A díjról a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai és a Társadalmi Tanácsadó testület tagjai döntöttek.
A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai voltak 2012-ben: Csányi Sándor, elnök; Dávid Ferenc, alelnök, Lovassy Tamás, főtitkár, Csomor Gábor, Czeglédi László, Hanák András, Perlusz László; Szőnye József, Takács Ildikó; Zwack Péter.
A Társadalmi Tanácsadó Testületi tagok ez évben Bánki András újságíró, Fekete György belsőépítész, Gazsó Ferenc egyetemi tanár, Granasztói György történész, Jókai Anna író, Kádár Béla akadémikus, Kocsis Zoltán zongoraművész, Kozma Imre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Lukács Sándor színművész, Mészáros Tamás egyetemi tanár, Novák Ferenc néptánc koreográfus, Novák István építész, Sváby Lajos festőművész, Szabó István filmrendező, Szinetár Miklós rendező, egyetemi taná és Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA volt elnöke voltak.
A díjak ünnepélyes átadására 2012. december 7.-én, a Magyar Vállalkozók Napja rendezvénysorozata keretein belül került sor, ez alkalommal is a Művészetek Palotájában. A gálaestet a Magyar Televízió I. csatornája közvetítette. A szervezők a 10. Jubileum alkalmával különleges gálaműsort szerveztek, korábbi évek Junior Prima díjasai léptek fel Primissima és Prima-díjas művészekkel. Az idei gálán átadásra került 5 db Jubileumi Primissima díj, mely díjazottakat az alapító jelölte ki a gála napján, a korábbi évek Prima-díjasai közül. A Jubileumi Primissima-díjas is megkapta az eosin Kincsem szobrot, valamint további 40 ezer eurót – a korábban Prima-díjasként már átvett 10 ezer euró mellé.
Demján Sándor üzletember 2003-ban döntött úgy, hogy 10 év alatt 3 milliárd forintot adományoz a díjra, ezáltal is kifejezve tiszteletét a magyar tudomány, kultúra és sport nagyjai előtt. A Prima Primissima az elmúlt 10 év alatt rangos rendezvénysorozattá és ismert „márkává” nőtte ki magát, melynek része a Junior Príma Díjak és a Megyei Prima Díjak átadása is. Demján Sándor 10 éves vállalása az év végén lejár, 2013-tól kezdve Csányi Sándor és az OTP Bank gondozza és finanszírozza tovább a Prima Primissima Díjat. A 2013. évtől kezdve Demján Sándor a Közönségdíj anyagi támogatását vállalja át – melyet 2003-2012. között Csányi Sándor biztosított.
A Prima Primissima Díjra az Alapító Okiratban meghatározott természetes és jogi személyek jelölhetnek. Jelölési joggal rendelkeznek: az Alapító, a VOSZ kibővített Elnökségének tagjai, a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai, a szakmai- és érdekképviseleti szervezetek, a korábbi évek Primissima díjasai, valamint a Társalapítók és a támogatók. A jelölésre jogosultak írásbeli felkérést kaptak a jelöltállításra, jelöléseik ez év május elejéig érkeztek be az Alapítványhoz. A beküldött jelölésekből a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium tagjai, együttes ülés keretében a jelöltek közül kategóriánként három-három Prima díjast választott titkos szavazással. Idén ismét rekord mennyiségű jelölés érkezett az Alapítványhoz, 550 db, a legtöbb Magyar színház és filmművészet kategóriában, 88 db.
Az idei évben Prima Primissima Díjat vehetett át sport kategóriában Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző; magyar népművészet és közművelődés kategóriában a Bihari János Táncegyüttes; képzőművészet kategóriában Sajdik Ferenc karikaturista; zeneművészet kategóriában Miklósa Erika operaénekes; magyar irodalom kategóriában Krasznahorkai László író; építészet és építőművészet kategóriában Török Péter tájépítész; a tudomány kategóriában Palkovits Miklós akadémikus, agykutató; oktatás és köznevelés kategóriában Grétsy László nyelvész; sajtó kategóriában Riskó Géza, a közmédia sportműsorainak főszerkesztője; színház- és filmművészet kategóriában Kósa Ferenc filmrendező.
Közönségdíjat vehetett át Bodrogi Gyula, a nemzet színésze.
A díj alapításának 10. évfordulója alkalmából Jubileumi Prima Primissima Díjat vehetett át Jordán Tamás színművész, rendező, színházigazgató, Bálint András színművész, színházigazgató, Jancsó Miklós filmrendező, Szörényi Levente zeneszerző, előadóművész és Zoboki Gábor építész, a Művészetek Palotájának tervezője.