Június 7. és június 30. között a Művészetek Palotájának előcsarnokában látható az Andy Warhol által 1979-ben festett BMW M1.
A pop-pápa saját kezűleg festette meg a BMW által, az Art Car program keretében rendelkezésére bocsátott M1 versenyautót. Az autógyár által 1975-ben életre hívott kortárs gyűjteménynek ez volt a negyedik darabja.
Warhol szerint az autók dinamikáját és sebességét művészi eszközökkel is ki lehet fejezni: „Ha egy autó igazán gyors, minden vonal és szín elmosódik rajta. Imádtam ezt az autót, sokkal jobban megindított, mint más technikai alkotások!” – nyilatkozta annak idején a BMW M1-ről. A kocsi részt vett az 1979-es Le Mans-i 24 órás autóversenyen, ahol kategóriájában második, összetettben pedig a hatodik helyezést érte el.
A korábbi BMW-alkotások esetében a művészek az autó 1:5 arányú modelljét tervezték meg, majd segítőik közreműködésével alkották meg a végleges művet. Warhol azonban ragaszkodott ahhoz, hogy az autót egyedül, saját kezűleg fesse ki. A mű 23 perc alatt készült el, és a művész ujjaival, a friss festékben helyezte el szignóját. Amikor arról kérdezték, hogy mennyire volt elégedett a végeredménnyel, Warhol így válaszolt: „Imádom ezt az autót. Sokkal jobb, mint maga a műalkotás.”
A BMW Art Car gyűjtemény idén ünnepli 35. évfordulóját. A program keretében kortárs művészek saját stílusuk alapján alakítottak át BMW modelleket, amelyeket később a világ legnevesebb múzeumaiban állítottak ki. A kollekció legújabb darabját Jeff Koons festette. A guruló műalkotás alapját az idei nürburgringi 24 órás verseny győztes modellje, egy BMW M3 GT2 képezte.
Andy Warhol az amerikai popkultúra egyik legnagyobb alakja, a XX. század meghatározó képzőművésze, aki ruszin szülők gyermekeként, 1928. augusztus 6-án, Andew Warhola néven született Pittsburgh-ben. Szülei az 1900-as évek elején, a magyarországi Mezőlaborcról vándoroltak ki az Egyesült Államokba. A kezdetben reklámgrafikusként tevékenykedő művészt Campbell-féle leveskonzervet ábrázoló festménye és Marilyn Monroe-portréi tették világhírűvé a ’60-as évek elején.
A BMW M1-ből mindössze 455 darabot gyártottak, és autóversenyeken nyújtott teljesítménye méltán tette híressé. Az autó terveit Giorgetto Giugiaro, az ITAL Design tervezője vetette papírra, a prototípust pedig a Lamborghini gyártotta. A BMW végül ezeket az alapokat továbbfejlesztve, az 1978-as Párizsi Autószalonon mutatta be a szériában gyártott M1-et.