A hatás és vadászata

Gróf Ferenc
Párizs, 2002.10.29.

A hatás és vadászata
– a Cremaster-ciklus Párizsban

A Cremaster 3 bemutatójára a Pigalle közelében lévő Trianon Színházban [pic_01] került sor, a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris-ban rendezett retrospektív Cremaster-tárlat ^[1] megnyitójának másnapján. A XIX. század legvégén épült Trianon Színház kopottas eleganciája, az aranyozott gyertyatartók, a vörös bársonykárpitok, a repedező stukkók kiváló köretként funkcionáltak. A körülbelül háromórás filmeposz eklektikája olyan simulékony természetű, hogy akár egy üvegacél büro-toronyban is megállná a helyét, de ez a tipikus párizsi színház-mulató azért romantikusabb atmoszférát sugárzott. A sugárúton kígyózó tömeg csak lassacskán töltötte meg a termet, a karzaton szinte lógtak az emberek, nyikorogtak a pótszékek. A visszafogott "háromdé" főcím után elkezdődött a minőségi téboly. Szíves engedelmükkel eltekintek a film részletes leírásától, mivel csak az első félóra részletezése kimerítené a rendelkezésemre álló tér, idő és kilobájt kapacitást. Röviden csak annyit, hogy egy végtelenbe nyúló ikonográfiai orgia bevezető aktusának lehettünk újfent ^[2] tanúi, mely valóra váltja a posztmodern esztéták apokaliptikus álmait. A "mindennel" összefüggő "minden" retinára csapódó lepedékétől csak erőteljes acetonos lemosással és/vagy agykérgi léziót okozó végbélkúp alkalmazásával lehet megszabadulni. Barney egy olyan lenyűgöző, erőteljes képi világot épített fel, melyet azonnal el kell felejteni. Gazdag és veszélyes. Mint maga a művész.

Az összes általam olvasott recenzió már az első bekezdésben azzal indít, hogy Matthew Barney (1967, San Francisco) ex-sportoló és ex-fotómodell a nyolcvanas évek végén tűnt fel a New York-i művészeti szcéna kék égboltján. A következő átlaginformáció sztárunkról ilyesformán jelenik meg a szórakoztató médiában:
"Björk, akinek a napokban jelenik meg Vespertine című új albuma, bejelentette, hogy elhagyja Londont, ahol évek óta élt, és az Atlanti-óceán túlpartjára, New Yorkba költözik kedvesével. Björk, aki nemrégiben ismerkedett meg Matthew Barney amerikai képzőművésszel, az amerikai megapolisz Lower West Side nevű negyedében bérel lakást. Az énekesnő 14 éves fia, Sindri nem költözik velük."

Barney az immár végső formájába öntött, hat és fél órányi Cremaster-ciklust ^[3] 1994-ben kezdte el forgatni. A Csillagok háborújára emlékeztető számozás (C1 – 1995, C2 – 1999, C3 – 2002, C4 – 1994, C5 – 1997) ^[4] eleve biztosítja az átlagos agykapacitással rendelkezők számára (mint jómagam) a kábító inkoherenciát, kivételt képeznek persze a fejszámolók és az adatfeldolgozó szakemberek, akiknek (szemben velem) valószínűleg semmiféle problémát nem okoz az egyes epizódok kronológiai, illetve történetben betöltött pozíciójának azonosítása. A MuDAMoDeLaViPa, avagy MAMVP (azaz a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris – hadd bosszuljam meg így a közmondásos francia mozaikszó-mániát) termeit a filmeknek megfelelően öt részre osztották. A terem-csoportok csomópontjain monitorokon futottak a filmek, melyeket az adott filmhez kapcsolódó műtárgyak szemléltető eszközökként vették körül. [pic_02] [pic_03] [pic_04] [pic_05] [pic_06] [pic_07] Nyolc év munkája, többórányi mozgókép, installációk, szobrok, fotók, emléktárgyak, t-shirt-ök,[pic_08] vaskos katalógusok. Gigantikus munka.
Hogy megkíséreljük a lehetetlent és "rendet" vágjunk a márványpadlón vonagló anakondák nyálkás káoszában, indítsunk egy interjú-részlettel:

"Kérdés: Miért a Cremaster címet viselik ezek a filmek?
M.B.: A cremaster egy olyan izomcsoport, amely a férfi reproduktív rendszer magasságát szabályozza. Több okból választottam ezt a címet, így elsősorban azért, mert az öt fejezeten keresztül futó történet önmagában egy fluktuáló rendszer, nem egyértelműen reproduktív, hanem egy identitását folyamatosan változtató rendszer. (…) A történet öt fejezete egy változó organizmusról szól és az a szisztéma, amely változásra bírja, hozzá hasonlóan változik, fejezetről-fejezetre. A cremaster izom egyben annak a néhol igen absztrakt útnak a metaforája, mely mentén a történet mozog. Arra szolgál, hogy leírja ezt a történetmesélési módszert és nem arra, hogy egy biológiai rendszert definiáljon." ^[5]

Herezáró izom, azaz musculus cremaster. [pic_09] [pic_10] Egy jelentéktelennek tűnő kis izom, mely a belső ferde hasizom alsó nyalábjaiból áll, melyek férfinél az ondózsinórral a heréhez, nőnél a görgetegméhszalaghoz mennek. ő felel a cremaster-reflexért, amikor a comb belső felszínének megsimítása a herezacskó összehúzódását váltja ki. Az összehúzódó izomzat nemcsak felfelé mozdítja a herét, hanem csavarja is, mégpedig a jobb herét az óra járásával megegyező, míg a bal herét azzal ellenkező irányba. Igazán elmerülhetnénk a hím ivarszervek anatómiájában, valamint csámcsoghatnánk egyet a herecsavarodás, a retraktilis here vagy egy hasonlóan barátságos urológiai téma kapcsán, de érjük be a heregolyók mechanikájának alapjaival.
A Cremaster-ciklus ornamens-rendszerének egyik alapja mindenesetre az emberi ivarszervek és a tápcsatorna kivezetőnyílásainak egymást kiegészítő szimmetriája. Organikus formák kavalkádja, androgün lebegés, anális-vaginális-fallikus szuperszervek permutációi. A szerves anyagok, akár salakanyagok kontrasztja az elegáns, high-tech matériákkal – magyarul a titán-ötvözetre fröccsenő váladék aprólékos kidolgozása – erősen épít az Alien filmsorozat jól bevált hatásmechanizmusára. Az Általános Anatómia Tanszék megszokott klisékből építkező allegóriája: króm-nikkel eszközök és felpuffadt belek, acéltepsiken árválkodó végtagok, maratott szegélyű üvegedényekben ázó, felcímkézett torzszülöttek, izmok és artériák között keresgélő műanyag kesztyű. Az ellentétek szofisztikáltnak tűnő játéka végeredményben leírható lenne egy tipikus jin-yang jellel, de Barney ezt a végtelenül egyszerű grafikai elemet gótikus katedrálisok, űrrepülőgépek és gyémánt nyakékek kollázsából állítja össze. Jin-yang, mint a felhúzódó herék, jobbra-balra – együtt, mégis ellentétesen.
Valószínűleg ez a monumentalitás, de legalábbis Hollywood titka. Kamuflázsból kell felhőkarcolót építeni, ha a téglából csak kutyaólra futja. Nem tudom. Hollywood nemcsak a projekt vaskos költségvetése miatt kerül a képbe. A showbiz mítoszteremtő mechanizmusai minden további nélkül transzplantálhatók a galéria-művészetbe. Luxusautók, bűnözők, sportolók, stewardessek, zombik, dívák és a többiek, mindahányan luxuskivitelben. Egy amerikai művész kelléktára? A megteremtett atmoszféra magával ragadó. [pic_10.1] [pic_10.2] [pic_10.3] [pic_10.4] [pic_10.5] Egy kb. tízperces jelenet a Cremaster 3-ból: a New York-i poszt-szecessziós Chrysler Building sokadik emeletének egyik márványburkolatú termében hat gyönyörű, hatvanas évjáratú Chrysler köröz egy feketére dukkózott autó körül, melyben egy félhalott, anorexiás lány hever, aki nemrég az épület barlangszerű alagsorának földjéből szenvedte elő magát. [pic_11] Szóval ott hever ez a sáros, véres lány az öreg, fekete autóban, vele szemben egy fekete sas gubbaszt az anyósülés támláján, mindeközben a Chryslerek köröznek a teremben, majd az egész jelenet hirtelen átcsap egy geometrikusan komponált roncsderbybe, a Chryslerek egymás után csapódnak a fekete autóba, majd visszatolatnak, újra nekiütköznek, csikorognak a gumik a márványpadlón, ritmikusan csattannak egymáshoz az autók, egészen addig, amíg az egész termet be nem fedi az autógumik által kirajzolt fekete arabeszk, illetve amíg a fekete autóból csak egy felismerhetetlen roncs marad. (Vágóképként néha megjelenik "Indiana Jones" [pic_12], maga a művész, barna bőrkötényéből márványgúlákat szed elő, amivel a liftajtókat nyitja-zárja, bemutat egy ipari alpinista attrakciót a felhőkarcoló liftaknájában, miközben megtölti vizes homokkal a kabint.)
A közeli felvételek naturalizmusa és a ritmikusan koreografált nagyjelenetek közötti "húzás" szintén ismerős effekt azok számára, akik végignéztek legalább egy labdarúgó-mérkőzést. A stadion helikopterről, a zöld téglalapra beszaladnak a játékosok, hirtelen vágás, az őrjöngő szurkolók egy csoportja, néha egy-egy félmeztelen hölgy (ha a brazilok játszanak), újra vágás, felülről veszik a szigorú sorban álló, himnuszt éneklő játékosok falanxát, melynek origóját a fekete ruhás bírók jelzik, vágás, az egyik csapat edzője idegességében a körmét rágja, stb.

"Kérdés: Ön rengeteg ősi mítoszt használ referenciaként.
M.B.: Igen. Néha egészen direkt módon nyúlok ilyen történetekhez, mint a DRAWING RESTRAINT ^[6] esetében, amely Apolló mítoszára utalt. De ez egyúttal azt is jelenti, hogy egy mitológiai struktúrára kényszerítek egy saját, belső logikát. Ez olyasmi, mintha egy nyelőcsőben lennénk, miközben valaki hányni kezd. Azt mondhatnánk: "Wow, milyen heroikus ez a gyomor, ahogy így kiüríti ezt a mutáns anyagot." (…) Rengetegszer találkozunk a munkáimban olyan szereplőkkel, akiknek nem lehet személyiségük, mint ahogy a gyomornak sincs személyisége, amikor hányni kezd. Hányni kezd és kész. De persze mindezt nézhetjük egyfajta heroikus, mitológiai nézőpontból is." ^[7]

Nézhetjük. Mitológiai, kultúrtörténeti adalékban nem szűkölködünk a Cremaster-ciklus kapcsán. Szabadkőműves liturgia, kelta szörnyek, görög-római turmix, pop, sport és autós ikonok, valamint random-művészettörténet a gótikától kezdve a barokkon át a hatvanas évekig. Nekem csak Niki Lauda hiányzik, de ő nagyon.
A posztmodern filmművészet "klasszikusai", mint például Derek Jarman, vagy Peter Greenaway – hogy csak a legismertebbeket említsük – emblematikus alkotásai mellett a Cremaster-opusz darabjai nem állják meg a helyüket, nem segít rajtuk a "képzőművészeti film" címke sem. Akárhogy is nézzük, ezek nagyon komoly tőkéből létrehozott szuperprodukciók, nem pedig "experimentális" rémálmok. Nem tudok olyan szigorú lenni, mint Charlie Finch ^[8], akinek vitriolos írását a lábjegyzetek közé suvasztottam, de az ömlengő kritikák után "szívmelengető" érzés volt olvasni cinikus sorait.

Jegyzetek:

.:. vissza .:.
[1]http://www.mairie-paris.fr/musees/MAMVP/expositions/barney/barney_accueil.htm
[2] Például a Cremaster 1 és a Cremaster 4 bemutatója a C3-ban (1996, szeptember), illetve a Cremaster 5, melynek nagy részét Budapesten forgatták.
[3]
CREMASTER 1
1995, 35 mm, színes, Dolby Surround, 40’30”
Írta és rendezte: Matthew Barney
Producerek: Barbara Gladstone és Matthew Barney
Fényképezte:Peter Strietmann
Zeneszerző: Jonathan Bepler
Standfotó: Michael James O’Brien
Szereplők: Marti Domination

CREMASTER 2
1999, 35 mm, színes, Dolby Surround, 79’00”
Írta és rendezte: Matthew Barney
Producerek: Barbara Gladstone és Matthew Barney
Fényképezte:Peter Strietmann
Zeneszerző: Jonathan Bepler
Díszlet: Matthew D. Ryle
Standfotó: Michael James O’Brien és Chris Winget
Szereplők: Norman Mailer és Matthew Barney

.:. vissza .:.

CREMASTER 3
2002, 35 mm, színes, Dolby Surround, 3h01’59”
Írta és rendezte: Matthew Barney
Producerek: Barbara Gladstone és Matthew Barney
Fényképezte:Peter Strietmann
Zeneszerző: Jonathan Bepler
Világítás, standfotók: Chris Winget
Szereplők: Richard Serra , Aimee Mullins és Matthew Barney

CREMASTER 4
1994, 35 mm, színes, Dolby Surround, 42’16”
Írta és rendezte: Matthew Barney
Producerek: Artangel, Londres ; Fondation Cartier pour l’Art Contemporain, Paris ; és Barbara Gladstone, New York
Fényképezte: Peter Strietmann
Standfotó: Michael James O’Brien
Szereplő: Matthew Barney

CREMASTER 5
1997, 35 mm, színes, Dolby Surround, 54’30”
Írta és rendezte: Matthew Barney
Producerek: Barbara Gladstone és Matthew Barney
Fényképezte:Peter Strietmann
Zeneszerző: Jonathan Bepler
Standfotó: Michael James O’Brien
Szereplők: Ursula Andress és Matthew Barney

[4] A Cremaster 4-1-5-ről írt kritika: Prakter Marianna: Matthew Barney. Szellemkép. 2000/3. XI. évfolyam. http://www.szellemkep.hu/beloldal-ujsag-lapok-2000_3-matthew.html
[5]http://www.pbs.org/art21/artists/barney/clip2.html

.:. vissza .:.

[6] http://www.moma.org/exhibitions/dannheisser/barney.html
[7]http://www.pbs.org/art21/artists/barney/clip2.html
[8]Charlie Finch: Matthew Barney – A Nagy Hazugság
"Ha valaha is közelről szemügyre vetted Matthew Barney-t, akkor észre kellett venned, hogy – Ronald Reagan-hez hasonlóan – testének arányaihoz képest nagyon keskeny, kis feje van. Hogy megközelítsd ezt az arányt, egyensúlyozz egy kiwit egy nagy csokor zeller tetejére.
Újfent Ronald Reagan-hez hasonlóan, Matthew Barney képtelen tartós időbeli koherenciát teremteni. Viszont, akárcsak Ronald Reagan esetében, egy hatalmas rajongótábor isteníti minden lépését.
Amikor kábé tíz évvel ezelőtt először állított ki a Sohó-ban, az Althea Viafora Galériában, Barney ösztönösen ragadta meg a művészeti világ konformizmusának gyökerét: a férfiúi ágyékot.
Courbet "A világ születése" című festménye óta a vagina kreatív borzalma tartotta rettegésben a konformista művészeti világot, mely így mindenféle absztrakt stratégiában próbált kiutat találni.
Barney egyszerű géniuszára volt szükség, mely felfedezte a hímnemű megfelelőt, a cremaster-t, ahogy Reagan felfedezte a Csillagok háborúja és Joseph Campbell után a "gonosz birodalmát".
A homoerotikus feszültségtől áthatott cremaster koncepció egyesítette a péniszt, a heréket és az ánuszt, létrehozva a vagina erőteljes, bár tökéletlen alternatíváját.
A teremtmény köré sereglő, elsősorban hímnemű kategóriából toborzott rajongók álláspontja szerint 1993-tól kezdve nem került ki "rossz" Barney keze alól, számukra tökéletesen mindegy, hogy mennyire elcsépeltté, önismétlődővé váltak Barney mitológiájának képei.
Mégis mennyire tud elcsépeltté válni? Nos, már 250 éve diszkreditálták Osszián "hamis" verseit, de ez nem zavartatja Barney-t, amikor felhasználja őket.
Immár 25 éve, hogy Norman Mailer és Carry Schiller megírta a "Hóhér dalát" a hírhedt gyilkosról, Gary Gilmore-ról, majd leforgattak egy kiváló tévéfilmet Tommy Lee Jones főszereplésével, de Barney továbbra is úgy alakít, mintha ő fedezte volna fel a világ számára Mr. Gilmore-t.
Az óriás, a loughton-verseny az Isle of Man-en, a vazelin, az izzadó lovak a Saratoga pályán, valamint Richard Serra – mindezek egy lázas agy szüleményei, mely képtelen racionálisan, analitikusan gondolkodni, mely azt sem tudja, hogy mennyi az annyi.
De persze az a tény, hogy Barney fotómodelleskedett is pár percig előző életében, azonnal gyönyörűvé változtatja a képletet, nem igaz?
Szerencsére a még meg nem született, eljövendő generáció majd szépen a helyére teszi ezt a rakás szemetet: Bouguereau és Puvis de Chavannes mellé, a kukába. Műgyűjtők, ti csak a pénzetek veszíthetitek."

Charlie Finch a "Most Art Sucks: Five Years of Coagula" (Smart Art Press) társszerzője.
Forrás:
http://www.artnet.com/Magazine/features/finch/finch6-11-02.asp

Egy másik ajánlat a Coagula oldalairól:
Matthew Barney’s Rubble by Mat Gleason http://www.coagula.com/barney.html

.:. vissza .:.

Egyéb linkek:

http://www.filmforum.com/cremaster3.html
Jonathan Bepler: Cremaster Soundtrack Recordings – http://www.jonathanbepler.com/
http://www.museenkoeln.de/aus/ml/0206_barney/engaus.asp
http://www.artforum.com/archive/id=2781&search=barney
http://www.iws.net/cydonia/media/zbarney2.html

.:. vissza .:.