79 éves korában elhunyt Guillaume Bijl, a kortárs belga művészet egyik legeredetibb és legkritikusabb hangja. Művészete páratlan érzékenységgel és iróniával reflektált a nyugati társadalom működésére, különösen annak hétköznapi rituáléira, fogyasztói szokásaira és kulturális önképére. Bijl egy önmagát képző kívülállóként indult a művészet világában, és évtizedek alatt vált a konceptuális és installációs művészet egyik legismertebb és legnagyobb hatású alakjává.
Bijl legismertebb műfaja az úgynevezett „transformációs installáció” volt, amelyben hétköznapi helyszíneket – például autósiskolát, kaszinót, atombunkert vagy pszichiátriai kórházat – helyezett el galériák vagy múzeumok tereiben, tökéletes realizmussal és precizitással. Ezek az installációk gyakran zavarba ejtették a látogatót: nem volt világos, hogy valódi funkciójú helyiséget lát-e, vagy műalkotással van dolga. Az ebből fakadó bizonytalanság volt Bijl célja – kérdései nemcsak a művészet mibenlétére, hanem társadalmunk láthatatlan struktúráira is irányultak.
Műveit több sorozatba rendezte: a „transformációk” mellett készített „szituációs installációkat”, melyekben a fikció kilépett a galériák falai közül és a közterekre került, valamint „compositions trouvées”-t – olyan tárgyegyütteseket, amelyek a jelenkor vizuális régészeti leleteiként értelmezhetők. Az „Sorry”-sorozat ironikus, abszurd kis installációk sorozata, groteszk, tragikomikus társadalmi tükrök. A „kulturális turizmus” sorozatban ál-múzeumokat hozott létre – mint például a Bidé Múzeum vagy Bőrnadrág Múzeum –, amelyek a tömegkultúra giccses nosztalgiáját parodizálták.
Bijl munkáiban alapvető kérdéseket tett fel a művészet szerepéről, határairól, valamint a művészeti intézmények funkciójáról. Mi történik, ha egy kiállítótér elveszíti művészeti identitását, és helyette egy hétköznapi funkciót ölt magára? Hol húzódik a határ a valóság és a művészi illúzió között? Milyen szerepet játszik a néző – aki gyakran akaratlanul is „szereplővé” válik az installációkban?
Pályája során több mint hatvan nagyobb léptékű „átalakítást” hajtott végre szerte Európában és azon túl. Rendszeres szereplője volt olyan rangos eseményeknek, mint a Documenta, a Skulptur Projekte Münster, a Lyon, Isztambul vagy Zürich biennálék. Munkásságát a társadalmi érzékenység és a pontos vizuális megfigyelés jellemezte. Nem ítélkezett, inkább finoman mutatott rá a középosztálybeli értékrendek, a fogyasztói kultúra és a kulturális intézményrendszerek abszurditására.
