Az erőszaktevő szovjet katona szobra

A lengyel ügyészség nem emel vádat azon fiatal lengyel művészhallgató ellen, akinek gdanski világháborús emlékműve heves felháborodást váltott ki orosz részről: az alkotás azt ábrázolja, hogy egy szovjet katona éppen egy várandós nőt készül megerőszakolni.

A balti-tengeri kikötőváros ügyészeinek közleménye szerint „a szobor esetében nem látják jelét faji vagy nemzeti uszításnak, sem történelmi esemény megemlékezésére szolgáló közterület meggyalázásának”. Ugyanakkor rámutattak, hogy a szobor engedély nélküli kiállítása miatt a 26 esztendős Jerzy Bohdan Szumczykot pénzbüntetésre ítélhetik a rendőrségi vizsgálat lezárultát követően.

Szumczyk vasárnapra virradó éjszaka állította fel az életnagyságú alkotást a város egyik terén, ahol a Gdansk felszabadítása során elesett szovjet katonák emlékműve áll. A rendőrség néhány órával később elbontotta az engedély nélkül felállított alkotást az egyik helyi lakostól érkezett bejelentést követően.

Lengyel történészek szerint a háború vége felé a bevonuló szovjet katonák rengeteg lengyel nőn követtek el nemi erőszakot, habár pontos statisztikák nem léteznek. „A nők tragédiáját és a háború borzalmait akartam bemutatni” – mondta a héten a fiatal szobrász az AFP-nek.

Tudomást szerezve az esetről a varsói orosz nagykövet „vulgárisnak” és „nyíltan szentségtörőnek” nevezte a szobrot a diplomáciai képviselet honlapján. „Mélyen megrázott a képzőművészeti akadémia végzős hallgatójának csínye, amellyel meggyalázza 600 ezer olyan szovjet katona emlékét, aki Lengyelország szabadságáért és függetlenségért vesztette életét” – írta Alekszandr Alekszejev. Szumczyk ugyanakkor azt mondta, hogy alkotása „pacifista érzelmeinek kifejeződése és a béke jele”, és nem kifejezetten a Vörös Hadsereg emlékműve ellen irányult.

Az egykori Vörös Hadsereg katonáinak állított emlékművek a rendszerváltás óta a viták kereszttüzében állnak Lengyelországban, mivel nem csupán a náci német uralom alóli felszabadulást jelképezik, hanem a Moszkvától való függőség fél évszázadát is.

(MTI)