Eike Berg: Eredet

Ablakmozi

2026. április 10-én 20 órakor
Beszélgetés Kozma Zsolttal és Eikével

Művház Café (Budapet XI. Bartók Béla út 33)
A vetítés minden nap 18 órától 22 óráig tart

Az Eredet című műben szereplő képek AI (mesterséges intelligencia) segítségével jöttek létre, Eike szülővárosa, Halle (Saale) házainak homlokzatáról készült fotók alapján. A munka egyben példa az új technológia használatára, ahol a médium tulajdonságai közvetlen kölcsön­hatásba lépnek a műalkotás tartalmával. A szubjektív emlékezet az algoritmus véletlenszerűségében tükröződik – az álom intenzív jelenléte keveredik a tudatalatti logika hibáival.

A fiktív utcai jelenetek sárga-zöld éjjeli, infravörös felvételekre emlékeztető fénybe burkolóznak. Régi homlokzatok, utcaszerkezetek – de valami nem stimmel. Néha a perspektíva a semmibe vezet, az egymásba olvadó építészeti elemek abszurddá válnak. A látogató alászáll a tudatalattiba, életünk eredetéhez, a gyerekkorunkba, ami azután egész életünkre hat.

A mű kettős tagolását, elemeinek egymás melletti elrendezését Eike a Művházbeli vetítéshez alakította ki. Az ősbemutatóra 2024-ben Szentendrén a Vajda Lajos Stúdió Galériában nagy installáció formájában került sor.