E tárlat fundamentálisan ellentmondásos, mint ma jóformán minden; rajonghatnék érte, hogy mit tematizál, és hogyan, de föl is háborodhatnék inkoherenciáin.
Tudományos-fantasztikus (azaz: tu-fa) antropológiaként neveztetik meg a téma, mondván, ez „csak” fantasztikus, majd igyekszik távol maradni mindenféle radikalizmus agresszív szélsőségességétől – voltaképpen a galéria-szituáció bevállalásával képzőművészet maradni.
Azonban így is kínos a kollapszizmus ismételt bevitele a galériatérbe, lévén a diskurzus egyéb témáit bekebelezi e gondolat: bárki, aki nem ilyesfélével foglalkozik, mellette súlytalanná lesz. Az sem kevésbé kínos, hogy e témát egyedül itt tematizálják hazánkban, noha ez ügyben már zizeg a széna, [1] valamint, hogy a kiállításipar máig ugyanúgy álló (azaz: stagnáló) struktúrájába végső soron ugyanazon stratégiával karöltve kommodifikálják mondandójukat.
Mindezek a kínos vetületek: a kiállításipar jelenlegi diszkurzív irányai, a mindenkori első világhoz köthető intézményrendszere, [2] de végső soron az első és további világokra osztott világ mind-mind olyan faktorok, amikről a művészek egyszerűen nem tehetnek. Mit tehetnek? Protestálnak az egyre kínosabbá váló helyzet ellen. Közlik, hogy ők már nem művészek.
Mindez egy diszkrét adalékban csillan föl: a távirányítású játékautók akkumulátor – azaz inkább mindenféle elektronika – nélküli, kézzel vonogatható verziója az egyik kiállítási darab, ami mellett láthatjuk egy további ilyen játékokkal lefolytatott versenyzés, borulás, pocsolyán áthaladás, jégen szánkázás videóját, s ennek impresszumában Kaszáson kívül még Loránt Anikó és Horváth Balázs neve az ex művészek gyűjtőfogalom alatt jelenik meg.
Adhat alapot némi spekulációra, hogy ez pontosan mit fed, de forrásokhoz is fordulhatunk spekuláció helyett. Szóbeszéd szerint vidéken laknak és az önellátás felé tartanak. [3]
A tu-fa kifejezés eleve idézőjelbe teszi a „fontos” vagy „releváns” tematikával foglalkozni hajlamos művészeti diskurzus szakmai komolyságát. Az idézőjelet tetézi még egy lapáttal a nemzeti szelek idején magyarított szóösszetétel összecsengése a kollapszizmusban fő szerepet kapó népi tudománnyal és a túlélési helyzeteket kreatívan megoldó bumfordisággal.
A kollapszizmus esetében mindenesetre nincs szó arról, hogy egy diszciplína alapvető követelményei adottak volnának; talán a hozzá legközelebb tájolható élvonalbeli gondolkodó Niklas Boström, az emberiség kipusztulását okozó kockázatok filozófiai-elméleti fizikai mérlegelője.
Azonban a futurológia szárnya alatt sem lelhet menedéket, mert ez a luxus már a múlté, ahol szó szerint véve adott volt bármiféle jövő. Fönnálló időszemlélőnk – amelyet Hans Ulrich Gumbrecht kronotrópnak nevez – ehelyett egy mind múltat, mind jövőt már bekebelezett jelent ír le, vagyis az, hogy egy egykori művész a jövő képzeletbeli tárgyait alkotja meg, lehetetlen, lévén e tárgyak már aktuálisak.
Magyarán a tu-fa antropológia se nem tudományos, se nem fantasztikus egyáltalán, hanem „csak” reális. Olymértékben az, amennyire a galériaszituáció már kevésbé számít annak – van egy sejtésünk, hogy az egykori művész már tud jobbat, de emellett örömmel tesz eleget e meghívásnak is.
A szórólapként brilliánsan működőképes kinyomtatott meghívó láttán bizonyosan elolvadnak a huszadik század művészettörténetének Magyarországon tanított verzióját ismerők – mint például én – az alkalmazott fametszet-technika, s a baloldali mozgalmak széles rétegekhez szólni igyekvő hangvételének folyamatossághiány-pótló visszatértén. Az azonban kérdés, hogy az ínséggyümölcsös-telepítés fölhívásának valódi célközönsége el fog-e olvadni a decorum-elv ilyetén fölbukkanásától a Negyven milliós játszma, vagy a Lidl akciós katalógus fémjelezte képi szocializáltságában.
Aminek viszont külön örülhetek, hogy az a mainstream, hivatkozásrendszerében mindenféleképpen újmaterialista diskurzusban harsányan kiröhögött más-akarás, amit új emberközpontúságként voltam kénytelen publikálni, [4] és Január Herceg művészetével mutatkozott meg számomra először totalitásában, itt a Pán-periférián is manifeszt alakot öltött.
Ez az elméletiség nélküli Föld-vallás, részvételi alapú élet-elfogadás itt a Pangea-zászlókkal, valamint a logót egy szökőkútban is szerepeltetve fejeződik ki. Valahol hajmeresztő a sittből kiguberált, egybetartozó kontinenseket egy ovális formában ábrázoló mozaik és a nem sokkal korábban a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában Korodi Luca által kiállított, üvegcserepekből a padlón kimozaikolt szintén ovális egészföld-ábra közti hasonlóság. Fogalmam sincs, hogy a művészek tudnak-e egymás műveiről egyáltalán, de itt mindenesetre teljesen világos konvergencia zajlik a januári irányban.
Mindez fölemelően igei, amennyiben a szelídek öröklik a Földet. (Milyen érdekes, már Tillman J.A. is szelídségénél fogja meg e radikalizmust.) Szelídség a nem többet akarásban – ennek is van már mozgalma, a décroissance – amit már államelnökök is hirdetnek fölindultan csúcstalálkozón, hogy mikor térnénk már észre az elégedetlenség nyomorából? [5]
Az Egyesült Nemzetek (magyarul: Nemzetközi Közösség) iniciáléjának szerepeltetése a központi szökőkút-munkán is a Pangea-féle emberi tudat-konvergencia gondolatot húzza alá, az új emberközpontúságot, ami állásfoglalás amellett, hogy e sóhivatal által elkomolytalanított szóösszetételnek mégis csak lenne értelme.
[1] A kortársfétisiszta diskurzus „túlélési” szekciójának szervezett seregszemléje a címlapon az „összeomlani” igével: http://www.survivalkitfestival.se/
[2] lásd Nancy Adajania szemrehányásáról szóló beszámolómat itt az exindexen
[3] Hát igen, valójában csak szóbeszéd szerint. A széna – bár a teoretikusok szerint a romantikus művész elképzelés már a múlté – még mindig önkéntelenül is gyártja a hősies és jótét művész imidzseket, felnagyítva minden kis apróságot, amibe a művész belekontárkodik (legyen az politikai aktivizmus, biokert, vagy hasonló sexi dolgok). A valóság ehhez képest esetemben az, hogy a szigeten bérelünk egy kis nyaralót, ahol lakunk, és kis konyhakertet csinálunk, amit a pici parcella meg a homokos, savanyú talaj megenged. Egy permakultúrás gazdasághoz sokkal nagyobb terulet kellene, es ideiglenes bérlemény esetén én nem is vágnék bele a kiépítésébe. Szóval a permakultúrát csak tanuljuk, kis részelemeiben alkalmazzuk a konyhakertben, háztartásban, illetve az alapelveket próbáljuk művészeti munkában, logisztikában alkalmazni, bízva abban, hogy egyszer majd tudunk venni saját helyet az eladott műalkotások bevételéből és akkor leszünk majd ex-művészek, addig ez csak egy álom-cél, melyre az Anikóval közös kollaborációnk brandje (ex-artists’ collective) folyamatosan emlékeztet. (Kaszás Tamás megjegyzése)
[5] http://www.youtube.com/watch?v=X3ACrhMqqyk