Művésztalálkozó: 2021. augusztus 14-én 17 és 20 óra között
Helyszín: Káptalantóti, Petőfi Sándor u. 87.
A kiállítás megtekinthető: augusztus 14-én 17 órától augusztus 26-ig a Káli Cool nyitvatartási idejében.
Bak Imre (1939) az Iparterv-generáció meghatározó alakja, a magyar neoavantgárd képzőművészet kulcsfigurája, aki művésznemzedékek sorára gyakorolt jelentős hatást az utóbbi évtizedekben. Következetes alkotói programja a geometrikus absztrakció úttörőjévé teszi a közép-európai térség egészében.
A lírai absztrakció jegyében való indulása után hamarosan a hard edge, a színmező festészet, és a formázott vászon lehetőségei felé fordult. Az Európai Iskola felfogását folytatva számos nemzedéktársához – Nádler Istvánhoz, Keserü Ilonához – hasonlóan az egyetemes és a hazai kultúra szintézisére törekedett, és a nyugati aktualitások mellett kiemelt figyelmet fordított a népművészeti motívumkincs rendszerszintű vizsgálatára.
A jel és jelentés vizsgálata meghatározónak bizonyult a hetvenes évek első éveiben alkotott művei esetében is, amikor a konceptuális művészet felé fordult. 1974 körül tért vissza a festészethez, és immár a strukturalizmus, illetve a strukturális antropológia alapos ismeretének jegyében 1976-ban hozta létre és művészkönyvben is bemutatta, majd a következő évben a Műcsarnokban állította ki Nap-ember-arc, Nap-madár-arc, Nap-bika-arc tematikához kötődő sorozatait (közülük a Nap-ember-arc II. néhány éve a Tate Modern gyűjteményét gazdagítja).
A most látható kiállítás a Nap-madár-arc-szitanyomatokra koncentrálva mutat be egy válogatást Bak Imre pályájának erről a kulcsfontosságú időszakáról. A művész, a műtárgyak sokszorosítás útján való terjesztését célkitűzésként megfogalmazó Budapesti Műhely tagjaként a szitanyomatokat saját kezűleg, kis példányszámú sorozatok formájában a festészeti alkotások igényességével hozta létre.
A kiállított művek az alkotó jelentéstani vizsgálatainak, valamint korábbi absztrakt festészeti gyakorlatának tapasztalatait és az archaikus művészet univerzális kifejezési lehetőségeit integráló szemléletét képviselik, jelentős hangsúlyt helyezve a tükrözésre mint a népművészet/archaikus művészet központi formaképző elemére, illetve az emberi arc jellé válásának folyamatára, és egyéb motívumokkal való viszonyára.
Gábor Áron (1954) Budapesten és Badacsonytomajon él és dolgozik. Mind a két helyszín meghatározó munkásságában, hiszen műveiben megjelenik a geometrikus, ember által épített terek konstruktivizmusa és a balatoni táj színeiben és formáiban is organikus elemkészlete.
Az avantgárd hagyományokhoz kötődő kutató és analizáló festő ezt a két nézőpontot állítja szembe, de mindinkább egymás mellé. Az életmű több nagy szakaszra osztható (Aranykert, Fejek, Szín-Tézis…), melyek mára összeforrtak, s egymást erősítve mutatják meg az évek alatt szisztematikusan végbevitt építkezést. Gábor Áron művészetére erőteljes grafikai elemekkel tarkított festőiség és a médiumok gazdag használata jellemző.
Egyaránt dolgozik festészettel, grafikával, szoborral, installációval és a korai kísérleti filmjei is az alkotói fejlődés teljességéhez tesznek hozzá. Kizárólag sorozatokban gondolkozik, mivel – véleménye szerint – mind a metódus, mind a téma kibontása megköveteli a rááldozott idő és “tér” folytonosságát. Ezt tekinti a haladás és a fejlődés egyik legfontosabb eszközének. Művei kidolgozottsága a szakmai bravúr jegyeit viseli magán, de gondolatisága és az életmű összetettsége teszi nemzetközileg is elismert alkotóvá.
Ezen a kiállításon Gábor Áron a fejeken és arcokon keresztül szeretné megfogalmazni a karakterek különbözőségét, drámaiságát. A kapcsolatokban létrejövő párbeszédek sokszínűségét vagy hiányát. A kolorista felület átalakítása megőrzi az eleven festői folyamatok gazdagságát, érzelmi telítettségét, a pillanatnyi rögtönzésben megnyilatkozó személyes létélmény élettelítettségét. Az arc olyan motívum számára, amely nem csupán egyedi képmást foglal magába, hanem teljes személyiséget mint típust, egy zárt és lekerekített világot.
