Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj
Az 1991-ben, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére létrehozott fotóművészeti ösztöndíj célja, hogy segítse a fiatal fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok pályakezdését, szakmai fejlődését. Az ösztöndíj egy éven át havi bruttó 200.000,-Ft összegű támogatást jelent 10 fő részére. Az ösztöndíjat egy művész legfeljebb három alkalommal nyerheti el. A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, 5 főből álló szakértői kuratórium bírálja el.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (aktív a pályázat benyújtására nyitva álló határidőben)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Nonprofit Kft. pályázatot hirdet fotóművészeti ösztöndíj elnyerésére.
I. Személyi feltételek
Pályázat benyújtására jogosult
1. az a 35 év alatti, azaz 1986. január 1-jét követően született fotóművész, fotóriporter, alkalmazott fotográfus (a továbbiakban: fotóművész), vagy
2. az az 1984. január 1-jét követően született fotóművész, aki korábban egy, legfeljebb két alkalommal részesült Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjban és
3. aki a megpályázott ösztöndíj folyósításának időtartama alatt nem áll felsőfokú oktatási intézménnyel aktív hallgatói jogviszonyban, továbbá
4. aki a megpályázott ösztöndíj folyósításának időtartama alatt nem részesül központi költségvetési forrásból finanszírozott, Magyarországon vagy külföldön folyósított ösztöndíjban.
A pályázat nyelve: magyar
II. A pályázati dokumentációösszetétele a következő:
1. Adatlap
2. Összeférhetetlenségi és érintettségi nyilatkozat
3. Szakmai önéletrajz
4. Munkaterv (az ösztöndíjas időszak alatt, havi bontásban megvalósítani tervezett alkotói elképzelés legfeljebb egy oldal terjedelemben)
5. Szakmai tevékenységet bemutató dokumentáció, (pdf formátumban, max. 10 MB terjedelemben).
A pályázati dokumentációnak értelemszerűen nem része, de a pályázat érvényességi feltétele a szakmai tevékenységet bemutató műalkotások és a portfólió beadása is.
III. A szakmai munkásságot bemutató műalkotások és a portfólió beadásának, visszaadásának menete
Helyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (Projectroom és Stúdió Terem)1065 Budapest Nagymező utca
Beadás időpontja:
2021. január 29. (péntek) 10:00-17:00
Visszaadás időpontja:
2021. február 4. (csütörtök) 10.00-17:00
A jelzett időpontban át nem vett műalkotások tárolásáért a MANK Nonprofit Kft. őrzési és tárolási költséget számít fel. A műalkotások oda-vissza szállításának költsége a pályázó művészt terheli.
IV. A pályázat benyújtásának határideje: 021. január 20. (szerda) 24.00 óráig!
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, az Adatlap, valamint az Összeférhetetlenségi és érintettségi nyilatkozat értelemszerű kitöltésével, a csatolandó anyagok pdf formátumban történő feltöltésével.
Figyelem! A Pályázati dokumentáció menüpont 2021. január 21-én 00. órától inaktívvá válik!
V. Érvénytelen a pályázat, ha
1. a pályázó nem felel meg az I. fejezet szerinti személyi feltételeknek,
2. az Adatlap és/vagy az Összeférhetetlenségi és érintettségi nyilatkozat kitöltése pontatlan, valótlan adatokat tartalmaz,
3. a pályázó a II. fejezet 3-5. pontjai szerinti anyagokat nem tölti fel.
VI. A pályázatokat az Emberi Erőforrás Minisztériuma által kinevezett kuratórium – a pályázat benyújtására nyitva álló határidő lezárását követő 30 napon belül – bírálja el. A döntésről a MANK Nonprofit Kft. – a pályázatok bírálatát követő 5 napon belül – elektronikus úton értesítia pályázókat, a nyertesek nevét a www.alkotomuveszet.huhonlapon is közzéteszi. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs!
VII. Az ösztöndíj folyósításának időtartama: 2020. január 1.-2020. december 31.
VIII. Az ösztöndíj összege: bruttó 200.000.-Ft/hó, mely összegnek a személyi jövedelemadóval csökkentett hányada kerül kifizetésre az ösztöndíjas részére.
IX. A nyertes pályázó – a kuratóriumi döntésről szóló Értesítéssel egyidejűleg megküldött – Kötelezettségvállalási nyilatkozatot köteles két (2) – az aláírás hitelességét igazoló – tanú előtt aláírni. Az aláírt Kötelezettségvállalási nyilatkozatot egyrészről elektronikus úton, másrészről könyvelt postai küldeményként (ajánlott tértivevényes levélben) három (3) példányban kell megküldeni a MANK Nonprofit Kft. (2000 Szentendre Bogdányi u. 51.) részére. A nyertes pályázónak ezzel egyidejűleg csatlakoznia kell a Magyar Mecénás Programhoz. (Ld. a menüsorban: Magyar Mecénás Program)
Az ösztöndíj tényleges folyósítása kizárólag a Kötelezettségvállalási nyilatkozat postai úton történő beérkezését követően kezdődik!
X. Beszámolási kötelezettség
Az ösztöndíjas időszak alatti szakmai teljesítményről – három alkalommal – az alábbiak szerint kell beszámolni:
1. 2020 júniusábanaz eltelt időszak alatt végzett munkáról fotókkal kiegészített, írásbeli beszámolót kell elektronikus úton megküldeni.
2. 2020 szeptemberében újabb fotókkal kiegészített írásbeli beszámolót kell elektronikus úton beküldeni és egy személyes konzultáció keretében is ismertetni kell az addig elvégzett munkát.
3. 2020 decemberébenfotókkal kiegészített írásbeli beszámoló benyújtásán kívül, be kell mutatni az ösztöndíj folyósításának időtartama alatt készült műalkotások portfólióját, hogy azokból a Kuratórium kiválaszthassa a beszámoló kiállításon részt vevő műveket. A 2021-ben megrendezendő beszámoló kiállításra a kiválasztott műveket az ösztöndíjas kiállításra kész formában és minőségben köteles előkészíteni. Felhívjuk a figyelmet, hogy az ösztöndíjas művésznek legalább két alkalommal konzultáción kell részt vennie a kuratórium valamely, általa választott tagjával!
A Pályázati felhívással kapcsolatos kérdéseket a pályázó a -mail címen jelezheti!
Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj