Martin Walser német író egyszer azt mondta, hogy „csak egy dolog értelmetlenebb a futballnál: a futballról folytatott gondolkodás”. Akármennyire is szélsőségesnek tűnik a kijelentés, bizonyos tekintetben igaz. A futball, illetve pontosabban annak média által közvetített formája, mint életünk egyik megkerülhetetlen banalitása, nem érdemel különösebb figyelmet. Másrészről a banálistól megfelelő távolságot tartó megfigyelő számára korunk egyik vallásaként, vágyaink projekciós felületeként mégis érdemes lehet a megfigyelésre. A futball és a média összefonódása mellett ez a szempont is szerepet játszott abban, hogy az utóbbi másfél évtizedben hihetetlen mértékben megszaporodtak a témával foglalkozó művészeti alkotások. E tendencia csúcspontja a 2006-os labdarúgó világbajnokság előtt fél évvel a berlini Martin-Gropius-Bauban Harald Szeemann által rendezett hatalmas kiállítás volt, amely összegyűjtötte az utóbbi idők focival kapcsolatos szinte valamennyi releváns művét. A legjobbak azok a médiakritikus alkotások voltak, amelyek képesek voltak élet-halál kérdéseket transzponálni a zöld gyepre, illetve amelyek a lehető legegyszerűbben forgatták ki a játék és környezete közhelyeit.
Baranyai (b) András, aki eddig elsősorban könyvillusztrációival tűnt ki, most sok művésztársához hasonlóan a focinak szentelt egy kiállításnyi anyagot. A fiatal művész ügyesen keveri a műfajokat: néhol úgy tűnik, mintha plakátokat, dicsőségtáblákat látnánk, munkavédelmi tablókat vagy a hetvenes évek képregényeit, hol meg csak dekoratív, színes mezőket. A korszakokat és képrétegeket is nagy mennyiségben keveri: megjelennek a harmincas évek plakátjainak vizuális motívumai, a korabeli birodalmi vásár-esztétika, a hatvanas évek nyugati és magyar reklámgrafikája, valamint ugyanennek a retrója is. A motívumokban Baranyai a pop art esztétikáját vegyíti a bőröndre ragasztott városmatricák világával és a kortalan növényi tapétamintákkal. Van, ahol a harmincas éveket látjuk az ötvenes években tükröztetve: az akkoriban épp betiltott „Nem, nem soha” mondata hirtelen rámásolódik a Rákosi-korszakra. A nagy kavalkádban a gyermek-társasjátékok látványvilága és Andy Warhol szitanyomatai, a kivágós babaöltöztetők és Sigmar Polke gondolkodásmódja kerülnek egy képre.
A futball világa szintén különböző rétegek keveredésében jelenik meg, elsősorban a nyolcvanas-kilencvenes évek játékosainak, edzőinek, bálványainak megidézésével. Az egyik képen Maradona és a népi vallásosság közhelye bukkan elő, máshol Trapattoni gesztusai vagy egy közvetítés töredéke Redondo egyik emlékezetes megmozdulásáról. Ha már közhely, itt van a Bundesliga-frizura, amelyet a németek csak Vokuhila-ként emlegetnek (a vorne kurz, hinten lang – elöl rövid, hátul hosszú rövidítése), vagy a kis bajusz, amelynek viseléséről majd eltűnéséről a futballbolondok külön statisztikákat jelentettek meg. A „Fürdés előtt cserélj mezt!” tulajdonképpen egy karikatúrába belesűríthető képi ötlet, csakúgy, mint az „Áramot vezessé, ne meccset!” alpári bekiabálásának vizualizálása.
Nagyon szerteágazó Baranyai figyelme, amely azonban jellemző módon egy pillanatra kihagy. Az egyik dekoratív kép szövege így szól: „…azt szeretem a kupasorozatokban, hogy ilyenkor János is esélyt kap arra, hogy legyőzze Góliátot.” Az internet tele van hasonlóan ostoba, a futballal foglalkozók butaságát igazoló idézettel. De ha már egyszer ilyen mondatokkal dolgozik az ember, egyrészt tegye pontosan– az eredetiben Jack van, ami nem János, hanem Jakab – illetve ne tévessze el a szerzőt, hiszen ez a hülyeség nem a képen feltüntetett Brian Kidd, hanem Terry Butcher száján szaladt ki. A világ folyása szempontjából persze édesmindegy, hogy melyikük mit mondott, és egyáltalán kik ezek az emberek. Azonban az ilyen momentumokon múlik, hogy Martin Walsernek igazat adunk-e vagy sem. Hogy csak üresen viccelődünk vagy valami mondanivalónk is van. Ha egy dolog fontos, minden dolog fontos – mondta többek között Sigmar Polke. Ha nem figyelünk oda, akkor meg teljesen mindegy. A futball is, más is.
A képekből kiderül, hogy Baranyainak van érzéke a formákhoz, és úgy kever, mint egy VJ. Ha következetes lenne, hangsúlyozhatná a keverésben rejlő iróniát. Ebben a felszíni szörfözésben azonban csupán tréfás dekoratív felületek jönnek létre, ahol valamennyi vizuális elem egymással felcserélhető. Baranyai igazi illusztrátor, de hogy mi is az, amit ebben az esetben illusztrált, az a kiállításból nem derül ki.