Tolvaly Ernő, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának meghatározó oktatója és festőművésze 2008-ban hunyt el, de tanítványai számára a mai napig inspirációs forrás. Két volt tanítványa, Bóbics Diána és Varga Rita hamarosan nyíló kiállításukon egykori mesterük előtt tisztelegve reflektálnak egymásra és egymás munkásságára.
A kiállítás címe az érintett művészek párbeszédeiben gyakran előkerült jelenetet is idézi, melybenColumbo hadnagy egy hetvenes évekbeli kortárs galériában a szellőzőrácsra bökve azt kérdezi: „ez is műalkotás?„. Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy hol kezdődik a mű, és meddig tart a nézés, a gyanú, a kétely és a felfedezés gesztusát hordozó, mindig „csak még egy kérdést” tartogató Columboa segítségünkre lehet.
A kiállításon bemutatásra kerülő művészi reflexiók mélyebb rétegeinek felfedezését különösen izgalmassá teszi, hogy a tárlaton egy tanár és két egykori tanítványa kerül olyan közös térbe, ahol nem csak közös festészeti, de a szemléleti örökségük is megjelenik, kritikus és alkotói módon újragondolva.
A kiindulópont Tolvaly Ernő „Ablak és lombozat” (1995) című festménye, amelynek absztrakt szerkezete egy természetből emelt látványelemre épül. Ezt a gondolkodásmódot vitte tovább a két művész, Varga Rita és Bóbics Dia mindketten a saját médiumukban, saját érzékenységükön keresztül.

