Feldolgozatlan

Marko Rodics kiállítása

Megnyitó: 2018. Október 23. (kedd) 19h

Kádár János egykori írógépműszerész, majd Magyarország teljhatalmú vezére egyes források szerint földönkívüli volt, akit más nagyhatalmú politikai vezetőkkel együtt azért küldtek a Földre, hogy belülről bomlasztva az erőviszonyokat a más bolygón élők érdekeit érvényesítse. A történelem terhének feldolgozásában mi sem egyszerűbb, mint az a jól bevált taktika, hogy egy negatív jelenségért egy minoritás vagy éppen az űrlények vigyék el a balhét. A feldolgozás azonban akármilyen formában is zajlik, végtelen folyamat, amelyben mindig marad valami feldogozatlan.

Marko Rodics Unprocessed című kiállítása tehát emlékeket idéz fel a Rákosi és Kádár korszakból, alkotásai az 1945 és 1989 között meg nem valósult rendszerkritikus művek fiktív rekonstrukciói. Az alternatív történelmi archívumként is értelmezhető kiállítás anyaga korabeli tárgykészletet felhasználva és kisajátítva, rendszer- és társadalomkritikus üzenetet közvetít. A korabeli újságokba és plakátokba épített LED vagy éppen fluoreszkáló tekintet Kádár és a pártbizottság tagjainak paranormális aktivitását jelzi.

Egy történelmi esemény megélése és feldolgozása között mennyi időnek kell eltelnie? Kire hárul ez a feladat, vagy éppen kire nem?

Kurátor: Magyar Dorottya

Megtekinthető: 2018. November 4-ig,
_Hidegszoba Studio / 1072 Budapest, Dob utca 24.,
Kedd–Szombat: 16.00–20.00,
Vasárnap–Hétfő: Zárva.

https://markorodics.blogspot.com/


 Jácma :: 2018 01 27 250mm × 250mm Magyar kártya, papír "1968 augusztus huszadikán délután, a hirtelen kialakult vihar miatt, a balatonaligai pártüdülő kertjében rablóultizó egyébként is vesztésre álló főtitkár a jácmát félbeszakítva, a kezében tartott lapjait az asztalon hagyva, sietve távozott Budapestre."
Jácma :: 2018 01 27. 250mm × 250mm. Magyar kártya, papír "1968 augusztus huszadikán délután, a hirtelen kialakult vihar miatt, a balatonaligai pártüdülő kertjében rablóultizó egyébként is vesztésre álló főtitkár a jácmát félbeszakítva, a kezében tartott lapjait az asztalon hagyva, sietve távozott Budapestre."