Szövényi Anikó
Random helyzetjelentések Londonból XIV.
Egyszerű hétfő szörf
Kegyetlenül szakadt az eső és erősen foglalkoztatta a gondolat, hogy a hetet lakásból való ki nem lépéssel kellene indítania. Csodálatos módon azonban megtalálta az utolsó rejtett vitaminkészletét, lenyomott hozzá egy doboz narancslevet és néhány fekvőtámaszt, hogy az így helyrebillentett adrenalinszintje átsegítse a küszöbön. A város szíve felé vette az irányt, a Hyde Park közepén lévő Serpentine galériát célozva be.
Az attrakció itt ezúttal is egy klasszikus, a háború utáni amerikai művészet egyik kulcsfigurája, Richard Artschwager. A kiállítottak közül a legizgalmasabbak a 60-as évek elejéről származó bútorimitációi. Leegyszerűsített szék és asztal formák, terítővel és a lábak közötti űrrel együtt egy fatömbből kivitelezve [ pic01 ][ pic02 ]. Artschwager bútorokhoz való vonzalmának bizonyára az a tény az alapja, hogy sokáig vezetett egy asztalosműhelyt. Későbbi, a 90-es évekből származó fő munkái hatalmas nyersfa deszkákból ácsolt, sajátos alakú ládák.
A terepről
sajnos sietve kellett távoznia, mielőtt becsukják
az ICA-ben a In Many Ways the Exhibition Has Already Happend
proustos című francia kiállítást.
A múlt idejű mondat kiemeli a kiállított munkáknak
az időhöz való közös viszonyát, hogy
a múlt (főképp 50-es és 60-as évek)
jövővízióinak motívumaiból építkeznek.
A másik összetartó pont Pierre Huyghe és
Philippe Parreno M/M fedőnevű designer csoportja,
akik szinte minden kiállított munkában kollaboráltak,
plusz külön-külön is övék a főnyeremény.
Huyghe Les Grandes Ensembles című filmje két
toronyházat mutat egy kameraállásból, amolyan
Tarr Bélás kihalt-téli-éjszakai-ködös
szcenárióban, magányos elektromos gitárszólóval
kísérve. A cím utal a francia kormány 50-es
évekbeli megbicsaklott-utopikus tervére: a “Les Grandes
Ensembles” grandiózus állami lakásépítési
program elnevezése volt.
Mindenféle emberi jelenlétet nélkülözve,
a tornyok ablakaiban fények gyulladnak és oltódnak
le pergő ritmusban, gyorsított felvétel benyomását
keltve. Néha eltűnik a köd és elkezd esni az
eső, csak épp soha sem akar nappal lenni, s ettől
aztán bizonytalan, hogy egy makettet lát a néző
vagy valós helyszínről van szó [ pic03
].
Ezt az atmoszférát viszi tovább Parreno Credits
c. filmje: éjszakai lakótelep az előtérben
egy csupasz fa, ágain himbálózó színes
zacskókkal. Köd és gitárszóló
szintén. [ pic04
]
Szép mozik ezek, animált, mozgó festmények.
Izgalmasak még és hangulatukban igen hasonlók Francois Roche és Stéphanie Lavaux építészeti modelljei, amik frissességéhez valószínűleg nagyban hozzájárult a tény, hogy azokon az előbb említett két művésszel dolgoztak együtt. Akár velencei dokkról, japán turistaközpontról, napenergiát hasznosító francia toronyházról vagy marsbéli lakótelepről van szó, közös elvük, hogy a 60-as évek futurista formakincsét dolgozzák fel organikusan, a környezethez teljes mértékben adaptálva az épületeket.
Úgy látszik egy nagy rohanás a napja, de nem akart lemaradni az Olasz Kulturális Intézetben rendezett Fabrica estről sem. Ez a szervezet [ link01 ] a Benetton “kommunikációs kutató csoportja”, projektek létrejöttét és egyéneket támogat építészettől kezdve a zenén át a kortárs művészetig minden területen.
A rendezvény kiállítás része (Visions of Change) látványos, ámde felszínes grafikákat mutat be szeptember 11-e témában [ pic05 ][ pic06 ]. Amiért mégis érdemes volt benéznie hősünknek, az az Ultra Morph csoport (Adam Lieber, Ramon Schneider, Ries Straver) multimédia live act-je. Az Art of Noise-os hagyományokból építkező computer-zenéjüket keverték az ott élőben előállított és egyből samplerelt zörejekkel, mint folyadékok csöpögtetése, villanykörték összetörése, mobiltelefon csörgése [ pic07 ][ pic08 ]. Zenéjüket animációkkal illusztrálták, amiket élő felvételekkel kevertek, egy négyoldalú képernyőre kivetítve, középen a közönség fölé, hogy arra mintegy fel kelljen tekinteni [ pic09 ]. Az egész előadás egy roppant precízen kivitelezett minimalista ambientté állt össze. Laboránsok kémcsövekkel.
Nem utolsósorban
az olasz boroknak köszönhetően tudott rajtamaradni a
megnyitók ritmusán és roppant tempóban küzdötte
át magát a Global Cafe-ba, a Soho egyik felkapott
bárjába, a Goback2D című japán
és angol manga rajzolók és illusztrátorok
festményeiből rendezett kiállításra
és természetesen partira. A művészek, bár
fiatalok, nem kispályások: Baku [ pic10
][ pic11 ]
és az Imai Toonz [ pic12
]a klasszikus agresszív felnőtt-manga illusztrációs
stílust képviselik, Tak és Shin [shin.jpg]
csodálatos hősnőit ellenpontozzák Pete
Fowler puha körvonalú kedves-buta figurái [
pic13 ][ pic14
][ pic15 ],
Matt Sewellnél pedig a hagyományos európai
animáció gyerekbarátibb légköre az alap
[ pic16 ].
Mindemellett a művészek improvizációval is
szórakoztatták a nagyérdeműt: eleinte csak
a falra, majd pólókra, táskákra szórták
motívumaikat [ pic17
][ pic18 ].
Hősünk igen büszke magára, hogy sikerült egy ilyen szép ívű kört befutnia annak ellenére, hogy nem látott már napot több mint egy hónapja.