Nyakig
ült a szőrben. Ráadásul a doromboló puhatestű valamelyik része mindig
belógott látómezejének közepébe, miközben csirkemájkonzerv-szag terjengett
nyávogó arcából. Sok mindent csinált már a szörfös életében, macskára
most vigyáz először. Nagyon.
Õsi
eszkimó bölcsesség, hogy a természet okozta kisebb megrázkódtatásokat
kultúrával lehet orvosolni.
A kellemes délutáni zsibbadást a P.S.1-ban kezdte tehát, amit most távol-keleti mágusok uraltak el. Az első kiállításon itt tíz fiatal japán mutatkozik be, a szerencsés kevesek, akiket a mintegy ezer jelentkezőből választottak ki.
Legjobb Chelin munkáján, a Mellow House-on keresztül belehasalni a témába. A művész süteményekből rakott össze egy komplett helyiséget, majd jól megszórta az egészet cukorral, hogy a látogatók bokáig gázolhassanak benne [pic1]. Satoru Tamura videójában műanyag agresszív játékfigurák (transzformerek, tankok, stb.) semmisülnek meg, törnek szét ezerfelé, s csak a film egyetlen pillanatában derül ki, hogy golfütővel osztja az igazságot a művész [pic2]. Mika Funaki videoinstallációjában állatkerti neurotikus állatok fel-alá járkálását vetíti a falakra. Mintha vadászpuskával próbálnák lekövetni őket, a kör alakúra szűkített klausztrofób képek néhol egymást keresztezve ide-oda cikáznak. [pic3]
Fumimasa Hosokawa fotósorozatán, az Anonymus Scapes, Hello, The 20th Century-ben utazás közben eltűnt emberek személyleírásait párosítja össze olyan közlekedési balesetek helyszíneivel, ahol az úton levő személy kiléte ismeretlen maradt. [pic4]
Kaori Yamashita kinetikus szobraiban lévő golyók folyamatosan tekeredésre kényszerítik az őket takaró fehér vásznakat [pic5], de paranoiafokozásban Yuriko Yamamoto megy legtovább. A Kyosei muriki jyotai sochi című fekete helyiség emeletén üveg doboz található, aminek ajtaja, ha az alany egyszer belép rajta, bezárul. [pic6] A kalitkából kijutás egyetlen módja a fekete boxkesztyűk felhúzása majd egy könnyed küzdősportos mozdulattal a padlón található gombra mért suhintás, amitől a padló nagy robajjal lecsapódik és az illető az alsó szintre zuhan secperc alatt. Kívülről mindez a folyamat egy erőszakos David Copperfield akciónak tűnik. Végül pedig Motoi Yamamoto fehér ragyogó sófalát is meg kell említeni a jegyzetek szerint, mert szép. [pic7]
A másik emeleten a kínai Chen Zhen életművét mutatja be a P.S.1. A központi installációban, a Jue Chang / Fifty Strokes to Each-ben több mint száz speciális dobot, szék- és ágykeretre feszített állatbőrt lehet ütni. Az eredmény csodálatosan energikus hangzavar [pic8] [pic9]. Zhen többi installációjában a szörfös kissé didaktikusnak érezte a kínai tradíciók és az orvosi, biológiai motívumok egymásra vonatkoztatását, bár némelyik ügy még így sem elhanyagolható. A Crystal Ballban abakusz és imafüzér gyöngyeivel körülkerítve középen sóoldattal teli üveg lóg [pic10], a Zen Gardenben a nyolcszögletű kert közepén pedig lágyan kivilágított nagyméretű belső szervek és orvosi eszközök (olló, csipesz) keverednek [pic11]. „As an artist, my dream is to became a doctor.”
Véletlen
volt, de aznap épp nyitott műterem akciót rendezett az intézmény, melynek
keretében bele lehetett szagolni az ott dolgozó 5-10 ösztöndíjas munkájába.
Egy stúdió, egy ország. A koreai Jong-Ku Kim installációjában a
földre terített lepedőre írt szövegek absztrakt tájjá változnak, ahogy
a látogatók keresztülgyalogolnak a lepedőn, meggyűrve azt. A tájképjelleg,
illetve a kép részévé válás a padlóra helyezett kamerákkal felvett és
egyből vetített képek segítségével jön át. [pic12]
A német
Cristoph Keller berlini sötétudvarú bérházakra kitalált szerkezetét
mutatta be, ahol a háztetőre szerelt tükörrendszerrel napsütést képes
varázsolni a körfolyosókra. [pic13]
Nyilván
a szörfös meglepődési küszöbe edzett volt már, mégis rendesen rácsodálkozott
a horvát Kristina Leko magyar és horvát falvakban készített anyagára,
az idén januárban Dunaújvárosban bemutatott On Milk and People
projektjének dokumentációjára. [pic14]
Gyors az adatátvitel.
A műfaj – legyen
a neve mondjuk szociális dokumentáció – tipikusan olyan, amivel e kontinensen
nem igen foglalkoznak. Szerény, friss, szörföst megható.
A macskaallergia tünetei megszűnőben voltak, s a probléma felszívódását Walter De Maria két sohóbeli óriás méretű installációja is tovább segítette. A munkák pont annyi idősek mint a hős, a hírérték tehát elég szubjektív ez esetben, de végülis mindig jól érezte magát kortárs csoportban. Az Earth Room egy kb. térdmagasságig földdel feltöltött lakásnyi terület egy belvárosi ház második emeletén [pic15]. Meleg, párás légkör, woodstocki hangulatú belefeledkezésre csábít.
A másik installáció néhány saroknyira innét található. The Broken Kilometer padlón elhelyezett 500 rézrúdja együtt teszi ki az egy kilométert [pic16]. E munka párja a 77-es Documentán elhelyeztett Vertical Earth Kilometernek.
Maradva az installációnál a nagy terek után egy apró, új galériába, a West Village meleg szexboltjai közé rejtett Plane Space-be logolt át. Itt Claudia Schmacke mutatta be Shifts névre hallgató átlátszó műanyagcső-gombolyagjait, melyekben fluoreszkáló víz kering folyamatosan. Félelmetes földönkívüli ügy, ahogy a méteres gombolyagok a szakaszosan pumpálódó folyadéktól pulzálnak, élnek. [pic17] Organizmus ipari hulladékból. A szörfös egy pillanatra elérzékenyült, most gondolt életében másodszor arra, hogy műtárgyat venne a sátrába. Minden este felkapcsolná a pumpát és végre egy lüktető gomolyag mellett nem lenne egyedül.
Lépett kettőt és a Drawing Centerbe érkezett, az angol rajz kommandó, a The Royal Art Lodge kiállítására – precízen kidolgozott vázlatok és direkt amatőrös kézművesség groteszk humorral. A csoport két frontembere, Michael Dumontier és Drue Langlois Eyeball Hurt & The Medicine Dolls textilbaba sorozata minden szívet megremegtet, ahogy a jól ismert jellemgyengeségekre a gyógyító babákkal voodoo megoldást javasolnak [pic18] [pic19] [pic20] [pic21]. Hasonló karakterlista Marcel Dzana háború előtti gyerekkönyv stílusban rajzolt fa- és zacskófejű vadászainak lexikonszerű számbavétele. [pic22] [pic23] A szigorú formába csomagolt abszurditás, a klasszikus szürrealista iskola nyomvonalán lépked Dzana. Ezzel szemben Neil Farber a japános útvonalat követi szörnyecskéivel, drakuláival [pic24]. A csoport rendszeresen ad ki képregényeket is, ilyen például a Protoprize, és a Micro-Nice is [pic25] [pic26].
Innét tovább csúszva az utcán tüntető zenészek mellett haladt el a hős, akik sztrájkbalépéssel fenyegetőztek és egy pillanatra el kellett játszania a szörnyű gondolattal, hogy milyen is lehet az, amikor sehol sem szól zene a városban.
Elhessegetve
a víziót, megérkezett a Ronald Feldman Fine Arts-ban rendezett
American Dream két galériát betöltő csoportos összejövetelre. Az
utóbbi idők közhelyszerű emblémája nyilván David Opdyke Avilation Agglomeration
lebegő bőrönd-konglomerátuma lehetne, mely molekula-szerű alakzata
repülőgép árnyékot vet a földre [pic27]
[pic28].
A mindig is gyakorlatias rtMark csapata új fejlesztésüket, a Foodbombot
vagyis az FDS-t (Food Delivery Systemet) mutatta be ugyanitt. [pic29]
[pic30]
A kompakt túlélési grill-sütő segélycsomagot ejtőernyővel dobnák le
a kiválasztott területekre – barbecueval az ínség ellen.
Jane Philbrick
Re-Spoken című videosorozatában a 20.század második felének ikonikus
amerikai politikusainak tévéinterjúit montírozza újra. Jesse Helms szájába
Gertrude Stein ‘A Wife Has a Cow’ című szövegét adta, míg Pat Robertson
hatalmas orgazmust él át egy percben [pic31].
Az amerikai
realista festészeti hagyományokon alapul Paul Shambroem hiperrealista
portréja egy önkormányzati ülésről (Lewiston, Minesota City Council) [pic32],
Tom Offernes pedig a kerekhasú kapitalista karakter toposzából
indul ki apró bronz pénzmanóival, amelyek dickensi világa már régóta része
a városlakók hétköznapjainak: az egyik manhattani metróvonal minden állomásán
el vannak szórva e szobrok. Folyamatosan ügyködnek valamin, pénzt hajtanak,
belógnak a metróba vagy épp fűrészelik az oszlopokat. [pic33]
[pic34]
[pic35]
[pic36]
Tana
Hargest komplett cégbemutatót installált a galériába. A Bitter
Nigger Inc. talán legfontosabb terméke a Halo-Pal, a megbízható
társ, aki nem hagyja egyedül, segíti afro-amerikai tulajdonosát az előítéletekkel
teli hétköznapokon. A Melinderm negro-teflon speciális védőbevonat,
míg a Privitrol bőrtapasz a fehér bőr adta előnyök folyamatos kihasználását
hivatott csökkenteni a páciensben. [pic37]
[pic38]
[pic39]
Ám
a válogatásból minden bizonnyal Ida Applebroog kerámia-szobrát
tudja legkönnyebben eladni Feldman ezekben az időkben: America in Trouble…[pic40]
Az ébresztőóra csörögni kezdett zsebében jelezve, hogy halkonzervet kell adnia a szőrhalomnak otthon.