2021. 10. 23. 17.30-
Stúdió Galéria (Budapest VII. Rottenbiller u. 35.)
17:30 Hajdu Levente: Fekete Fehéren – Zászlóavatás
18:00 Tárlatvezetés – Having no common past, let’s have a common future
19:00 Forradalmi forralt borozás
Hajdu Levente: Captured Flags
A Dugovics Titusz Terv az FKSE 1×1 plakát projektjének közvetett folytatása.
2020-ban a MKKP támogatásával új helyszínen, az Akácfa utcában került felavatásra több FKSE óriásplakát. A támogatásból fennmaradt összegből indítottuk be a DTT névre keresztelt projektet, amely az egyesület székhelyén, a Rottenbiller és Damjanich utca sarkán található bejárat fölötti kihasználatlan zászlótartó konzolokat helyezte üzembe. A köztéri zászlók 0-24 láthatósága, demonstrációs, szimbolikus jellege a pandémia idején is egy fenntartható kiállítási/kommunikációs forma.
Mostani alkalommal Sárosi Anita zászlóját Hajdu Levente: Captured Flags c. zászlósorozata váltja. Régebbi és leendő kiállítók: Petrányi Luca-Kristóf Gábor, Papp Sándor Dávid, Sárosi Anita, Hajdu Levente, Máté Dániel, Kovács Gyula
Having no common past, let’s have a common future
Kiállítók: Győri Blanka, Kopacz Kund, Pacsika Rudolf, Petrányi Luca, Szemző Zsófia
Kurátor: Zsoldos Anna
Az idő linearitása megtört és egyéni narratívákra fragmentálódott. Párhuzamos jelen időkben, relatív egyidejűségben privatizált létigékkel élünk. Pontszerű konszenzus a jelenünk –, nincs távlat, csak csalatkozott időérzék. Egy globális mostidő ez az állapot, aminek a posztmodern óta nincs jövő ideje.
A felejtés tűnik az egyetlen kollektív cselekedetnek, amit korunk kínál. Mintha a felejtés lenne az a képességünk, hogy fel tudjuk találni az újat: az emlékekben, a jelentést vesztett szimbólumokban, a kollektív tudattalanban, a múltbéli utópiákban, a nosztalgiában. A jelenről való megfeledkezés a múltba vezet, ám kérdéses, hogy a letűnt korszakokon átszüremlik-e a jövő lehetősége. Miként lehet közös sajátunk egy, a múlt által kirajzolódó jövőkép?
A kiállításon öt művész munkáit láthatjuk. Mintegy társadalmi patológia gyakorlataként, alkotásaik e megingathatatlannak tűnő kortünetnek, átmeneti jelenkórnak az értelmezései. A művek többfajta médiummal: textillel, videómunkával, fotóval, illetve installációval reagálnak a kiállítás címére. Hol jól ismert gesztusok kifordítását láthatjuk, hol látszólag feltáruló, mégis, számunkra ismeretlenül kódolt beszédet olvashatunk, hol az elviselhetővé színezett panellétet, máskor pedig vélt vígaszt és megnyugvást nyújtó tárgyak képével zsúfolt falat.
