Szövényi Anikó
Random helyzetjelentések Londonból VII.
Új óceán szörf
Kicsit fűrészporos lett, amikor az East Enden az asztalos műhelyek tőszomszédságában álló Century galériába belépett. A Freebase című kiállításon 11 frissen diplomázott és díjat nyert művész munkájával találta magát szemben. A tárlat tanulságos, jól illusztrálja a népszerű tendenciákat. Például azt a popos festészeti irányt, amely számítógépes vektorgrafikus programok egyszerű grafikáját és tónusvilágát adja vissza a vásznon, amit itt Emily Wardill [ pic01 ] képvisel. Olajjal és vászonnal dolgozott Phil Coy is a ‘Walk in The Park (prototype for a satelite)’ c. munkájában. [ pic02 ] Négyzetméteres, a zöld különböző árnyalataiban festett monokrómokat rakott le a földre ill. egy kis tolókocsira, néhányat pedig összepakolva, szállításra készen a galéria előterében. Így promotálva a roppant praktikus összecsomagolható és bárhol lefektethető zöld ösvény prototípusát. Érdemes még kiemelni Louisa Fairclough videóját is. A ‘Looking for the Ideal Place to Pitch a Tent’ (Az ideális hely keresése egy sátor felveréséhez) tájképtanulmányok sora lassan egymásba úsztatva, középen a változatlanul álló sátorral.
Innét, a bútorraktárak finoman szólva lelakott részéről evezett tovább az East End üzleti negyedébe, hogy megtekintse a nagy tanácsadó cégek irodaházai keretezte Bowieart Window-t. A kis kirakatot David Bowie fiatal művészeket támogató szervezete, a Bowieart működteti, egyébként pedig kísértetiesen hasonlít Szörényi Beatrixék Hattyú utcai kirakatához. [ pic03 ] (Éljen az azonos hullámhossz!) Egy pillanatra honvágya is lett hősünknek. Szóval ebben a kirakatban most Craig Fisher kapott nyilvánosságot egy kissé Oldenburgos munkával: három csizma, hátizsák, fegyver – egy űrlény kellékei óvodás játékok futurizmusát imitálva, puha jövő-szagú anyagokból, neoprénből és hőálló PVC-ből megvarrva. [ pic04 ] [ pic05 ]
A szörföt folytatva – esőn és áramló nyakkendős tömegeken átküzdve magát – jutott el Dél-Londonba, a Beaconsfield galériába, ahol Shozo Shimamoto szerepel a már korábban említett japán év keretében. Az idős performer a Gutai csoport tagja volt, akik az 50-es években az absztrakt expresszionizmus hatására kezdték el híresen vad performanszaikat Japánban.
A mostani kiállítás során Shimamoto egy 60-as évekbeli performanszát reprodukálva nyolc festményt készít el: a plafonról, kb. tízméteres magasságból festékkel töltött műanyag pohár-együtteseket ejt le egy, a földre terített hatalmas kasmírra. Az így készült festményeket aztán kiállítják. Sajnos magát a műveletet hősünk lekéste, de a romokból azért vissza lehet fejteni a folyamatot. [ pic06 ] [ pic07 ] [ pic08 ]
Végül pedig mindazok, akik a szerzővel együtt keresztülverték magukat idáig a cikken, jutalomból megérdemlik az eheti szörf legizgalmasabb kiállítását, ami finoman szólva centrális helyen, a Hyde park közepén, a reprezentatív Serpentine galériában történt meg.
A 99-es Velencei Biennálén díjat nyert Los Angeles-i Doug Aitken film- és installációművész a galériát elsötétítve és kékre festve, annak minden terét felhasználja komplex munkájához. A ‘New Ocean’-be (‘Új óceán’ – ez a kiállítás címe) mintegy lassan beleereszkedik a látogató: a lépcsőn lefelé menet elektromos, digitális zajokkal kevert természetes hangok (vízcsepegés, repedezés) vezetik be az első helyiségbe, ahol három vászonra vetített videót láthat az antarktiszi jéghegyek olvadásáról. A film szerkesztési technikája a későbbiekre is jellemző: néha különböző felvételeket vetít párhuzamosan az egyes vászonpanelekre vagy tükrözi őket, máskor pedig egyetlen svenket futtat körbe rajtuk. [ pic09 ]
A pincéből visszatérve egy kupolás helyiségbe jut hősünk, ahol világító panelen egy barlang bejáratánál álló figura sziluettje rajzolódik ki [ pic10 ]. Innét jobbra vagy balra is folytathatja útját, mivel az egyes installációk nem-lineáris narratíva szerint, a galéria tengelyére szimmetrikusan helyezkednek el.
A baloldali szobában kerek vászonra vetített, változó ritmusú, gyorsuló/lassuló vízcsepegés látható, ahonnét hamar átrántja az embert a következő klip a másik terembe: szertornász lány utazása elégikus képekben elmondva. Ahogy a lány éjszaka tipikus üres urbánus tereken halad át [ pic11 ], a metrótól elér egy hídhoz, onnét leugorva pedig megkezdődik lengése a szeren. Kilencven fokkal elfordítva, a kétpaneles vászon középső osztásánál helyezve el a korlátot, a lány vízszintesen pörög, egyik képernyőről a másikra lendül. A felvételek mind közelibbek, a vágások egyre gyorsabbak lesznek. Ezalatt a környezet zajaiból kiinduló lassú zene egyre hard house-osabb lesz, majd a rendező hirtelen a fekete éjjeli hátteret fehérbe úsztatva egy elvont térbe röpíti a lányt.
A szertornász történetére felel a galéria átellenes termében egy fiúról szóló videó, aki a sivatagból indulva jut el az üres városi tereken (szupermarket, parkolóház, stb.) át szintén a hídhoz. Onnét földet érésének fekvő pozíciójából kiindulva, a pörgéshez hasonló repetitív rész kezdődik: az alvó arcába zoomolva majd abból újra ki, már más helyszínen, majd így tovább zoom ki és be, egyre gyorsulva, erősödő zenével és a szemhéj alatt mozgó szem remegésével. Aitken a nézőt sajátos transz-szerű állapotba ringatja.
A két történetet a központi kör alakú helyiség kapcsolja össze. Itt a falon panorámaképként körbefut egy vászon. Mintegy az óceán horizontjaként, abban a kamera lassan süllyed majd újra az olvadó felszínre jut. A süllyedés jelenetével egyszerre egy másik, plafonon elhelyezett kör alakú vászonra egy lebegő figura homályos sziluettje vetül.
Nem könnyű visszaadni ezt az összetettséget, főleg mivel a hangok, dallamok egyenrangúak a képekkel. Ezek vezetik egyik teremből a másikba a nézőt, s nagy szerepük van annak a transzállapotnak a megteremtésében, amitől ebben az utolsó szobában már mindenki csak elzsibbadva fekszik a panoráma-vászon alatt.
Ezzel az egyetlen ambientté összeálló kiállítással Aitken szinte szakrális térré alakítja a galériát. Egyszerre inspiráló és relaxáló az élmény. A tökéletesen fényképezett üres urbánus terek és a természeti képek néha ugyan már túlcsordulnak, sőt a világmodell kissé didaktikus és hatásvadász, de azért nagyon kellemesen hatott hősünkre ez a transz.
Nincs kőből az ő szíve.