Gróf Ferenc
Kill’em All – ámokfutók
a Szajna-partján
Tokyo Games – Some Crashes – Kolkoz
Mielőtt sikerült volna beüzemelnem a modemet idehaza, gyakran fanyarodtam a cyber-cafék hálózati szolgáltatásaira. Eleinte a nagyobb sugárutak mentén tanyázó, sikkes (és jó drága) online-kávézók közönségét szaporítottam, majd nagyon hamar áttettem a székhelyem a kínai közösség által fenntartott "PC-kuckókba". A rágógumi-amőbákkal tarkított padlószőnyeg és a hónaljszaggal keveredő dohányfüst eleinte elbizonytalanított, de az ötven százalékos árkülönbség (a legmegbízhatóbb marketing-stratégia!) végül is a poros monitorok elé tepert. Az elvétve betoppanó turistákon kívül a törzsközönség kizárólag a már említett távol-keleti náció ifjú seregéből állt, helyi srácokból, akik a napi betevő mészárlásért fizették a gépidőt. A hálózati gyilkolás nagymesterei kisebb-nagyobb csoportokban, a Fradi B-közép adrenalin- és hangerőszintjét megszégyenítve lőtték szitává a rusnyábbnál rusnyább zombikat, zúzták szét az ellenséges katonai alakulatokat, míg a vetélytársakat üldözve a végeláthatatlan labirintusok mélyén egy kósza gránát végül pontot nem tett a Rambo-karrier végére. Két "zúzás" szünetében az idősebb fejek kortyoltak egy kis Heinekent, míg a kisebbek fejvesztett rohangálásba kezdtek, hogy lecsaphassanak egy megüresedett konzolra.
Videójátékok. A nyolcvanas évek "két-dés", piff-paff, illetve ugra-bugra típusú játékai, melyeket szalagos magnóról kellett a masinákba "lódolni", még élénken élnek a memóriámban. Azóta csak elvétve találom magam szemben pixel-ellenféllel. Kerülöm őket. Csak az unalom hajtotta legvégső elkeseredés bírhat rá, hogy belekóstoljak a "virtuális" vadászat örömeibe, de akkor is gyorsan bepötyögöm a "God Mode" kódját és a sérthetetlenség biztos tudatában szlalomozok a pályák rengetegében.
A Palais de Tokyo Laurence Dreyfus ..::pic_a0 ::.. által vezetett projektje vállalta fel az interaktív digitáliák videójátékok inspirálta "alfajának" csokorba szedését. "Tokyo Games" fedőnév alatt minden második hónapban egy-egy új művész-videójátékot bemutatva igyekeznek a legújabb trendeket összekanalazni.
A japán Akinori Oishi ..::pic_b0 ::.. "Opniyama" című játéka, mely a TeamChman céggel karöltve készült, a Palais de Tokyo honlapján is fellelhető. Az átalakított játékkonzolokon futó játék a kiállítás során csak egy Windows hibaüzenetet volt képes produkálni, de az on-line verzió hibátlanul működik. Akinori Oishi grafikusként vett részt a "fejlesztésben", a laza minimál-pop dekor nem is okoz zavart a japán vizualitásról alkotott nyugati sztereotípiákban. A "tamagocsi-pokémon-manga" infantilis ikonográfiája úgy látszik még mindig izgalomba hozza a kurátor-retinákat. Zsizsegjetek, picinyeim! ..::pic_b+::.. ..::pic_b++::.. ..::pic_b+++::.. ..::pic_b++++::..
Rögtön a pityergő gésa hattyúdala után egy indusztriális metál-techno slágert kevert az ellenpontozásra mindig ügyelő Dj TokyoSpiel. A stockholmi Palle Torsson "Sam" című opusza a videójáték-ipar egyik legsikeresebb "szétlövöm az agyad" típusú gyártmányát, a "Half-Life"-ot ..::pic_c0::.. plántálta át a művészeti világ fóliasátrába. Torsson 1996 óta foglalkozik videójátékok manipulációjával. A Tobias Bernstrup-pal karöltve készített "Museum Meltdown", ..::pic_c0+::.. ..::pic_c0++::.. a stockholmi Museum of Modern Art szimulált terében játszódó zombi-vadászat a tavalyi lyoni biennálén szerepelt. A Tokyo Games által bemutatott mű "Sam" névre hallgató főhőse egy öt éves kislány, aki a játék kezdetén magányosan álldogál vektor-grafikus ruhácskájában, felhő-mintás tapétával megáldott gyerekszobájának közepén. A mit sem sejtő "user" szintén magányosan álldogál, a kezében egy jókora joystick-et szorongat és odaadóan követi a kivetítőn megjelenő utasításokat. ..::pic_c+::.. "Keresd meg a fegyvert és hagyd el a szobát 60 másodpercen belül!" Pár pillanat múlva Sam egy jókora gépfegyverrel a kezében már az előszobában sétál, befordul a fürdőbe, ahol Anyut találja vérbe fagyva, majd nemsokára Aput is megtalálja a konyhában, aki hasonló állapotban van. ..::pic_c++::.. Szépen állunk, gondolja Sam, miközben elhagyja a lakást. A következő utasítások szintén elég lényegretörőek. "Légy az iskola előtt 120 másodperc múlva! Ne kegyelmezz!" Ekkor válik világossá Sam küldetése: agyonlőni mindenkit, aki él és mozog. A fegyvertelen járókelők védekezés nélkül válnak húscafattá, a bosszúszomjas (?!) gyermek útját vértócsák szegélyezik. A sarki hamburgeresnél három találat, a kocsmában négy. ..::pic_c+++::.. Az utcaseprő sem menekül. Az iskola egyik osztálytermében egy tanárnő kalimpál a karjaival, mikor az orra előtt elhúzom a mordály csövét, "Ne lőj, kérlek!", sikoltozik, de végül egy leheletfinom érintés a joystick megfelelő gombján… Ez már sok volt. Gyorsan kiiszkoltam a mészárszékről, lepöcköltem a galléromra tapadt pörcöket, vértől lucskos kezem a függönybe töröltem és óvatosan körülpillantottam. OK., sehol senki. A tágas termekben csak egy-két amerikai turista kószált, így feltűnés nélkül felszívódhattam a szomszédos gésa-installáció takarásában.
Nem nehéz feltárni Torsson videójátékának "szociokulturális" hátterét. Elég az olyan iskolákba beszabaduló ámokfutókra gondolnunk, mint a "Columbine Killers", ..::pic_d0::.. vagy a pár hónapja történt németországi ninja-bosszú. A tömegmédia bőséges híranyaggal lát el bennünket a B-kategóriás horrorfilmek, ..::pic_d0+::.. valamint a "szuicid", "sátánista" pop-rock-metal-etc. zenekarok által "inspirált" gyilkosságok, kínzások kapcsán. Kommandó-szerkós srácok pump-gun-nal durrantanak a matektanár alá, Uzzi-val áll bosszút a kicsúfolt kiscserkész. Megnézik a Scream II-t, aztán halálra kínozzák a padtársnőt. Faterék ezalatt olyan konzolokkal hülyéskednek, melynek végén, valahol jó messze, egy pár tonnás bomba, vagy hőkövető rakéta liheg. A média-realizmusnak nincs lelkiismerete. Előbb-utóbb kötelezően választható érettségi tétel lesz Chris Burden axiómája, az 1971-es "Shoot". ..::pic_d0++::..
A város másik végén, a Galerie Anton Weller szobácskájában Pierre Giner mutatta be "Some Crashes" című interakcióját. A "Sam"-hez hasonlóan, ő is egy 3D játékszoftver motorját használta. Egy 406-os Peugeot-t, a "szappantartó" jelzőt viselő tucatautók egyik prototípusát irányíthatjuk egy Microsoft kormánnyal, lábfejünk a gázpedálon. Egy végtelenbe nyúló autóparkolóban cikázunk a megzabolázhatatlan járművel. Sejtelmes zene, néha fékcsikorgás. Száguldásunkat semmi sem zavarja, bár elvétve parkoló autókba ütközünk, amit mindig megúszunk karcolás nélkül, mivel átsuhanunk rajtuk, mint egy Tupoljev a bárányfelhőn. Pár perces keringőzés után felsejlik a horizont és kiderül, hogy egy beton-szigeten rodeózunk, a part egyre közeledik. Egy kétségbeesett rántás a volánon és vége, a jármű lepottyan a szakadékba. Potyog, potyog, kicsit forgolódik esés közben, majd a nagy semmiben felrobban. A lírai pixel-robbanás lendületét kihasználva tovább is álltam.
A "Kolkoz" művészpáros, Samuel Boutruche és Benjamin Moreau ..::pic_e0::.. a Galerie Emmanuel Perrotin koranyári repertoárján szerepelt. Az ismerősen csengő név egy multimédia produkciókra szakosodott duót takar, melynek nem sok köze van az ex-CCCP agráripari törekvéseihez. Videójáték projektjük létező személyek – elsősorban műkereskedők, kurátorok – vektorizált alteregóinak kalandjaira épült. A kiállításon csinosan bekeretezett printek formájában jelentek meg a "virtualizált" szereplők, de a Kolkoz kollektívájának felajánlása szerint bármely földi halandó felkerülhet a stáblistára, ha leszurkol potom tízezer eurót. A kivitelezés, azaz a portrék modellezése, szintetikus színezése, kísértetiesen hasonlít a Kraftwerk nevezetű ős-technó formáció nyolcvanas években kivitelezett imázsára, ..::pic_e0+::.. azzal az apró különbséggel, hogy az RGB paletta határértékei akkor még nem voltak divatban. A geometrikus vázra felhúzott-torzított portréfotók, a homogén háttér előtt pózoló, divatos kiegészítőkkel dekorált, sematizált alakok az éjszakai bárok retro-mániáját és a reklámgrafika "cyber-feeling" tendenciáit követik. A csomagolás esztétikai hiányosságairól természetesen meg lehetne felejtkezni, ha a produktum élvezeti értéke akár pozitív, akár negatív irányban elmozdulna az origótól, de jelen esetben reménytelenül leragadunk a "csomagolás=áru" típusú nullapontnál. ..::pic_e+::.. ..::pic_e++::.. ..::pic_e+++::.. Fojtott hangon dúdoljuk el az "I’m a robot" című világklasszist, majd nyugodt szívvel horpasszunk egyet a homloklebenyen – reset.
Párizs, 2002.08.11.
Tokyo Games – http://www.palaisdetokyo.com
Palle Torsson – http://www.kkh.se/old/data/fff/site/pt.html
– http://laznia.underweb.net
Tobias Bernstrup – http://www.bernstrup.com/index2.html
Kolkoz – Galerie Emmanuel Perrotin – http://www.galerieperrotin.com