A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet utcafronti üvegfalán november idusa óta a következő szöveg olvasható: Nemzeti Kulturális Emlékhely. A mécsesfénynél pislákoló felirat és a vitrinen tükröződő önmagunk mögötti sötét teremszegletben raktári műtárgyakból halmozott bunkerszerű menedékhelyet látni. Benne hétköznapi hasznosságuk szerint kiválasztott műtárgyak a helyi gyűjteményből: dupla tűzterű hideg kályha, két tucat néma ólomharang, két rendes sor könyv, divatja múlt ruhaneműk, sör, cicis képek és mély sötétség.
A bezárás határára került ICA-D lehetséges jövőjét láttató baljós vízió elsőként azt a kérdést veti fel, hogy vajon mekkora kulturális veszteség lenne egy ilyen haladó szellemű vidéki intézmény felszámolódása. Pár lépéssel beljebb a válasz erre világosan ott áll. A láthatósági mellénybe burkolt figyelemfelkeltő cím színével és modalitásával ordítja nézője felé az ajtó fölül, hogy a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben jelenleg a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület éves bemutatója látható.
Az idei szemle alapkoncepciója szerint nem egy minden kiválasztott műtárgyra rátekeredő szellemi vezérfonál mentén szerveződik. A szakmai zsűri elismerését elnyerő művészek és kurátorok ezúttal inkább kis létszámban együttműködve mutatkoznak be egy-egy választott téma, attitűd, közös érdeklődés vagy léthelyzet köré csoportosulva.
A Világosan itt áll! így hét kisebb kiállítást ölel fel, melyek maguk szerkezeti hasonlósági kapcsolatban állnak az őket tartalmazó nagy kiállítási kerettel. A hét tematikus blokkot nem annyira az FKSE fiatal művészeket tömörítő közössége tapasztja össze, mint inkább a helyszínül szolgáló ICA-D. A bemutató önmagát ismétlő mise en abyme szerkezete és a kiállítótérre (csoportonként változó intenzitással) irányuló művészi figyelem így mégiscsak megalkotja a bemutatott munkák közös nevezőjét, a művészeti intézmény(rendszer)re irányuló (ön)reflexiót.
A Nemzeti Művészetért Alapítvány első Nemzeti Kulturális Emlékhely-avatása [1] a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet elnehezült egzisztenciális helyzetét értelmezi. [2] Ahogy a címre húzott láthatósági mellény, úgy az NMA akciója is a magyar kulturális szcéna problémáinak köztudomásúvá tételét szolgálja. De míg a Világosan itt áll! a kortárs művészet életképességét hirdeti, addig a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetet az NMA már éltében temeti. Akárcsak a pár hét alatt a hazai művészeti intézményrendszer kilátásba helyezett antidemokratikusságának szimbólumává vált Műcsarnokot. A gyászos hangulat ellenére egy anyagilag (ICA-D) vagy egy szellemileg (Műcsarnok) fojtogatott helyzetbe került még élő intézmény előre megrendezett búcsúztatása az ismert aranyigazság fényénél derűlátón is értelmezhető: „Akinek halálhírét keltik, az sokáig fog élni!” Remélhetőleg nemcsak a nemzeti kulturális emlékezetben, de legalább ott.
Az NMA emlékhelyével összehangolt egységet alkot az ICA-D gyűjteményi műtárgyait csak a hasznosságuk mentén kiválogató és elrendező News From the Future fizikai és szellemi sötétséget [3] láttató jövőképével. [4] A padlón nyugvó műtárgyhalmaz szélén a komoly kétségbeesés egyik első stációját megjelenítő, a különvéleményt utcára vivő transzparensek fekszenek még a katasztrófát közvetlenül megelőző időket idézve. Az anyagárban jelentős értéket képviselő Glóbusz viszont már a sorscsapás utáni sivár világvége-hangulatot erősíti. [5] Akárcsak az összkép.
A külföldön is megbecsült kortárs művészeink műveinek jövőbeli devalválódását előrevetítő installáció az intézet közel 200 millió forintot érő gyűjteményének aktuális sorsára reflektál. Jelenleg úgy tűnik, egyik hazai intézmény sem teheti meg, [6] hogy igényét fejezze ki Magyarország harmadik legjelentősebb kortárs műtárgykollekciója iránt. [7] Az előzetes egyeztetések alapján az ICA-D lehetséges bezárása esetén a raktár tartalmát a közeljövőben anyagi támogatás és logisztikai segítség híján más intézmény nem tudná befogadni. [8] A News From The Future egy olyan fiktív jövőkép, melyben az intézet működése véget ér, gyűjteményének darabjai pedig maguk is sorsközösséget vállalnak a koncepció szerint az épületbe költöző hajléktalannal. A művek is talajvesztetté válnak. Egyetlen közönségük a fűtetlen sötétségben otthontalan sorstársuk, vele élnek majd tovább más minőségben, kölcsönös egymásra utaltságban, észrevétlenül. [9]
A fenyegető víziót a kiállítás nagytermébe Dallos Ádám baljós ég alatt pihenő emberi tekintetű ártatlan őzfestménye vezeti át. Mellette folyamatosan forog a figyelem fénykörében egy dögös rúdtáncos gidaszobor (Karácsonyi László). Akár a címerállata is lehetne a Sexyállat csoportnak, amely nemcsak képzőművészeti, hanem zenei formációként is bemutatkozott a kiállítás megnyitóján. Az ember-állat kiméra mentén megragadható sexyállat-esztétika az ösztön és az intellektus sokat elemzett kettőssége mellett az állat és az ember bárminemű eggyé válását is tárgyává teszi. Bucsi Árpád elnyúlt printjein férfiak és nők mint természetbe visszatért szexuális lények jelennek meg. Az Absolute Beginners I-II. alakjait a fölöttük helikopterként cikázó halacskák emberi kéz építette akváriumkulisszában szeretkező apró makettfigurákká zsugorítják.
Hasonló mód töpöríti a valóságos arányokat Horror Pista Nyitott állatkertjében, ahol a prédaként felhúzott báránykára Romhány Veronika utolsó vérig marakodó balatoni zsebkendőhattyúinak sorsa vár. A csak erre az alkalomra érdekvédelmi csordába tömörült művészek munkáikkal nem reflektálnak időszakos mesterséges élőhelyükre, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetre és a tágabban vett művészeti intézményrendszerre sem. Ellenben egyszámos koncertjüket intézménykritikaként is értelmezhette a közönség. [10]
A The Corporation nyitva tartási időben Hosszabbítás [11] márkanév alatt egy új, a tagok ötletén alapuló potenciális tömegsportot, a centizést [12] népszerűsíti a Dunaújárosban élő vagy megforduló művészet- és/vagy sportkedvelők közt.
Ez a befogadói részvételen alapuló, felhőtlennek tűnő kiállítótéri játék bizonyos értelemben szintén az ICA-D szorult helyzetére reagál. Leplezetlen árukapcsolással egyesíti két egymással versengő szabadidőtöltési terület nézőit saját közönségében, felhíva ezzel a figyelmet a hazai művészet- és a sportfinanszírozás asszimetrikus viszonyaira.
Sőt, a Hosszabbítás kidolgozott arculatához jól megválasztott sportágnév – a centizés – sem csak a játékban rendszeresített nyolc méteres mérőszalagra utal. [13] A szó jelentésrétegei közt a „valaminek a precíz beosztása ínséges időkben” is szerepel. [14] A centizés így amellett, hogy az ügyesek számára rövid idő alatt önnön képességeik kiváltotta katarzist biztosít, értelmezésre is biztat.
A múzeumi játék során egy a térben már mindig is kéznél lévő tárgyat interpretál a játékos játékként, tehát a mérőszalag centivé lényegüléséhez az ő fejében végbemenő kontextusváltásra, vagyis újraértelmezésre van szükség. Ily módon ez – és a mindenkori – olcsó játék a körülmények kiváltotta kreativitás dicsérete is. [15]
Ha a Világosan itt áll! hét kamarakiállításból áll, akkor a nagyteremből kivezető, – a suhanó centizőszalagok melletti falra installált – Rajzlap szekció tizenöt művészfüzet szerepeltetésével mélyíti az önnön műfajára reflektáló éves nagybemutatót. Vécsei Júlia kezdeményezésére, a Klorofill független kiadó gondozásában 2007 óta megjelent tizenöt zine külön-külön egy-egy művész vagy alkotócsoport – az indítványozó felkérésére készült – rajzait mutatja be. [16] Ezek a többségükben Chicago és Lipcse kiállítótereit is megjárt füzetek szándékuk szerint nem hagyományos fanzine-ok, műtárgy státuszra törnek. A rajzokhoz tartozó információk ezért is kerültek a legtöbb esetben inkább a borítókra, semmint a belső oldalakra. [17] A mini csoportos kiállítást alkotó művészi rajzfüzetek épp az Intézet közepén – a kávézó mellett – kínálják magukat, újabb dimenzióval bővítve a bemutató vázát adó mise en abyme szerkezetet.
A következő termet az FKSE gyakorló és leendő anyukáiból álló M.I.L.K. csoport [18] tölti meg, amelynek tagjai az anyaság érzését feminista állásfoglalásoktól mentes bájos-komoly munkáikban juttatják kifejezésre. Képeikben és installációikban – a szüléssel el nem eresztett – gyermeki szemléletben fogalmazzák meg gondolataikat a női teremtésről, a gyermekgondozásról és az anyaság minden felelősségével terhelt művészi létforma nehézségeiről. A kiállítás szekciói közül ez a részleg kötődik a leglazábban a kiállítótérhez.
Helyspecifikusnak talán csak Fajgerné Dudás Andrea festőművész a megnyitó alatt ugyanitt zajló ét-eseménye mondható. A catering-happening keretén belül a házi zöldparadicsom-lekvár és a Candy Vénusz torta poraiból támadt kókuszgolyók a mindennapi sütést-főzést dicsérő művészi akarat manifesztációiként tűntek el a látogatók fogai mögött. [19] Mindezzel együtt a női részleg és az Intézet kapcsolata itt most csak abban a párhuzamban ragadható meg, hogy a M.I.L.K. tagjai is egy a körülmények által meghatározott, szabadságában korlátozott léthelyzet problémáit és a boldogulás lehetséges útjait fogalmazzák meg.
Az FKSE művészei közül azonban nemcsak Fajgerné kedveskedett háztáji javakkal a megnyitón megjelenteknek. Az Intézet alsó szintjén berendezkedő, gyakorló kiállítóterem-focistákat is tömörítő Ilona SE [20] lánytagjai házi tojáslikőr variációkkal készültek aznap. A The Corporation-höz hasonlóan ez a csapat is a játékosság és a sportvilág vonalán mozgott – hiszen SE, [21] ami feloldva sportegyesület (is lehet) – még akkor is, ha tagjai csak pókfociztak. [22] A likőr-kóstolda mellett kijelölt focipálya reklámsávjában egy a túlfogyasztásra optimalizált gyorséttermi rendszerek esetlegességeit kihasználó tettet közvetítő társadalomkritkus videó (Hajdú Zsolt) és egy egybegyűjtött kutyatábla-feliratokból szerkesztett lüktető szabadvers (Gruppo Tökmag) üdítette az arra járó fáradt nézőt. A megnyitón lejátszott, fordulatokban bővelkedő mérkőzés végül – nagy örömünkre – az összes játékos kiállításával zárult.
„Az eddig befektetett évtizedes munka és a gyűjtemény azonban úgy tűnik, hogy egy kalap szart sem ér.” – hangzott a dögös rúdtáncos gidaszobor melle mellől novemberben Roskó Gábor megnyitóbeszédének rezignált zárómondata. [23] A kellemes hangulat ellenére [24] kemény végszóval berekesztett szónoklat a lebegtetett helyi veszteségen túl a magyar művelődés jelenleg minden területére jellemző általános káosz egyik lehetséges okára is figyelmeztetett: kulturális ügyeink a legszélesebb közönség látószögén kívül állnak. [25]
A Világosan itt áll! ezért könnyen értelmezhető a bezárás határán billegő dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet – többek közt épp e publikum felé irányuló – segélykiáltásaként. Bizonyos értelmezői látószögből tekintve az itt felvonuló művészcsoportok munkái is erre a helyzetre reagálnak egy olyan korban, amikor (egy) a vizuális igényesség kialakítására hivatott kortárs művészeti kiállítás saját túlélése érdekében az egyik legrondább öltözetbe kényszerül. Láthatósági mellényt húz, hogy úton-útfélen az is észre vegye, aki eddig még nem tette: (bajban) van.
[1] http://www.enema.hu/nke.html
[2] A rendszerváltás óta kisebb-nagyobb koncepcióbeli változtatásokkal kortárs művészeti intézményként működő, önkormányzati fenntartású, dunaújvárosi helyszín – 1997-től ICA-D – 2010 januárjától anyagi gondokkal küzd. Az elmúlt év májusától kezdve alapfenntartásának költségeit a város már csak részben tudta fedezni, az Intézet ezért szolidaritási mozgalmat indított saját fennmaradása érdekében. A 2010-es és 2011-es évad alatti nyitva tartásukat csak a Nyílt Társadalom Alapítvány Magyar Szükségalapjától kétszer elnyert támogatás tette lehetővé. Azonban az ICA-D 2012-es költségvetésének összege már a pályázásra sem volt elegendő, a sorozatos elbocsátások és a takarékos üzemmód ellenére jövője jelenleg bizonytalan. Bár az EMMI tárgyalásokat kezdeményezett a város vezetésével, a Világosan itt áll! lehet az utolsó kiállítás az ICA-D történetében. (Lásd bővebben: http://help.ica-d.hu, http://www.ica-d.hu/index.php?p=fenntarto, http://icad.dds.hu/index.php?p=icad_tortenete)
[3] A beszűrődő mécsesfény ellenére is gyér világítást feltehetően az említett költségvetési hiány diktálta megszorítások és az ebből a léthelyzetből kiinduló kurátori elképzelés kívánalmainak (szerencsés) együttállása indokolta.
[4] „Az installáció alapja egy fikció. E szerint egy elképzelt jövőbeli pillanatban a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet épülete elhagyatottan áll majd, melybe a hideg elől egy hajléktalan költözik. A hajléktalan a magára hagyott gyűjtemény darabjait használja arra, hogy megteremtse a számára szükséges feltételeket; körbeveszi magát a hátrahagyott gyűjtemény darabjaival és próbál funkciót találni nekik.” l. részlet a News From the Future kiállítási koncepciójából.
[5] A csontig égett Földgömb sötét láncváza a művészi szabadság kritikája mellett a nemzetállamok kora utáni világ kulturális egységére törekvő biennále-eszmék bírálata is. (lásd: Maja és Reuben Fowkes 2005. Kis Varsó 2002—2004. Elmozdított emlékművek és dekonstruktív stratégiák. http://www.balkon.hu/balkon05_02/09fowkes.html)
[6] Pedig „[a] dunaújvárosi gyűjtemény valószínűleg már ma, [2010-ben] is fénykorát élhetné – nagyobb múzeumok sorban állnának egyes részegységeiért a kilencvenes évek aktualizálható és kontextualizálható gondolatainak bemutatására –, ha nem éppen a nagyobb intézmények mulasztották volna el az elmúlt húsz év folyamán az azt megelőző évtizedek kortárs szemléletű feldolgozását és a feldolgozás eredményeinek beemelését a köztudatba. Az átfogó, és ezáltal a gyűjtemények szerepét és helyi értékét is tisztázó feldolgozás azonban egyelőre elmaradt, így a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet gyűjteménye jelenleg a magyar képzőművészet elmúlt évtizedeinek nagy összefoglaló- vagy kisebb, de következetesen rendező kiállításaira vár. Ha valamennyi darabját kölcsönadnák, ezekben a kiállításokban a kilencvenes évek művészetéről szinte önmagában is pontos lenyomatot adna.” In: Mélyi József: Egy gyűjtemény csillagórái. http://www.ica-d.hu/index.php?p=gyujtemeny
[7] A debreceni MODEM-ben megrendezett Hibriditás a Kárpátok között – Az Irokéz Gyűjtemény és a rendszerváltás a magyar képzőművészet elmúlt évtizedeinek – Mélyi József imént idézett esszéjében is említett – feldolgozását megkezdő következetesen rendezett kiállítások egyike. Kurátora az a Hornyik Sándor, aki az ICA-D honlapján az Intézet gyűjteményéről megjelent írásában a kollekciót Mélyihez hasonlóan a rendszerváltást elemző (vagy megkezdő) múltfeldolgozás egyik alapkövének tartja: „Sokan azt gondolják, hogy a művészeti rendszerváltás még mindig várat magára, mások pedig úgy vélik, hogy a művészeti rendszerváltás éppenséggel megelőzte, sőt előkészítette a demokratikus politikai fordulatot, azaz az egypártrendszer összeomlását. A különféle folyamatok és a különféle álláspontok szétszálazása azonban még várat magára. Egy azonban biztos: ha valaki nekilát az adatok feldolgozásának, akkor a műtárgyaknál és a gyűjteményeknél kell majd kezdenie a munkát, hiszen a modern közvélekedés szerint a műtárgyak és a művészek nagyon is érzékeny szeizmográfokként képezik le a társadalom és a kultúra rengéseit, rezgéseit és rezdüléseit. A Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet több mint kétszáz műből álló gyűjteménye megkerülhetetlen viszonyítási pont a rendszerváltás értékelése során. Egyrészt azért, mert éppen az elmúlt húsz év kortárs művészetének legjavára épül, másrészt azért, mert az intézet vezetői a legfrissebb és a legizgalmasabb művészeti trendek felől válogatták össze az anyagot 1997-től kezdődően. Sőt, ha a kiállítóhely elődjét, az Uitz Termet is ideszámítjuk, akkor 1992-ben indult a gyűjtés, amely már a kezdetektől kifejezetten progresszív szempontok szerint folyt.” In.: Hornyik Sándor: Szeizmikus rendszerek. A dunaújvárosi kortárs művészeti gyűjtemény. http://www.ica-d.hu/index.php?p=gyujtemeny
[8] Elhangzott Szoboszlai János tárlatvezetésén, a Világosan itt áll! című kiállítás egyik kísérőprogramján. 2012. november 30., ICA-D, Dunaújváros.
[9] Ahogy egy utcára került ember, úgy egy intézmény utcára került dolgozói, gyűjteménye– az összes oda nem vetett pillantás ellenére is – a köztérre került helyzetéből adódóan maga a segítségkiáltás, mivel ellehetetlenült sorsát ezután mindenki láthatja. A kérdés az érzékenység és az együttérzés mértékét illeti: Ki mennyire tartja a maga ügyének a másik elesettségét? Ki mennyire szolidáris saját bajai mellett a másikkal?
[10] Nem azért, mert a performansz röpködő banánok kísérte harmóniátlan anti-zenei előadásnak indult. A róka, cica, farkas és más prémes emlős pofái mögé bújt bandatagok koprodukciójából jól kihallatszott a gitározó szarvas, mint az egyedüli zenei előképzettséggel bíró egyed szólama. Ez a hangsáv mindössze három akkordot ismételt, ami alapján a Sexyállat zenekar egyetlen koncertszáma – rövid alámerülést követően az emlékezet punk-bugyraiba – határozottan Iggy and the Stooges: I Wanna Be Your Dog című 1969-es proto-punk slágereként volt azonosítható. Bár a dalszöveg ez esetben mindössze egy szóra zsugorodott –„sexyállat” – a felrémlő eredeti sorok a művészcsoportot foglalkoztató témákra (bujaságra, fajtalanságra és önmarcangolásra) emlékeztettek. A punk alapritmus repetitív ismétlődése az elemi, szexuális lüktetés megidézése mellett monotonitást és unalmat közvetített.
[11] A hosszabbítás kifejezés utalhat a mű kifordított, ironikus természetére („a mérhető művészet”), lévén olyan sportág, ami a végén kezdődik. De reflektálhat a prolongált nyitvatartásra is. A hosszabbítás ez esetben nemcsak a kiállítás, hanem az Intézet látogathatóságának elnyújtását is jelentené.
[12] Játékszabály: A játékot a sportágban rendszeresített nyolc méter hosszú mérőszalaggal lehet játszani. A mérőszalagot egyik kézben tartva úgy kell a másikkal függőleges helyzetben egyre magasabbra húzni, hogy az ne törjön meg. Ha a szalag összecsuklik, a versenyző elveszíti a kört. Amennyiben a játékos úgy érzi, hogy az összecsuklás határán tart a felhúzással, a szalagot egy kézzel egyensúlyozva (másik kezét kinyújtva) az analóg beosztáson a maximális értéket a pályabíróval (vagy valakivel, aki jelen van) leolvasatja, majd egy mozdulattal, elakadás és megtörés nélkül, a fixáló szerkezet kioldásával visszajuttatja a tokjába. Érvényes eredmény csak a tökéletesen végrehajtott gyakorlat befejezésével jegyezhető. Egy kör addig tart, amíg a játékosok mindegyike háromszor próbálkozik. A legjobb eredményt elérő versenyző a győztes.
[13] Bár már a mérőszalag maga is – mint a kiállítótéri installálás és a művészi munka praktikus eszköze – utal a múzeumi közegre.
[14] A kicentizés helyi bajnoka a papírforma szerint az ICA-D. A idei első Nyílt Magyar Centiző Bajnokság 2013. január 12-én, az ICA-D előtti amfiteátrumban zajlott, győztese a rácalmási Szekeres György lett.
[15] A centizés, ha elterjedne, olyan (a plankinghez, az owling-hoz, stb. hasonló) szubkulturális sportgyakorlat lehetne, ami minden megjelenésével reflektálna a múzeumi miliőre. A kiállítótéren kívül így népszerűsíthetné a művészet ügyét a közgondolkodásban.
[16] A tizenöt művész: Fodor János, Szörényi Beatrix, Mécs Miklós, Fischer Judit, Horváth Tibor, Josef Bolf, Eva Kot’átková, Société Réaliste (Gróf Ferenc – Jean-Baptiste Naudy), Sugár János, Jan Serych, Szabó Dezső, Vándor Barnabás és Vándor Csaba, Gerhes Gábor, Svätopluk Mikyta, Szinyova Gergő.
[17] Ruszty László: im_beszélgetések – Vécsei Júlia (videó). http://imbeszelgetesek.blogspot.hu/
[18] M.I.L.K. = Mother I’d Like to Know (?)
[19] Fajgerné Dudás Andrea Júlia Stúdió Galériában rendezett korábbi eseménye: http://sadudaerdna.com
[20] Nevük – az Ilona SE – az ICA-D és az FKSE betűszavakat összeolvasztó, a becézést meg nem engedő, ironikus-hivatalos önmeghatározás. A művészcsoport a helyspecifikus sportmeccs lejátszásán túl ezzel a névadással utal az Intézet és az FKSE közreműködésében megvalósult kiállításra. Az ICA-D – bár a korát pontosan nem illik közölni – lévén közel húsz éves már nem tegezhető csak úgy le, mint azelőtt. A mintegy két évtizedes múltja már megkívánja, hogy komolyan vegyék.
[21] Az Ilona SE a sport és a művészeti világ közt húzott párhuzamon kívül a kollaboratív munkamódszerre is utal. Aki játszott már valaha – komolyabban – csapatsportban csapattagként, annak nem kell bemutatni, megtanítani, hogy mit jelent a napjaink művészeti közegében is olyan népszerű együttműködési gyakorlat. Már tapasztalta, hogy a kollaboráció mindig lemondással, előzékenységgel és rugalmassággal jár, mert a szinergia így tud csak kiteljesedni. Ezért az összefogás, a szolidaritás, az osztozás örömön és kudarcon nemcsak egy csatár, hanem egy csoportban alkotó művész élményei is.
[22] A pókfoci természetéből adódóan ironikus jelenség. Ha gyermekkori testnevelő tanárunk szigora anno nem tette volna feltétel nélkülivé ennek az abszurd játéknak az elfogadását és fennakadás nélküli gyakorlását, akkor ezt a sportot még a nagy múltú magyar futballozást pellengérre állító kortársművészeti akcióként is értelmezhetnénk.
[23] Roskó Gábor megnyitóbeszéde http://www.youtube.com/watch?v=ZfSs9q_d2lI
[24] A novemberi megnyitó alatti felhőtlennek tűnő közös sportolás, kóstolás és zenélés pillanatnyilag feledtette az Intézetbe beszüremlő fenyegető árnyakat: ylehkélmE silárutluK itezmeN.
[25] A kulturális szcéna ügyeiről és problémáiról csepegtet információkat a dunaújvárosi közgondolkodásba az Újpart Egyesület jelenleg is futó kezdeményezése. A vetítéssel egybekötött havonta ismétlődő beszélgetéssorozat során dunaújvárosi képző- és iparművészek beszélnek önmagukról, művészetükről, életpályájukról. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy az elhangzó egyéni történetek alapján a hallgatóság előtt kirajzolódjon a dunaújvárosi művészek és így az egész terület jelenlegi helyzete, és egyúttal a művészpályában rejlő lehetőségek és nehézségek is nyilvánossá váljanak. Emellett az is cél, hogy a beszélgetésen részt vevő képzőművészek Dunaújvárossal kapcsolatos ötletei és elképzelései mentén kiderüljön, hogy miként profitálhatna a város az itt élő alkotók munkásságából, kreativitásából. http://www.ica-d.hu/index.php?p=esemeny&id=66