2018. 11. 15. (csütörtök) 18.00
acb Galéria (Bp. VI. Király u. 76)
Fenyvesi Tóth Árpád kiállításának záró eseményén Kürti Emese és Barkóczi Flóra tartanak könyvbemutatóval egybekötött tárlatvezetést. Az életművet tematikus tanulmányok formájában feldolgozó katalógus nyomán az acb Galéria kiállítótereiben fenyvesi Tóth alkotói gyakorlatára jellemző műcsoportokon (geometrikus táblaképek, képregények, képversek, mail art) vezetnek végig a katalógus szerzői, egyúttal a kiállítás kurátorai. Az esemény meghívott vendége Szombathy Bálint képzőművész, teoretikus, fenyvesi Tóth Árpád barátja és a kötet szerzője.
Fenyvesi Tóth Árpád (1950. július 29, Balatonfenyves – 2014. Balatonfenyves) kiállítása jórészt ismeretlen, a művészettörténeti elbeszélésekből hiányzó, ám figyelemre érdemes életművét tárja a közönség elé. A költő, képzőművész és networker fenyvesi Tóth néhány Budapesten töltött év után a hivatalos és az underground kultúra helyszíneitől egyaránt távolabb, vidéken hozta létre műveit, amelyek a progresszív képzőművészet és a klasszikus avantgárd legjobb tradícióit ötvözték. Habár ismerte a magyarországi neoavantgárd belső köreit, és részt vett a legfontosabb fórumain, mint például Galántai György Balatonboglári Kápolnaműtermében vagy a Fiatal Művészek Klubjának kiállításain, leginkább a történeti avantgárd örökségéhez, Kassák Lajos életművéhez és a jugoszláviai, szabadkai Bosch+Bosch csoport szellemiségéhez kötődött.
Fenyvesi Tóth Árpád: Splendid Isolation, ed.: Kürti Emese, acb ResearchLab, Budapest 2018