Szilasi István nevét régebben Sziliként, később Szilként írtuk, mielőtt New Yorkba költözött. Invenciózus munkái azóta hiányoznak a budapesti kiállítási kínálatból. Még megpróbált néhány művet távirányítással elkészíteni (barátait kérte meg, hogy instrukciói alapján vitelezzenek ki egy-egy munkát), ez a módszer azonban nem bizonyult igazán gyümölcsözőnek. Most azonban – ezúttal a világháló segítségével – újra jelentkezik. Domainje, a crossingthetsdottingtheis.org, ami magyarul az írás befejező aktusára utal (áthúzod a t-t és felteszed a pontot az i-re), több, lenyűgözően egyszerű, a hálózat sajátosságait ergonomikusan használó projektet rejt.
Ezek egyike a pislogó széria, ami ráadásul (legalább) két vonulatra bontható: az egyik vonulat az időutazásé: ebben a szekcióban találjuk egyrészt a Mikes Kelemen honlapot, melyről a rodostói krónikás arcképe pislog vissza ránk (az emigránslét ily sűritett ábrázolására nem nagyon emléxem egyik művészeti ágban sem). A másik időutazás az egykori Újlak csoport tagjait ábrázolja, szintén sűrű, ritmikus hunyorgások közepette. A csoportot valóban nem felejtettük el, bár közös tevékenységük művészettörténeti feldolgozása – s vele együtt az egész korszaké – még várat magára.
A pislogás-ügy igazi mélységei számomra azonban a különféle börtönökben üldögélő elítéltek arcképei láttán nyíltak meg. Erről az érzésről csak annyit mondhatok, ha honatya lennék, e honlapok láttán biztosan nem szavaznám meg a halálbüntetést.
A másik projekt, az Ex xxx (neve jól konvergál az exindexszel) politikailag szintén abszolút korrekt: a művész a hálózatról gyűjtött szexképeket alakította át oly módon, hogy az oldalra látogatók az egykori feltárulkozóknak (feltehetően többnyire a gyengébb nem képviselői) már csak hűlt helyét pillanthatják meg. Érdekes módon az a tény, hogy itt hűlt helyekről van szó, általában már a felületes szemlélőnek is feltűnik, pedig ez sem tartozik a könnyen ábrázolható dolgok közé: pontosan nem is lehet megmondani, mi okozza a gyanút.
Annyi biztos, hogy nemcsak a képek szélén időnként feltűnő copyright-jelzések, hanem a képek közepének fátyolszerűen zavaros állaga is árulkodó jel. Valószínűleg sokaknak szerezne örömet egy olyan software, amely hasonló módon tisztítaná meg a világhálót a (számukra) nem kívánatos tartalomtól. Reméljük, efféle tisztogatás sohasem következik majd be, hisz a tévével ellentétben a hálózaton mindenki maga választja meg, hogy mit néz, és a kétoldalú kommunikáció épp a személyes felelősség révén válik érdekessé. Nézzen tehát mindenki azt, amit akar, vagy amit tud: http://www.crossingthetsdottingtheis.org.
(A vonatkozó hálóhely tartalma időközben megváltozott, a referált művek többsége jelenleg nem elérhető, ennek kivételével.)