), és azon helyezték el valós méretben készült munkáikat. Hadd soroljak fel egy-két munkát a teljesség igénye nélkül! Egyik kedves eltérítésem a Párttól a Media Markt „hülye azért nem vagyok” szlogenje, ami „kutyanyelvre” „Kurva anyádat te hülye fasz”-ként lett lefordítva – mindez ugyanazzal a betűtípussal és piros háttérszínnel, az egész alatt a MM jól ismert logójával. Ez a detournement (5) arról a gusztustalan, feje tetejére állított kommunikációról rántja le a leplet, amely hülyének tételezi az embert, ha nem válik varázsütésre a korporáció termékeinek fogyasztójává. Említhetném az utcákon nemrégiben feltűnt új sorozatukat, melyen kis matricákon különböző fiktív személyek neve alatt azok foglalkozása, és telefonszáma van feltüntetve. Egy olyan világ névjegykártyái ezek, ahol nincsenek szubjektumok, csak foglalkozások, s az ezekhez köthető szerepforgatókönyvek. Vég nélkül sorolhatnám a Párt munkáit, de nem folytatom tovább: úgy gondolom, maguktól is közérthetően és érvényesen beszélnek arról a világról, ahol mindent eladnak és megvesznek.
Nem csak public art dokumentációkról szól a kiállítás. A makett körül a falakat „műtárgyak” futják be. Első blikkre mintha mégiscsak csináltak volna valamit, ami beleillik a galerista logikába, de ha szemügyre vesszük a kiállított tárgyakat ( Nehezen olvasható nem túl jó ötletek matricapapír hátulján, Alátétnek használt fémlap, Letakaró papírlap stb.), akkor egy duchampi, sőt egy Duchampot meghaladó gesztust kell észrevennünk. A mindennapi életben használatos tárgyak kerültek ki a galéria falára, de ezek – eltérően a duchampi ready-madektől – a Párt tevékenysége során használt tárgyak (értsd: agitációs termelésük munkaeszközei, melléktermékei). Hab a tortán, hogy minden egyes műtárgy alatt a szokott precizitással van feltüntetve annak alapanyaga (színes festék, papír, matricapapír, filc stb.), a mű mérete, illetve ára (ez 11 millió forinttól akár kemény milliárdokig is terjedhet). Az egyik, többtucat milliós műtárgy hűlt helyén az ELADVA felirat olvasható, természetesen matricapapíron. Haha.
Ebben a beteg korban, mikor a mindennapi életünk tereit karrierista/profitéhes ideológia-gyárosok képtermékei lepik el, nehéz nem belefulladnunk a mocsokba. Tiltások és szabadságjogok szabják meg, melyik térben és időben mit tehetünk meg („Óriásmedve táboroztatás ITT – minden más tilos”); rászokunk, hogy életünket nem a minősége szerint ítéljük meg, hanem mennyiségileg (csereértékben, pénzben és termékekben), kilóra mérjük le („A pénz szar”). Álmainkat a Media Markt szállítja (6) , a megnyomorított munkás (legyen akár fehér-, akár kékgalléros) pedig kifizeti a terméket – „kurva anyádat, te hülye fasz”!
Tereinket, ahol a mindennapjainkat töltjük, gazdasági mutatók alapján tervezik meg demokrata politikusok, racionális közgazdászok, alkotmánybírák, ombudsmanok, kreatív menedzserek, a tőke szolgálatába állt kognitív pszichológusok (7) és az ideológia-gyár más, jól fizetett egységei. Az emberek és a gazdaság között zajló harcnak ezen a frontján már a futuristák(8) is aktív szerepvállalásra buzdították a munkásokat az 1910-es években, de ezt tették a Szituácionista Internacionálé tagjai is masszív agit-prop munkájukkal – azt artikulálták, ami ott volt mindenki nyelve hegyén. Az emberek végre a másik problémáiban a sajátjaikra ismertek rá, hogy aztán osztályként fellépve kimenjenek az utcára, visszavenni a mindennapi életüket az azt megnyomorító gazdasági diktatúrától.
Bár a szavak szintjén az MKKP nem azonosul sem a nemzetközi kommunista futuristákkal, sem a Szituácionista Internacionáléval, a gyakorlatában mégis azok eszközeivel él, az említett csoportokhoz hasonlatos negatív kritikai nyelven beszél, s „leterítő fegyvere” a közösségi kreativitás és a játék.
Míg ellenségeink, a reklám- és ideológia-gyárosok atomizált magányukban termelnek és építik karrierjeiket – mint a gazdasági diktatúra olajozott fogaskerekei –, addig az MKKP közösségi tevékenységével nem csak az utcát alakítja át, hanem a Pártot alkotó egyének életét is. Mire gondolok (9)? Teszem azt, a túlélést biztosító bérmunka után ők nem a monitor, vagy egy pofa sör elé ülnek le, hanem együtt stencilt, vagy éppen matricát vágnak, vitatkoznak, lefikázzák a Media Markt vagy a Fidesz spektakuláris plakátjait. Éjszaka együtt járják az utcákat, de nem a Szimplából a Duplába, passzívan sodródva az árral, hanem aktívan alakítva a teret… az ő terüket, és a mi terünket, bátorítva ezzel bennünket is (10).
A Párt artikulálja azt, ami ott van mindannyiunk nyelve hegyén.
1 Az MKKP nem hivatalosan bejegyzett párt, éppen ellenkezőleg. Névválasztása a választási kampány tudatos hackeléséből fakad, és valójában nem bürokratikus úton, hanem közösségi alapon szerveződik. A szövegben ennek ellenére megmaradtam a „Párt” forma használatánál, annak ironizáló többletjelentései okán.
2 A Párt tevékenységéből nyilvánvaló, hogy tagjai számára teljesen jelentéktelen absztrakció bizonyos dolgok legális, illetve illegális mivolta. Gyaníthatóan szarnak a morálra, maximum a pénzbírság, a börtön hathatna rájuk elrettentő erővel.
3 Martyn Everett: A művészet mint fegyver – Franz Seiwert és a kölni progresszívek. Barikád Füzetek, Budapest, 2004. [http://www.anarcom.byethost2.com/barikad/brosurak/seiwert.html]
4 Sablonos munkásfigurákat, amilyenné a kapitalizmus tette az embereket. Lenyomataikon a munkások gyakran mint a gyár futószalagjának, fogaskerékrendszerének alkatrészei jelentek meg, mint ahogy ők a valóságban sem aktív alanyai, hanem passzív erő-művei a termelésnek.
5 A detournement (eltérítés) a Szituácionista Internacionálé kedves agitációs technikája volt: már létező szövegeket, képeket, egyebeket térítettek el, ragadtak ki eredeti kontextusukból, hogy az új, megtervezett kontextusba kerülve fejtsenek ki forradalmi hatást új jelentésükkel: kizökkentsenek a szerep-forgatókönyvekből. Az eltérítés szerintük sosem lehet időtálló, ezért tudatosan csak az aktualitásban lehet gondolkodni, és a detournement célközönségét is kutatni, ismerni kell.
„Az eltérítés nem csupán a tehetség új aspektusainak felfedezéséhez vezet; ennél tovább lépve, faltörő kosként fejjel rohan minden társadalmi és törvényi konvenciónak, s ilyenféleképpen szükségszerűen jelentős kulturális fegyver lesz a valódi osztályharc szolgálatában. Termékei olcsósága lesz az a nehéztüzérség, ami áttöri majd a megértés Kínai Nagyfalait. Ez a proletár művészeti nevelés valódi eszköze, az első lépés a valódi kommunizmus felé.” Guy Debord, Gil J. Wolman: Methods of Detournement. Les Lévres Nues #8, 1956. május. In: Situationist International Anthology (edited and translated by Ken Knabb). Bureau of Public Secrets, Berkeley, California, 1981. (átvéve a most készülő magyar fordításból)
6 „ A vizuális érzékelés mezeje az ideológiák, a mítoszok és az ideák termelésének egyik legmeghatározóbb tere. Az esztétikai reprezentáció nyitva áll az ideológiai behatások előtt, mialatt a kép-kampányok , a filmek és a vizuális stratégiák egytől egyig azon dolgoznak, hogy behatoljanak az érzékelésünkbe, formálják és manipulálják azt.”
Die Weisse Blatt: Kiáltvány a képtermelés felszabadításáért. In: EMANCIPATÍV KÉPTERMELÉSÉRT KIÁLTVÁNY FORDÍTÓ KOLLEKTÍVA BUDAPEST 2006-2007: Kiáltvány a képtermelés felszabadításáért. Budapest, 2007. (http://kepfront.freeblog.hu )
7 „ Képek nagy mennyiségét fogyasztják tévécsatornákon, filmeken, számítógépeken és más médiákon keresztül, mialatt az előállításukért felelős iparágak az emberi elme kutatása során tökéletessé és virtuózzá fejlesztették manipulációjukat: a szubjektumot (gyakorlatilag a fogyasztót) közel viszik az objektumhoz (a termékhez), hasonlóságokat hoznak létre a kettő közt. Az objektum, ami egy kép formájában jelenik meg, kell, hogy kivetítse magát a szubjektumra, aki szintén kép formájában fog tehát megjelenni. Mindennek következtében a fogyasztó áruként kezd el viszonyulni magához, hiszen a fogyasztás szubjektuma és objektuma hasonulni kezdett egymáshoz. Az ellenállásra szánt erőfeszítések egyre csak gyengülnek: a döntéseinkről kiderül, hogy valójában a fogyasztás döntései voltak, bizonyos áruk kiválasztása pedig végeredményben az individuumot határozza meg. Ezekben a problémákban válik az ízlés létkérdéssé.”
Die Weisse Blatt: Kiáltvány a képtermelés felszabadításáért. In: EMANCIPATÍV KÉPTERMELÉSÉRT KIÁLTVÁNY FORDÍTÓ KOLLEKTÍVA BUDAPEST 2006-2007: Kiáltvány a képtermelés felszabadításáért. Budapest, 2007.
8 „A kultúra előtti egyenlőség nagyszerű ténye nevében az alkotó személyiség SZABAD SZAVA legyen felírva a házak sarkán, a kerítéseken, a tetőkön, városaink, falvaink utcáin és az automobilok, fogatok, villamoskocsik hátán […] A festők és írók kötelesek azonnal festékesvödröt ragadni, és művészetük eszközeivel díszíteni, átrajzolni a városok, pályaudvarok arculatát.”
Futuristák Villámföderációja: Dekrétum a művészetek demokratizálásáról (A kerítésirodalom és a terek festészete). In: Új ég és új föld – Irodalmi élet Szovjet-Oroszországban / 1917-1932. Európa Könykiadó, Budapest, 1987.
9 „Unalmas, szánalmas a vizuális rabszolgaság. Tákoltunk valami kreatív, közösségi, bevállalós programot. Együtt fiúk lányok , a kamerákat és a biztonságiakat kijátszva matricázunk, plakátolunk, használjuk az Istenadta teret. 90%-át reklámra. Óriásplakát, fényreklám egyre megy. A változatosság gyönyörködtet.” Részlet a Gerilla Propaganda Kollektíva kiáltványából (http://ruganegra.tk/doku/gpk00.htm)
10 „ Bátorítani szeretnénk a képtermelés politikai, emancipatív megközelítésére szánt erőfeszítéseket, melyek meg kívánják haladni a puszta elemzéseket. Éppen ezért, mikor a képtermelésre mutatunk rá, akkor ezt nem művészeti értelemben tesszük, hanem egy nagyon is konkrét, progresszív, vitatkozó, emancipatív képpolitika értelmében, mely szembemegy az áruvá vált képek mélyen alábástyázott dominanciájával.”
Die Weisse Blatt: Kiáltvány a képtermelés felszabadításáért. In: EMANCIPATÍV KÉPTERMELÉSÉRT KIÁLTVÁNY FORDÍTÓ KOLLEKTÍVA BUDAPEST 2006-2007: Kiáltvány a képtermelés felszabadításáért. Budapest, 2007.