2016.03.02. (szerda) 19h
Stúdió Galéria (1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.)
„Spektákulum ide vagy oda, élő rendszerben létezünk, a rendszer elemei pedig gondolkodó, szellemi lények. Ha álmainkba, meditációs gyakorlatunkba hatol a média és a spektákulum, akkor azt új ökoszisztémaként is szemrevételezhetjük. Sós József vezetett, csoportos meditációja során a tér-idő kontinuitása, a létezés és a transzcendens világ banális tapasztalatként mutatkoznak be az idő állandóságában. Időutazás, utazás benső világunkban, transzcendens állapot az eszközei annak, hogy létünket olyan síkokra is tudjuk terelni, melyek megmutatják létezésünk szerkezeti jellegét. Mindazonáltal amit tapasztalunk, az egy mentális festmény, amit be fogunk barangolni József vezetésével.”
Aki meditálni fog, hozzon magával pokrócot, vagy matracot. Aki nem fog meditálni, az a meditáció időtartama alatt csak az oldal bejáraton fog tudni ki és bejutni a galériába. A meditáció után is folytatódik a záróesemény.
Résztvevő művészek: Alpern Bernadett, Farkas Júlia, Fischer Judit, Flohr Zsuzsi, Halász Dániel, Kende Tamás, Klima Gábor, Markos Viktor, Mécs Miklós, Molnár Ágnes Éva, Páll Tamás, Rudas Klára, Katarina Šević, Sós József, Surányi Nóra, Vera Vera, Jelena Viskovic, Zagyvai Sári, Zalavári András Kurátorok: Szalipszki Judit és Szemző Zsófi
” Metro, boulot, dodo, vagyis metró, meló, alvás a franciák így hívják a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés,nyolc óra szórakozás mókuskerékrendszerét. Ma már persze tudjuk, hogy a határok nem ennyire egyértelműek, hiszen minden pillanatban elérhetőek vagyunk, munkánk a hobbink, a munka és a szabadidő egykor élesen elváló terrénumai ma már bőven egymást fedő halmazok. A munkavégzés és az alvás nemcsak időben csúszott egymásra, hanem térben is ezt állítja egy 2012ben a The Wall Street Journalben napvilágot látott cikk, mely szerint a New Yorki fiatal (immateriális munkát végző) szakemberek közel 80%a szokott rendszeresen “dolgozni” saját ágyából. Bár sajnos nem vagyok New Yorki fiatal, egyik idei fogadalmam az volt, hogy (megelégelve a pizsamás skypeolásokat) minden reggel visszahajtom a kanapét, mert rémesen hívogató, s mint így, meglehetősen demotiváló a párnahalom és a puha dunyha látványa. Beatriz Colomina szerint egyenesen az Ágy évszázadáról beszélhetünk az aftersex selfiek és a hálószobai robotolás teljesen összemossa a privát és a publikus határát, az ágy így egyszerre az intimitás és a nyilvánosság, az aktivitás és a passzivitás, a realitás és az irrealitás terepe. A nyugalom szigete helyett sokkal inkább egy csónak az információs óceánban.
Az ágyból való munkavégzés tendenciájának inverzeként tekinthetünk arra a folyamatra, hogy minden magára valamit adó irodaházban vannak úgynevezett breakout pointok, rekreációs zónák, ahol a dolgozók felfrissülhetnek, hogy utána persze fokozott hatékonysággal vághassanak neki a következő feladat megoldásának. Tehát alszunk a munkahelyen, dolgozunk otthon. Persze van, amikor nem bírjuk tovább, belealszunk a chatbe, az ujjbegy lecsúszik a képernyőről vagy random krikszkraszkra üt entert. Aztán felriadunk és megnyitunk egy tizenkilencedik böngészőablakot. A film kezdő képsorai után lebukik a fejünk és a végefőcímre ébredünk.
Álmodtam neked egy jó témát, suttogja az apa Spiró novellájában, majd reggel elmondom. Az apa másnap rosszul lesz, harmadnapra meghal, a jó téma nem derül ki többé. Mi álmodtunk nektek egy kiállítást persze amennyire szerteágazó mederben és nonszensz logikai fordulatok mentén szerveződnek álmaink, olyannyira laza szövedékű maga a tárlat is. Távoli galaxisokat kémlelő voyeurtekintet, földönkívüli intelligencián való merengés. Torzuló, töredékes narratívák, hiba a rendszerben, összeomlás. Fizikai és virtuális környezetek, hightech és lowtech összecsapása. Szándékos és öntudatlan hackelés, egy biokatasztrófa előszele. Beláthatatlan következmények és a sors lapos fintora. Szüntelen ébredés, szüntelen csomagolás, soha el nem ért vonatok. Az én megkettőzésére (megsokszorozására, ha tetszik, kiterjesztésére) tett, redukált eszközkészlettel operáló intim és személyes kísérletek; kiszolgáltatottság, módszeres önreflexió, váltás külső és belső nézőpontok között. Alteregók és fiktív identitások, perszónák “projektalapú” működtetése.
Különös, álomszerű talált tárgyak és látványok. Például egy izofólia zászló Izraelből. Sorsszerű látomásélmény két alvásciklus között a zabföld közepén: a helyfoglalás, meggyökerezés, az új otthonra való rátalálásráébredés szimbóluma. Egy nemzetfüggetlen és szlogenmentes hevenyészett lobogó, anyaga tükröző, fénytörő, (hő)közvetítő felület.
Mladen Stilinovic óta tudjuk, hogy nincs művészet lustaság nélkül, mégis, az alvó és a világra fittyet hányó művészmágus képzete kezd a múltba veszni a vizionárius alkotók nagyívű utópiák felvázolása helyett empátiagyakorlatokból építkező valóságmodelleket konstruálnak. Beépülnek, megfigyelnek, kérdeznek kérdezik egymást és magukat. A kiállító művészek egy része nem pusztán a művészeti közegből ismeri egymást baráti társaságot alkotnak, s mint így, a kiállítás közösségi döntések és erőfeszítések eredménye. Társasutazás a realitás és az irrealitás korántsem referenciális tartományai között napmintnapmintnap..”
Szalipszki Judit
