Tíz éve, 1999-ben műalkotásként indítottátok útjára az index / a művészet helyszínei című, hiánypótló kiadványt, ami azóta is rendületlenül ott van a kiállítóterek ablakmélyedéseiben, faliújságjain, fűtőtestein, képeslaptartóin. Egy-egy szám a budapesti szcéna aktuális topográfiáját tartalmazza. Hogyan válogattok? Ki kerülhet be a kiadványba?
Azok a helyszínek kerülnek bele az indexbe, ahol kortárs képzőművészet van. Pénzügyi szempont, hogy befizessék a jelképesnek mondható féléves, éves vagy alkalmi díjakat. Az első három év után ugyanis nem kaptunk pénzt a pályázatokon, viszont a kiadványban lévő helyszínek felajánlották, hogy fizetnek a kiállításaik után, hogy fennmaradjon az index. 2007 óta még kedvezőbb, éves díjra váltottuk ezt a viszonyt és ismét pályázunk az új koncepcióval, a link-kel megerősödve. Jelenleg majdnem teltház van, de a progresszív ideiglenes helyszíneket és alkalmi kiállításokat soha nem mulasztjuk el kommunikálni.
Ezek szerint a válogatás egyben állásfoglalás a kortárs művészet definíciójáról szóló vitában. Ti hogyan definiáljátok a kortárs fogalmát a magatok számára?
Az index szempontjából úgy, hogy aktuális helyen aktuálisan zajlik (a szó időszerű értelmében). A link-kel kiegészülő kiadvány esetében viszont már két idősík van egymás mellett: a havi bontás és az aktuális téma, az előbbit a következő hónapban átrendezik, az utóbbit archiválják. A két rész (az index és link) együtt van, de könnyedén szétválasztható a perforáció mentén.
Még mielőtt rákérdeznék a linkre, visszacsatolnék az állásfoglaláshoz. Előfordult olyan eset, hogy valaki bele szeretett volna kerülni, fizetni is hajlandó lett volna, de ti visszautasítottátok, mivel nem találtátok „aktuálisnak” az ajánlatot (név nélkül, csak a regisztráció kedvéért)?
Volt és van is ilyen eset. Egyéb szolgáltatásaik mellett képzőművészettel is foglalkozó vállalkozásokat, „kortárs” terminológiát használó kereskedelmi galériákat győztünk meg arról, hogy máshol van a helyük. Évente 3-5 ilyen megkeresés van.
Ez tíz éves távlatban 30-50 ajánlat, ami tekintélyes mennyiségnek mondható. Feltehetőleg a bekerültek sem mindannyian „állócsillagok”, itt is történtek változások, új szereplők tuntek fel, mások megszűntek, vagy elköltöztek. Talán olyan helyzet is adódott, hogy ti nem találtátok folyamatosan idoszerűnek valamely helyszín működését. Ha képzeletben egymásra fektetnénk a térképeket, amelyeken jelölitek a helyszíneket, majd végigpörgetnénk, mit mutatna ez az animáció? Sok változás történt?
Egy korábbi link számunkban (Mélyi József, no.13., 2007 december) megszámoltuk a helyek alakulását öt évre visszamenőleg. A megszűnt, elköltözött vagy átnevezett helyszínek száma akkor 14 volt. 10 évre vonatkoztatva ez kb. két tucat lehet. Mára ez talán még jobban felgyorsult. Új típusú kulturális terek jönnek létre és tolnak félre másokat. A hagyományos intézmények pedig néha jobban teszik, ha bezárnak.
Mi a melléklet koncepciója, hogyan választjátok ki a témákat?
A link koncepciója, hogy új, nem, vagy nem eléggé tematizált felvetéseket, megközelítéseket, új szereplőket vonjon be a diskurzusba. Az index mellékletében a művészeti környezetet, a kortárs művészetet, mint médiumot, annak aktuális állapotát, helyzetét, sajátosságait, vagy éppen problémáit kommunikáljuk. A koncepciót a szakma belterjességétől kezdve a művészeti lapok trendjein át sok minden más is motiválta. Több olyan szerzőt kértünk fel, akik nem publikálnak sűrűn, vagy éppen olyanokat, akik egyáltalán nem. A 2006 novemberétől megjelenő, elsősorban beszélgetés-alapú link számokat azok témafelelősei szervezik, moderálják és szerkesztik is egyben.
Volt olyan témafelvetés, ami számotokra kellemes meglepetés volt? Esetleg volt olyan, amit, ha rajtatok múlik, nem szerkesztettetek volna be? Vagy meg nem valósult terv?
Pécs Kulturális Stratégiájának képzőművészeti vonatkozásai (Doboviczki Attila, no.9, 2007. július) volt rendhagyó téma, amit fel kellene vetni ismét két és fél év távlatából. A magyar művészeti folyóiratok stratégiáira kérdező számunkat (Fenyvesi Áron, no.16., 2008. március-április) is érdekes újraolvasni az azóta történt változások szemszögéből, de minden megjelenésünk vállalható a témafelvetések tekintetében. Egyszer kellett mentőövért kiáltanunk, de nem a téma, hanem az elhúzódó szerkesztés miatt. Akkor vendégkönyvbejegyzésekkel töltöttük meg a kiadványt (no. 62-63., 2008. november-december), ami vidám visszajelzéseket eredményezett.
Érkeznek reakciók az egyes témákra? Ha igen, milyenek?
Rögtön az első linkre érkezett reakció, amely az új koncepciót kifogásolta a korábbi tárgyilagossal szemben. Furcsa módon az egyik, a kiadványban lévő galériából kaptuk, talán attól tartva, hogy előbb-utóbb ők is témává válhatnak. A művészetpedagógiáról (Hemrik László, no.8., 2007. június) komoly vita alakult ki, konferencia témává is vált a Ludwig Múzeumban. A Velencei Biennálé kapcsán (no.22-23., 2008. szeptember-október) felkért hozzászólóink minden jellegű (lapzártáig meg nem érkező, vagy a válaszadást visszautasító) véleményét megjelentettük, a szcéna pillanatnyi figyelmét rögzítve, melyre sértődött reakciókat kaptunk. Egyik utolsó, a Kis Varsó által szerkesztett (no.31., 2009. szeptember) lapszámunkkal kapcsolatban pedig az interjú alanya, Buchmüller Éva írt hosszú hozzászólást. Sok témánk kiindulópontja volt további diskurzusoknak, akár más médiumokban is.
Igen, az október-novemberi link végén olvastam azt a rövid részt, ami a szeptemberi interjúalany nyilvánosságnak szánt megjegyzéseire utal, s amit helyhiányra hivatkozva csak kivonatosan közöltetek. Mivel az interjút egyébként kifejezetten érdekesnek találtam, kíváncsi lennék erre a reakcióra is, és mivel nálunk van hely, ezért ezúton felajánlom, hogy jelenjen meg itt, ennek beszélgetésnek a mellékleteként a szóban forgó szöveg.
A hozzászólást nem kivonatosan, hanem teljes terjedelmében közöltük, miután arra kértük Buchmüller Évát, hogy rövidítse le 3000 karakteres első levelét. Emellett felajánlottuk, hogy azt a szerkesztőségben hozzáférhetővé tesszük. Lehet, hogy szerkesztenünk kéne egy hozzászólás-számot?
A rövidítés oly sommásra sikeredett, hogy bennem, mint olvasóban hagyott egy hiány-helyet. Mellesleg az volt az érzésem már az eredeti interjú olvasása közben is, hogy ez a dolog nagyon bátor vállalkozás mindkét oldalon, de még nincs teljesen kibontva, ami persze érthető, hisz meglehetősen érzékeny kérdésekrol van benne szó. A Kis Varsó alaposságát ismerve szerintem ők is a dialógus fenntartására szavaznak (persze közzététel előtt informálnánk mindkét felet). A párbeszéd fennmaradásának feltétele pedig az, ha technikai okok nem akadályozzák a kommunikációt, márpedig a helyhiány technikai ok. Ezért gondoltam erre a megoldásra – hisz ez nem egy sima „olvasói levél” (talán még válasz-reakció is születik). A visszacsatolások csatornáját egyébként valóban érdekes volna megtalálni – lehetne indítani például egy tematikus blogot. A különszám is jó ötlet. Vannak új terveitek a periodika jövőjével kapcsolatban?
Ha valóban párbeszédről van szó, akkor egyetértek azzal, amit mondasz és kíváncsian adunk helyet annak, nem beszélve a tágabb kommunikációról, amit ez a téma megkívánna. Ez volt a szándékom a Tolvaly Ernővel készített interjúkönyv kapcsán is, ami szintén sokféle reakciót váltott ki, de ez egy másik beszélgetés témája lehetne. Ide tartozik viszont az a terv, hogy az Intermédia Tanszék hamarosan összefűzi az eddig megjelent link számokat egy ügyes kötészeti megoldással, amiket közös projektként olvasásra elhelyezünk könyvtárakban, könyvesboltokban és más helyszíneken is. A következő számok szerzői pedig már dolgoznak témáikon.
*
A Kis Varsó interjúja Buchmüller Évával