Folytatódik a tranzit. hu Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskolája.
Októberi szemináriumát Gregory Sholette, a New York-i Queens College tanára fogja vezetni.
Intervencionista művészet, sötét anyag és a vállalati kultúra felemelkedése
Művészet, ami épületeken jelenik meg, vagy azért készül, hogy elajándékozzák? Hordható művészet utcai demonstrációkhoz? Művészek, akik vállalati vezérigazgatónak álcázzák magukat, hogy bejussanak a BBC-hez? Ez az intervencionista művészet, a politikailag elkötelezett művészeti gyakorlatok új hulláma, amelyet a homályos ideológia tisztázásánál jobban érdekel ‘kreativ szetzúzása’. Ellentétben az 1970-es, 80-as évek legtöbb kritikai művészeti gyakorlatával, ahol a domináns reprezentációs formát a szemiotikától a marxizmuson keresztül a pszichoanalízisig különböző módszerekkel elemeztek, az új megközelítés egyenesen, mondhatni örömmel gázol bele abba, amit Guy Debord a spektákulum társadalmának nevez.
Az olyan csoportok, mint az RTmark, a The Yes Men, a Yomango es a Critical Art Ensemble kiaknázzák az egyre elterjedtebb, és egyre többek számára megfizethető digitális technológiákban rejlő lehetőségeket, hogy ezeken keresztül gyakorolhassák az általuk taktikus médiának nevezett koncepciót, amelyet a Zapatista felkelés legalább annyira inspirált, mint a szituacionisták. Ezekben az újabb, ellentmondásos gyakorlatokban az a sajátos, ahogyan a hétköznapi élet kritikai szétrombolásának érdekében mobilizálják a flexibilis szervezeti struktúrákat, kommunikációs hálózatokat, es ajándékgazdaságokat. Ugyanakkor az intervencionista művészet érdekes módon mégis mutat némi hasonlóságot a neo-liberális gazdaság vállalkozó szellemével, beleértve a kollektív identitás igen képlékeny értelmezését, és az atfogó adminisztrativ struktúrákkal szembeni romantikus bizalmatlanságot.
A politikailag elkötelezett művész-kollektívákkal foglalkozó kutatásom a következőket veti fel: mi van akkor, ha poszt-indusztriális világunkban a kreatív tevekénységek jelentős része valójában a termelés egy nagyobb szférájától függ, amit azoknak, akiknek a kortars kultúra menedzselése és értelmezése a feladatuk – művészettörténészek, gyűjtők, kritikusok, kereskedők, intézményvezetők, kurátorok és adminisztrátorok – tagadniuk kell?
Feltételezésem szerint a poszt-indusztriális gazdaságok valójában az informális társadalmi termelés rejtett szférájától függnek, amely kooperatív hálózatokra, ajándékozási rendszerekre és fizetetlen munkára épül. Ha úgy tekintünk a termelés ezen informális módjaira, mint egyfajta hiányzó tömegre, vagy szabad szemmel nem látható „sötét anyagra”, akkor a formális gazdasághoz való viszonyuk olyan, mint egy gravitációs erőé, amely láthatatlanul rögzíti a termelés láthatóbb formáit, ugyanakkor nélkülöz minden látható jelenlétet a mainstream piacgazdaságban.
Ezt a tételt a vizuális művészetek területén alkalmazva számos kérdés vetődik fel. Mi történne a művészeti értékről kialakított hierarchikus elképzeléseinkkel, ha a sötét anyag láthatóvá válna? Hogyan valtoztatna meg, vagy – netalán – ásna alá az esztétikai előjogok, értékelés és a művészeti termelés ortodox koncepcióját? Ezek a kérdések valóban elkerülhetetlenné válnak a globalizáció kommunikáció-igényének és a neoliberalizmus úgynevezett „strukturális kiigazításának” köszönhetően, amely a fényre kényszeríti a sötét anyagot. A materializálódás folyamata válságot idéz elő az üzleti világban, a politika és a művészet világában is (a relációs esztétika csak egy a piac irányába tett normalizálási kísérletek közül).
A kortárs művészeti kollektívák elmúlt harminc évben bekövetkezett szervezeti funkcióváltásának vizsgálatával a kutatásom kísérlet – az „alulról nézett” történetírás tágabb fogalmának részeként – a testet öltő sötét anyag politikai feltérképezésére.
A szeminárium időpontja: 2008. október 10-11.
A szemináriumra október 3-ig lehet jelentkezni angol nyelvű motivációs levéllel az " target="_blank"> címen.
A szemináriumon való részvétel ingyenes.
Nyilvános előadás: 2008. október 9. 18 óra, Közép-Európai Egyetem, Gellner-terem (Budapest V., Nádor u. 9.)
Gregory Sholette New York-ban élő művesz, író a Political Art Documentation/Distribution (PAD/: 1980-1988) és a REPOhistory (1989-2000) alapító tagja. Újabb könyvei a Blake Smithsonnal közösen írt Collectivism After Modernism: The Art of Social Imagination after 1945, (University of Minnesota, 2007) és a Nato Thompsonnal közösen írt The Interventionists: A Users Manual for the Creative Disruption of Everyday Life (MassMoCA/MIT Press, 2004, 2006, 2008). A New York-i Queens College szobrászat tanszékének adjunktusa. Jelenleg egy a művészet politikai gazdaságtanával foglalkozó könyvön dolgozik a Pluto Press megbízásából.