2021. november 26. – december 10.
1111 Galéria (Budapest XI. Kende utca 1.)
Megnyitó: 2021. november 25. 19:00
A kiállítást Salamon Júlia kulturális munkás nyitja meg.
Kiállítók: Almásy Ivor, Erményi Mátyás, Felsmann István, Fridvalszki Márk, Gink Sári, Katona Bálint, Kortmann Járay Katalin, Mendreczky Karina, Szombat Éva, Tóth Balázs Máté, Tóth Márton Emil
Szervezők: Ács Bálint, Gink Sári, Kalocsai Dorottya, Kókai Zsófia, Kortmann Járay Katalin, Mendreczky Karina
„The twentieth century began with utopia and ended with nostalgia. Optimistic belief in the future became outmoded, while nostalgia, for better or worse, never went out of fashion, remaining uncannily contemporary.”
(Svetlana Boym)
A Whale of a Bad Time sorozat részét képező kiállítás 2021 októberében a Spinning the Sticky Threads of Childhood Memories: From Cold War to Anthropoce konferencia keretein belül a Hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Ház még felújítatlan tereiben kapott helyet. Az ott bemutatott kiállítási anyag új címmel és kisebb változtatásokkal most a 1111 Galériában lesz látható.
Világszinten is bizonytalan jövő előtt állunk, és mintha egyre többen tekintenének hátrafelé a megoldásokat keresve. Svetlana Boym-ot idézve a nosztalgikus visszatekintés nem pusztán egyéni állapot, hanem korunk tünete, a modernitással erősödni látszó világjárvány. A nosztalgiát megélő személy vagy személyek a történelmet privát és kollektív mitológiává alakítják, amely által az idő újra bejárható térré változik. Ugyanakkor felelőséggel tartozunk aziránt, hogy milyen teret idézünk meg múltba révedő ábrándjaik során. Meg kell különböztetnünk a tényleges és az idő múlásával érzelmek színezte „elveszett otthont” ami után vágyakozunk.
A kiállítás szervezői egy hosszútávú művészeti projekt résztvevői. Projektjük során egy olyan kort vizsgálnak, amely saját életük kezdeti időszakával párhuzamban társadalmai szinten is egy új élet reményét, a jövő ígéretet jelentette. Ők, úgy, mint a most 30-as éveiben járók, a Vásárhelyi Mária azonos című kötetében megnevezett „szabadnak születtek” generációjának tagjai.
Gyermekkoruk ideje egybeesik a volt szocialista régióban 1989 után pár éves eltérésekkel végbemenő társadalmi és gazdasági átrendeződés időszakával. Ennek tekintetében, a 1990-es évek, mint a résztvevők gyermekkorát meghatározó időszak, a korszakot meghatározó világszemléleti jellegzeteségekkel kerül párhuzamba.
A kiállítások alkalmával felelevenített gyermekkor terepe többrétegű metaforaként jelenik meg. Paradox módon egyszerre jelképezi az elveszett jövőképeket és a lehetséges jövőket lokális és globális értelemben egyaránt.
Mi köti össze a mindennapi emlékek szintjén régiónk „szabadnak született” generációját? Mikor volt az a pont, amikor az egykor utópikus „boldog globalizáció fénykora”- szertefoszlott a mindent felülíró fogyasztás által? Tehetünk-e valós javaslatokat a jövőre az emlékezés segítségével?
A kiállított műtárgyak talán az előző kérdésekre nem adhatnak egyértelmű választ, de szélesebb kontextusba helyezhetik a tárgyalt korszakok utóéletéről való gondolkodást.
Mind a jelenlegi kiállítás, mind pedig az azt magában foglaló hosszú távú együttműködésen alapuló művészeti projekt igyekszik becsatlakozni abba a diskurzusba, amelynek középpontjában a posztszocialista gyermekkor kollektívemlékezetben betöltött szerepének vizsgálata áll.
Az elmúlt években a V and A Múzeum Gyerekkor Múzeumának, a Szarajevóban található A Gyermekkor Háborús Múzeumának intézményi gyakorlatai, vagy a Tamperei Egyetem Reconnect-recollect projektjei – kiállítási interpretációi rámutatnak arra, hogy gyerekkori emlékek vizsgálata ma már megkerülhetetlen, kanonikus részei a történelemírással, a társadalmi emlékezettel és a kulturális antropológiával kapcsolatos kutatásoknak, gondolkodásnak.
