Az Óbudai Társaskör Galériában tekinthető meg Piros Boróka első önálló kiállítása, ahol festészetről szóló videók, rajzok, objektszerű tárgyak szerepelnek, illetve egy installáció. Filctollal és ceruzával készített finom, érzékeny rajzokon megszemélyesített képek és léggömbök változatos elrendeződést alakítanak ki.
Díszes kerettel jelölt, semmit sem ábrázoló festmények beszélgetnek, üzennek egymásnak sárgát, kéket, zöldet, így színes vonalhálóból álló kommunikációs csatornát hoznak létre. Vagy léggömböt fújnak, játszanak vele, elbújnak benne.
Mellettük szilikonból készült átlátszó képkeretek találhatóak. Ezek felületét mögéjük helyezett színes, valóságos lufik domborítják ki. A szilikon levonatok igazi festményekről készültek, de nincs jelentősége, hogy melyekről, hiszen azáltal, hogy mintát vett róluk az alkotó, nemcsak a keretről, hanem a teljes képről, elvesztették egyik fő jellemzőjüket: azt, hogy valamit ábrázolnak.
Minthogy a kép – akár az absztrakt is – csak ál-teret, nem valódit érzékeltet, így ha szobrászi technikával közelítünk feléje, nem marad más belőle, mint a másodlagos fontosságúnak tartott, ám plasztikus és jellegzetes keret.
A kép tartalmát az üres, felfújt lufi jelenti. Azáltal, hogy a látvány plasztikussá válik, az átlátszó kerettel körülhatárolt terület, a „festmény”, még egy alapvető tulajdonságát veszti el: sík, két dimenziós jellegét.
De a léggömbök valójában fokról fokra engedik magukból a levegőt, leeresztenek vagy kipukkadnak, így előbb-utóbb megszűnik a domború felület. Pere Borell del Caso keretből kilépő fiút ábrázoló képe (A szökevény kritika, 1874) különösen emlékeztet erre a munkára; a lufi és a fiú, bár szeretnének, de nem tudnak a kerettől megszabadulni.
A kiállításon látható installáció ugyancsak képkeret-levonatokból áll, ezúttal azonban színes, főleg vörös zseléből előállítva. Ezek az ehető anyagból készített repkedő formák már kevéssé emlékeztetnek a keretre, anyagszerűségük, intenzív színük, fényes felületük, rétegződéseik fontosabbnak tűnnek, mint amit ábrázolnak. A legtöbb köztük vörös, foszlányos, töredékes állapotú, ennek drámai jellegét ellensúlyozza azonban néhány kék, zöld és sárga forma, a felfüggesztés játékos módja és az installáció mögött zajló vetítés.
A videómunkák közül az egyik alternatív festékkeverési módszert ajánl fel; különböző színeket eggyé tapsolni össze. A festékkeverés és a tapsolás hasonlítanak egymásra, mert mindkettő monoton, ismétlődő cselekvés, de különböznek is, hiszen más célokat szolgálnak. Piros Boróka az egyik ritmikus mozdulatsort helyettesítette a másikkal, így új funkciót, feladatot adott a tapsolásnak. A másik videó megmutatja, milyen lenne, ha egyik tenyerünkből a másikba vízszintesen tudnánk festéket csorgatni, a gravitációtól függetlenül.
Piros Boróka munkáiban fontos szerepet játszanak a különféle anyagok, melyeket tudatosan választ ki és engedi érvényesülni azok jellegzetes karakterű felületét, a filc, ceruza, szilikon, zselé látható, tapintható (a zselé esetében ráadásul: ízlelhető) anyagi minőségét.
Másik szembetűnő, mindegyik alkotásnál jelentős motívum a tér iránti érdeklődés, akár a változatos téri szituációkat megjelenítő rajzokról, akár az átlátszó keretek és színes lufik közti viszonyokról, vagy a körüljárható, több nézetből is szemlélhető lebegő keretekről beszélünk.
Az Óbudai Társaskör Galéria ideális hely ezen érzékeny munkák számára; egy teremben vannak elrendezve, jól áttekinthető módon, s így erős egységet alkotva egészítik ki egymást.
Piros Boróka eredeti módon, konceptuálisan fogja fel a festést és a festészetről való gondolkodást, mely nemcsak vásznak és táblaképek sorozatgyártásával történhet. A vizuálisan is izgalmas alkotások vidám hangulatot tükröznek, akkor is érdekesek, ha eltekintünk a felületen túli fogalmi jelentésektől.