A
médium a hordozó
Toyotomi444: Komoróczky Tamás cd-rom katalógusa
A cd formátumban az látszik vonzónak már első látásra, hogy a katalógusok esetében megszokott leíró jelleget alkalmunk van a mozgókép és a hang érzéki dimenzióival bővíteni. Az érzéki elem dinamika formáját ölti, a többlet a mozgás, az idő birtokbavétele. A távolságot, mint üveggolyót már megkaptam, most szeretném a dinamikát, mint plexikorongot is.
Meg is kaptam az elsőt, legalábbis hazai pályán. Elgondolkodtató, hogy a médium piacra lépése után 5 évvel került sor arra, hogy képzőművész ebben a formátumban publikálja az elmúlt évek eredményeit összefoglaló dokumentációját. Mindenki mindig nyomtat. Itt mindenesetre indokoltnak tűnik a médiumválasztás, mivel Komoróczky újabb munkáiban gyakran használ mozgóképet, hangot, csupa olyasmit, amit egy katalógusban csak körülírni lehet. Cserébe viszont kimaradtak az évtized elején készült installációk.
Az érzéki kaland már a borító színválasztásánál kezdődik. A metálrózsaszín külső és az erőteljes grafikájú, címoldali logo majdnem feledtetni tudja a hátsó borító széteső typóját. Gyorsan a gépbe csúsztatom, folytatódjon a kaland.
A kezdő interface
szuggesztív, tapizásra ingerel, letapogatom hát az
egérrel az elém táruló rovatokat. Ebben csak
megerősítenek Szőnyi András feszes groovejai,
mely az egész cd alaphangját megadják.
Hét út van előttem, melyiket válasszam?
Én a linearitásnak fittyet hányva a más-nál kezdem a sort. Költői kirándulás a címoldali embléma terébe (Oltalom menhely – új – most más). Igazi címerként megőrzi titkát: az utazás sohasem ér véget, a loop saját farkába harap.
A videók
szekciónál már magunkénak érezzük
a korongba zárt dinamikát. Sorra nézhetjük az
elmúlt évek videóit. Az én kedvencem az Uglár
Csabával közösen készített
A projektek rovatban ciklusokba rendezett képeket, képsorozatokat találunk. Az Alibi Fashion esetében például még a kiállítótér dimenzióit is kitűnően érzékelteti az elrendezés szerkezete. A befogadási folyamatot olajozó, játékos animációk ellenére azonban itt mutatkozik meg a médium Achilles-sarka: az érzéki élmény pont a képek esetében gyengébb a kiállításokon látott darabokhoz képest. Látszik: ezek nem RGB színbontásra és 800 x 600 pixeles méretre készültek.
A szöveg
mezőben Nem vagyok olyan ártatlan címmel Szoboszlai
János feszes remixét olvashatjuk. Azon a részen
akadt meg a szemem, amely a médiaművészt a „kutató”
és a „tudós” szavakkal definiálja, hisz egy tisztázatlan
fogalom körül alakuló diskurzushoz szól hozzá:
„Mégis, úgy tűnik, hogy Komoróczky nem médiaművész
— mármint hogy nem kortárs médiumokat használó
audiovizuális, kutató-tudós művész.
Mivelhogy nem igen kutat és mivelhogy nem nagyon invesztál”.
Valóban: Komoróczky attitűdje nem a tudós intellektuális,
absztrakt gondolkodását követi. Zsigeri alkotó,
aki elsősorban érzelmi döntéseket hoz. Talán
nem véletlen, hogy festő szakon végzett, bár
a düsseldorfi akadémián Nam June Paik video-osztályába
is belekóstolt. Ugyanakkor én a médiaművész
elnevezés alatt a technikai médiumokat érzéssel,
szó tu szpík dögösen kezelő, azokat
a művészet szolgálatába állító
szerzőket értem. A hangsúly a művészen
van, nem a médián. A művészet az, ami a szemen
keresztül az agyba és a szívbe hatol. A médium
a hordozó. Ennek alapján a médiaművészet
definícióját én úgy képzelem
el, amibe a racionális és az érzéki tapasztalat
egyaránt belefér.
Ebben a vonatkozásban külön öröm, hogy Komoróczky Tamásnak sikerült átlépnie azt a falat, amely a festő- és a média-művészek között épült közvetlenül a berlini fal leomlása után. Igaz, csak hazai pályán.