Londoni tartózkodásom alkalmával lehetőséget kaptam arra, hogy részt vegyek a magát B+B-nek nevező kurátori páros, Sarah Carrington és Sophie Hope eseménysorozatán.
A B+B az Osztrák Kulturális Fórum (ACF) vendégeként 6 hónapon át rendez inkább informálisnak tekinthető eseményeket, prezentációkat, beszélgetéseket, vitákat közép-európai művészek, művészeti kurátorok, elméletalkotók meghívásával, illetve alkalmat teremt a meghívott művészeknek köztéri munkák létrehozására. Témájuk a politikai és társadalmi művészet („socially and politically engaged art projects”), az Európai Uniós csatlakozás előtti percekben. Sarah és Sophie 2000 óta dolgoznak együtt, munkájuk során értékelnek, kritizálnak, illetve aktívan segítenek olyan képzőművészeti tevékenységeket, amelyek a helyi lakossággal való együttműködésre, vitateremtésre, aktivitásra épülnek. Az Osztrák Kulturális Fórum vendégeiként a galéria a terét is vitatérként használják, illetve nyílt irodaként, ahol a látogatók szabadon kutathatnak különböző munkák (angol és nemzetközi) dokumentációi között, a B+B saját tevékenysége során összegyűlt dokumentációkban, és a B+B könyvtárában, amelynek jelenleg már számos magyar katalógus is eleme. A vitafórumokon és a B+B adatbázison keresztül a látogatóknak lehetőségük nyílik kapcsolathálójuk építésére.
Ministry for the Exterior címmel márciusban Magyarország volt az előadások és a „kutatás” témája, ezen belül is egyfajta kritikai művészeti gyakorlat, amely politikai és társadalmi problémákra kérdez rá. Ennek során március huszadikán a Hints csoport képviseletében vettem részt egy beszélgetésen. Ez a beszélgetés a saját munkáink bemutatásán túl olyan korábbi és jövőbeli események rövid prezentálását is magába foglalta, amelyekkel Sophie Hope magyarországi tartózkodása során ismerkedett meg. Ilyen volt például St.Auby Tamás egy munkája, a Polifónia kiállítás, és az akörül felmerült viták, a márciusban, Dunaújvárosban megrendezésre került DEMO című kiállítás, és érintőlegesen a májusra tervezett Gravitáció projekt.
Május 23-án Tímár Katalin tartott előadást a magyarországi politikai témájú képzőművészetről, amelyet egy „magyar vacsora” követett. Ennek menüjét Szabó Eszter Ágnes állította össze, és főfogása egy on-line főzési akció nyomán készült el. A londoni vacsorával egyidőben Eszter és stábja (Pecsics Mária fotóművész, Böröcz László, Ilauszky Tamás) Budapesten készített el egy ételt. Az elkészítés fázisait a Hints weboldalon keresztül fényképes instrukcióként küldték világgá, és én ez alapján próbáltam reprodukálni az ételt a londoni galéria terében. Senki sem maradt éhesen, legfeljebb kicsit lisztesen.
Az első beszélgetés résztvevői közül sokan tagjai voltak azon levelezőlistának, amelyen keresztül Sophie munkája során megismert művészek és művészeti szereplők, kurátorok csoportját értesítette rendszeresen tapasztalatairól. Sophie január-február hónapban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium meghívására vett részt egy program szervezésében, amely különböző szereplők bevonásával újfajta kommunikációs csatornák megteremtését tenné lehetővé, és különböző, a nyilvánosságban hangot ritkán kapó társadalmi csoport véleményét is hallhatóvá tenné. Ezekben segítséget jelentene az elképzelések szerint olyan képzőművészeti munkák létrehozása, amelyek aktív társadalmi kommunikációt provokálnak. Mivel ezen egyelőre kevés eredményt mutató (és a hazai érintettek számára elég sok megválaszolatlan kérdést hagyó) programmal kapcsolatos munkájában jóideig segítségére voltam Sophie-nak, érdeklődéssel vártam, miként élték meg külföldi levelezőpartnerei ezeket a tudósításokat, és külső szemlélőként hogyan értékelik a program sikertelenségéhez vezető utat. Sajnos erről nem sok szó esett.
A beszélgetés során hangsúlyt próbáltunk fektetni arra a különbségre, amely a politikai kérdésekkel kapcsolatos szerepvállalás területén látható a nyugati és a hazai gyakorlat között. Hangsúlyozni kívántuk, hogy a politikai-társadalmi témákat feldolgozó képzőművészeti munkák nyelvezete általában eltér a számukra megszokottól. Ezzel kapcsolatban nem igazán alakult ki beszélgetés.
Az viszont érdekes volt, hogy a prezentációm közepén egy fél mondattal megemlítettem az Uniós csatlakozás kérdését, és ez a további beszélgetés szinte egészét azonnal ebbe az irányba terelte. Sokan úgy gondolták – amivel én nem értettem egyet -, hogy a csatlakozás, mint egy virtuális fal leomlása, teret ad majd a kelet európai művészek megismertestésének. Én csak azt mondhattam, hogy az elmúlt több mint tíz évben már hasonlóan lehetőség lett volna erre, és akár arra is, hogy a „nyugatiak” érdeklődjenek. Ez persze elvezetett az Eu-s kultúrpolitika kérdéséhez. Miközben kiderült, hogy szerintük, az anyagi támogatások hiánya gátolta eddig a „kelet európai” művészet prezentálását, sokan úgy érezték, a jelenlegi támogatási rendszer a kulturális kolonializmust erősíti. Igencsak korlátozó tényező szerintük, hogy most már csak úgy lehet nagyobb pénzekhez jutni, ha minimum egy leendő Eu tagország képviselteti magát a programban. A kulturális kolonializmus jelensége tényleg látványosan érvényesül egy-egy nemzetkőzi kiállítás esetében, de valószínűleg nem kizárólag a támogatási rendszer miatt. A helyzetet még ronthatja az, ha a kurátorok is arra próbálják ösztönözni a kelet európai országok művészeit, hogy munkáik minél inkább összhangban legyenek a nyugati részvevőkével. De sajnos ettől a vitától kultúrpolitikával kapcsolatos alulinformáltságom, illetve a megfogalmazódott pánikhangulattal szembeni naivitásom távol tartott, és tudomásul vettem, hogy engem ennél kicsit jobban érdeklő kérdésekre már csak kevés idő maradt.
Szerencsére Tímár Katalin előadásából még több információ jutott el a galéria vendégeihez a háború utáni és kortárs képzőművészet egyes szereplőiről, amit egy felvillanyozott és sikeres vita követett.
A Magyarországgal kapcsolatos eseménysorozat következő állomása Augusztusban várható, amikor az Artpool kerül bemutatásra az ACF-ben.