Pannonhalmi Művészeti Fesztivál
2011. augusztus 26-28
Szavak nélkül
A múlt egy része néma. Talán pontosabb lenne, ha azt mondanám: múltam egy része, a múltunk egy része néma. – Ez a némaság nem is annyira a tudatossághoz képest értendő, hanem pusztán a nyelvhez: hogy szavakká artikulálhatók-e azok a személyes és személytelen emlékek, amelyek kísérnek és meghatároznak bennünket. Némaságuk azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy passzívak, hogy kómában vannak, hiszen folyamatosan jeleket adnak, szavakká nem oldható jeleket. Küldenek, hívnak bennünket, veszélybe sodornak vagy megóvnak. Közel vannak, időnként talán mindennél közelebb, de egy másfajta kommunikációval érintkezünk velük. Bár kultúránkat a nyelv uralja: a szavakba foglalt – vagy a szavakba foglalható – szinte kizárólagosan meghatározó szerepet játszik, de érdekes módon a művészet számos területe (talán éppen emiatt) szavak nélkül „beszél”. Az is érdekes, hogy a kereszténység szempontjából milyen nagy szerepe van Pál apostolnak, aki éppen ezt a szavak nélküli beszédet teszi az imádság egyik legitim módjává, s próbálva megszüntetni a vele szembeni gyanakvást, a Lélek imádságának nevezi a „szavakba nem foglalható sóhajtozást” (Róm 8,26).
A 2011-es Arcus Temporum valójában e némaság – és a szavakra való süketség – sokféleségét próbálja megragadni. Kiindulópontot mindenképpen Helmut Oehring zenéje jelent, hiszen olyan zeneszerzőt hívtunk meg idén, aki siket szülők gyermekeként „anyanyelvként” sajátította el ezt a nagyon másfajta kommunikációt. S talán az sem meglepő, hogy Oehring klasszikus társa Beethoven lesz, aki már nagyon fiatalon szembesül azzal az erővel, amely kiszólítja a hallók világából, s bár életét és egész kreativitását a zene szolgálatába állította, a hangok füllel megszerezhető fizikai tapasztalata mégis fokozatosan elvész számára.
2011-től zenei programunk új elemmel gazdagodik: mostantól kezdve minden fesztiválon lesz egy „+1” koncert, amelynek zeneszerzője soha nem véletlenszerűen lesz ugyan kiválasztva, de semmilyen tekintetben sem vonatkoznak rá azok a szempontok, amelyek az esedékes kortárs és „klasszikus” zeneszerzőre. A „+1” koncert komponistája érkezhet a régi zene világából és a kortárs experimentális alkotók közül egyaránt. Idén John Dunstaple zenéjét hallhatjuk egy teljesen unikális hangzásvilágot képviselő együttes, a hazai A :N :S Chorus előadásában.
Színházi programunk mindhárom alkotóját a sors és a kulturális emlékezés artikulálásának problémája foglalkoztatja. Fehér Ferencet és Gergye Krisztiánt – más-más módon, de egyaránt – az érdekli, hogy miféle viszonyba kerülhet a mai ember azzal a hagyománnyal, amely még nem tesz különbséget kultusz és kultúra között. A felkínálkozó hagyományok sokfélesége azonban már eleve sajátos helyzetet teremt. A kérdés, hogy még megtapinthatjuk-e ezeknek az archaikus felületeknek a tömbjeit, beszédes (nemegyszer talán túlságosan is beszédes) jelenlétük mögött megtapasztalhatjuk-e némaságukat és szavakra érzéketlen süketségüket is, s ha igen, miként. S ezen a ponton lassan kilépünk az európai kérdésfelvetések világából, s Faustin Linyekula kongói táncos-koreográfus szólójával átlépünk egy másik kontinensre, amely azonban nem értelmezhető többé Európa nélkül (ugyanúgy, ahogy Európa sem Afrika nélkül). Linyekula darabjának kérdésfelvetése megejtően személyes: választhat-e az ember olyan foglalkozást, amely a saját kultúrájában – ebben a formában – soha nem létezett? Hogyan kíséri el a színházakban, fesztiválokon fellépő táncost annak a kis közösségnek néma emléke, amelytől oly messze került? S van-e visszatérés?
Az egyiptomi rövidfilmek ugyanannak a földrésznek, de egy másik kultúrának – az európai (és amerikai) hagyományról végképp nem leválasztható, mégis igen autentikus – látásmódját hozzák el három napra Pannonhalmára. A fiatal egyiptomi filmesek meghívása még a forradalom kitörése előtt történt, aztán hosszú ideig úgy tűnt, hogy le kell mondanunk az egyiptomi filmekről. Végül mégis megérkeztek, de ezek a munkák még nem a forradalom bátorságáról vagy a győzelem eufóriájáról tudósítanak, s még kevésbé arról az intenzív és sok kérdés újragondolását sürgető állapotról, amely mára előállt: a vetítésre kerülő öt filmen annak lehetünk tanúi, miként foglalkoztatta a (spirituális, etikai, fizikai) határátlépés számos lehetősége az alkotókat.
Képzőművészeti programunk keretében idén Baglyas Erika helyspecifikus installációját láthatjuk az arborétum kis barokk házában. Ez a különös és rejtőzködő helyszín egy olyan művet fogad be a fesztivál idejére, amely – sajátos nappali és éjszakai életével, különleges anyagával, egyszerűségével és letisztultságával – arra kérdez rá, hogy akit elveszítünk, hogyan lesz mégis szótlan társa életünknek. Mi mondandónk marad még egymásnak, ha nincsenek szavaink?
Idei fesztiválunk zenei igazgatója Bent Sørensen, akit 2008-ban meghívott zeneszerzőként is megismerhetett a közönség. A földrajzi távolság ellenére is hasznos tanácsaival nagy segítségünkre volt az idei fesztivál koncepciójának kialakításánál.
Zenei programunk szinte mindig emlékezetessé váló utolsó koncertje idén nem vasárnap délben, hanem – nyugodtabb körülmények között – délután lesz. Előadóink között pedig idén is találunk rendszeresen visszatérőket, de megismerhetünk új tehetséges zenészeket is. Nagy öröm számunkra, hogy idén Pannonhalmán hallhatjuk a kiváló berlini ensemble mosaikot, amelynek tagjai Helmut Oehring műveinek avatott előadóiként érkeznek. Mindenképpen fontos újdonsága az idei évnek az is, hogy olyan zeneszerzőt hívtunk meg, akinek zenéjében fontos szerepet játszik az elektronika. Mára az is az Arcus Temporum hagyományához tartozik, hogy szoros együttműködésben dolgozunk a szlovák Jozef Luptákkal és muzsikustársaival.
Idei éjszakai programjaink között Grencsó István szólóestje szerepel a szabadtéri színpadon. A kiváló jazz-zenészt azonban más szerepben is hallhatjuk: az előző napi programban Oehring-előadóként is fellép.
A fesztivál helyszínei között – a felújítási munkálatok miatt – idén nem szerepel a Bazilika, de az arborétumi barokk ház és a biomassza erőmű raktárterének pompás „színháztere” új meglepetésekkel szolgál, nem is beszélve a tavaly már kiválóan vizsgázott szabadtéri színpadról…
S itt érnek véget a szavak. Nagyszerű lesz megint együtt tölteni három napot! Idén is sok szeretettel várjuk visszatérő és új vendégeinket.
Varga Mátyás o.s.b.
fesztiváligazgató