http://enyeszpontok.tumblr.com/
A projektben résztvevő művészek: BALLA Csönge, BORSOS Lőrinc, GRÓF Ferenc, KARAS Dávid, NEM MI VOLTUNK! CREW, RUDAS Klára
Edukációs program: BARNA Orsolya, PÁLINKÁS Bence György
Arculat: BOZZAI Dániel, BALLA Csönge
Kurátor: DON Tamás,
Külön köszönet: DON Péter, HERCZEG Viktória, KANGISZER Dóra,KOLOS Ádám, SZÉNÁSI Ferenc
/////////////////
Enyészpontok
A 2014-es magyar holokauszt emlékév során több olyan projekt valósult meg, amely a második világháború alatt elkövetett genocídiumra, a kollektív-, illetve személyes holokauszt-emlékezetre vonatkozó kortárs képzőművészeti reflexiókat mutatott be. Ezek közül kiemelkedett a Ludwig Múzeumban bemutatott nemzetközi tárlat, a [csend] – Egy Holokauszt-kiállítás, illetve a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület galériájában megrendezett A mi Holokausztunk című kiállítás, amely a holokauszt utáni harmadik generáció szerepe felől vizsgálta meg a trauma feldolgozásának folyamatát.
A címadó enyészpont többértelmű kifejezés. Egyszerre a centrális perspektíva képszerkesztésének szakkifejezése és az elmúlás egyik szinonimája. Az Enyészpontok egyik legfőbb célja, hogy a galéria/múzeumtérből – és a szűk szakmai diskurzusból – kilépve mutassa be a magyar holokauszt-történet fontos, de kevésbé ismert budapesti helyszíneit, az egymástól távol eső, mégis összeköthető városi terek történeteit.
Budapest sajnos bővelkedik olyan helyszínekben, amelyek 1944-45-ben a nyilas hatalomátvétel és a német megszállás tragikus színtereiként szolgáltak. A projekt előkészítése során majdnem húsz olyan helyszínt sikerült összegyűjteni, ahol megrázó események történtek. A kiállítás kurátoraként hét kortárs képzőművészt, illetve csoportot kértem fel, hogy válasszanak egyet az összegyűjtött történelmi események közül, és azok helyszínén készítsenek egy „alternatív emlékművet”. A művészek reflexiói csak időlegesen kerülnek a köztérbe, a művek dokumentációi a hozzájuk tartozó koncepciók leírásával, valamint a második világháború alatt az adott helyszínen történt események rövid, tényszerű összefoglalásával a kiállításnak valójában otthont adó online felületen jelennek meg.
A művészek munkáin túl kulcsfontosságú a tizenévesek megszólítása. A Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolában megtartott edukációs program megtervezésére és lebonyolítására két művészt, Barna Orsolyát és Pálinkás Bencét kértem fel, ők a közoktatásban évek óta foglalkoznak a kortárs képzőművészet és építészet részvételre és együttműködésre épülő gyakorlatainak alkalmazásával. A művészetpedagógiai foglalkozások témája az emlékezet és emlékezetkultúra. Az Enyészpontok új szemléletű műalkotásokkal járul hozzá a magyar kortárs képzőművészet holokauszt-recepciójához, miközben törekszik arra, hogy minél több információt adjon át a szélesebb – elsősorban fiatal – közönségnek.
Don Tamás, kurátor