A Magyar Írószövetség Avantgárd Szakosztálya Bohár András Köre és az
EKSZPANZIÓ NEMZETKÖZI KORTÁRS MŰVÉSZETI TÁRSULÁSA
s z e r e t e t t e l meghívja
2012. április 25-én, szerdán 16 órára a Magyar Írószövetségbe
(1062 Budapest, Bajza utca 28. – Tel: 06-1-322-8840)
EKSZPANZIÓ XXIV. >< „IDÉZET” c. SZIMPÓZIUMÁRA
KÖZÖS EMLÉKEZET – IDÉZET/TEK/– ÜDVÉRTÉK/EK/”
a hagyomány és avantgárd összefüggésében„
E l ő a d ó k:
Köpöczi Rózsa: Ekszpanzió XXIV. – „Idézet” c. Kiállítás-performanszáról
Gaál József: „Idézetek idézete”– Boga Bálint: Rítus és idézet
Szécsi András: Idézetek, amelyektől megváltozott az életem
Miklóssy Endre, Csáji László Koppány, Fekete J. József, Pető Sándor, Szombathy Bálint,
Pécsi Sándor: A butaság költészete
Lantos László: DaDa IdéZéS – BaDa DaDa (dokumentumfilm)
Levezető előadó: Németh Péter Mikola:
Vendégszövegek, „text-reciklázs”, a „tolvajszintézis”, a „Lop-Art” etc.
Közreműködik:
Bálványos Judit (szaxofon)
Ladik Katalin (performansz)
Idézetek Szabados György ÍRÁS II. (Versek 1965—2011) c. posztumusz kötetéből
Keuler Jenő: NÉZELŐDVE – Zenei képfüzér Horváth Ödön haikuira
Házigazda:
SZOMBATHY BÁLINT
A Magyar Írószövetség Avantgárd Szakosztálya
és Bohár András Körének elnöke
EKSZPANZIÓ XXIV. – „IDÉZET” tematikájú kiállítás
Kiállítók:
Baksai József, Bálint Zsombor, Bereczki Kosach Katalin (D),Bertina Bosch (NL), Bert Meinen (NL), + Bohár András, Bészabó András, Cs. Nagy Balázs, Csorba Simon, Dénes Imre, Gaál József, Filep Sándor, HaÁsz Ágnes, Herendi Péter, (+) Hubay Miklós, Kecskés Péter, Kovács István, Kovács Kristóf, Ladik Katalin, Nikolaj Ivanov (Bg), Németh Balázs Kristóf, Németh Zoltán Pál, Olescher Tamás, Swierkiewicz Róbert, Zelei Miklós, Szécsi András, Wámos Mikwla
Kurátor: Köpöczi Rózsa művészettörténész
(Az EKSZPANZIÓ XXIV. >< „IDÉZET” c. Kiállítás a MAGYAR ÍRÓSZÖVETSÉG nyitvatartási rendje szerint, illetve a rendezvények ideje alatt általános rendszerességgel 2012. Április 16 — Május 3 között hétköznapokon 17 órától látogatható, esetenként a bejárati kulcs a Titkárságon is elkérhető.)
„IDÉZET/EK/ IDÉZÉS/E/”
„Kutyafül csattogású éjjelen,
átkelek a papucs-tengeren:
Istenem, hogy megérkezzem hozzád”.
(Mikolai transzcendens)
Gyermek-emlékezetem óta foglalkoztat az az idegrendszeremet nyugtalanító „gond és gondolat”, hogy jaj, mi lesz velünk, a 20. század gyermekeivel, átbukdácsolva a 21. század küszöbén, most épp a harmadik évezred narthexében téblábolva, planétánk „zsugorodó zöld pontja láttán”, mi? Menthetetlenül globalizálódó világunkban mi történik majd, ha csak annyit leszünk képesek örökségként átadni a felnövekvő nemzedékeknek, gyermekeinknek, unokáinknak, mint amennyit jól vagy rosszul megtanulhattunk a tanítóinktól az iskolákban, ahol ahelyett, hogy hagytak volna „tovább játszó felnőtt gyermekké” érni, időnap előtt koravén termelőerőkké „formáltak” bennünket, vagy még azzá sem. Mi lesz velünk, ha idéző jelek szorításában telik majd el az életünk, ha lelki szemeink előtt az in extremisben csupa idézetekből áll majd az életünk? Hogyan leszünk képesek, képesek leszünk-e egyáltalán, azt a génjeinkbe plántált isteni többletet létre menteni, meg- és felidézni, ami „életre tévedt egyszeriségünk” bizonyossága, itt, ezen a földön, ebben az egyszerre szűkülő és táguló kozmikus világban? Napjainkban úgy érzékelni: a teljesség igényével se vagyunk képesek az idő szorításában önnönmagunk isteni lényegéből jóval többet létre menteni, megvalósítani a megtanultaknál. Ma már az is jó, ha „Fogyó életünk növekvő lázában” csak annyit tudunk, mint amennyit megtanultunk, vagy még annyit se. Felejtünk, ösztönösen védekezünk az információ áradat ellen, hárítunk, agyunk magnója is akadozik néha, törli időnként emlékeinket amnéziát okozva. És hogy ettől rossz a közérzetünk, a lelkiismeretünk, s egyre elbizonytalanítóbb a jövőbe vetett reménységünk is? Boldogulásunkra, egzisztenciánkra összpontosítjuk minden energiánkat, miközben képtelenek vagyunk felismerni üdvözülésünk tárgyát, lényegét? Mit is mond Hamvas keresztre tett mutatóujjal: ”Minden valódi érték üdvérték, ami pedig nem üdvérték, az az életben is értéktelen, legfeljebb és csupán csak élet”. Sorsunk visszafelé olvasata: élet- és emlékképeink, az „idézeteink”, eposzaink, meséink, költeményeink emocionális feldolgozása sorsunk leglényegibb lélektani folyamataihoz tartozik. Arról van itt szó, hogy a genezisben örököltek: a József Attila-i „az őssejtig vagyok minden ős” ; a fel- és megidézettek: „ Verset írunk – ők fogják ceruzámat, / s én érzem őket, emlékezem” ; a megtanultak: – „a világ vagyok, minden ami volt, van” – hogyan épülnek be személyiségünkbe. A klasszikusok művei: – – az Ótestamentum és az Újtestamentum könyveitől Homérosz Iliász és Odüsszeiáján, Joyce Ulysses-én és Marcel Proust Az eltűnt idők nyomán át Szentkuthy Miklós Prae c regényéig; Szophoklész Oidipuszától Shakespeare Lear királyán át Albert Camus Sziszüphosz mítoszáig; Goethe Faustjá-tól Madách Az ember tragédiáján át Dosztojevszkíj Bűn és bűnhődése, valamint Karamazov testvérek című regényéig etc. – – miként rendezik át emléknyomok formájában sejtjeink köztársaságát egy olyan modernnek és posztmodernnek vélt korban, mint, amilyen épp a 20. század volt. Akkor miként, amikor divatossá lett évezredek szándékával, mások gondolatainak időnként tartalmak nélküli átvétele, kisajátítása, mások szövegeinek újrahasznosítása történik. Jövőnkre nézve ez az alkotói módszer, mára már hatványán érzékelhetővé vált, de hosszabb távon veszélyes lehet, mert a természetes lélektani folyamatokban feldolgozhatatlan, megemészthetetlen, lebonthatatlan „műveket”: mű-anyagot, konzervet, hulladékot „termel” és mérget generál. Így ez az alkotói gyakorlat a klasszikus alapok ismerete nélkül értékválsághoz, „szent-káoszhoz” vezetett, vezet. Ilyenformán napjainkra a vendégszövegek, a „text-reciklázs”, a „tolvajszintézis”, a „Lop-Art” „reneszánszát” éljük. Vajon mire jó ez nekünk „életre tévedt egyszeriségünk” valódi értékké, üdvértékké válása szempontjából? Jó-e egyáltalán valamire? Ezúttal erre, az olykor megválaszolhatatlannak tűnő kérdéskörre keresnek válaszokat az EKSZPANZIÓ XXIV. alkotói, a legutóbbi: „VISSZASEJTESÍT”; a HrAbALiÁnÁk >< „A SöR”, a ReAnGeLiZáCió = ViSsZaAnGyALíT; az ArcMaszk, valamint a „JeL” tematikájú összművészeti „kísérleteik” tapasztalatait alapul véve. Most, 2012-ben megkísérlik tovább tágítani a műfajok átjárhatóságának, szintézisének lehetőségeit, a hagyomány és avantgárd összefüggésében az „Idézet” hívó gondolatára folytatva happeningjeieket, performanszaikat, gesztus értékű akcióikat, koncert- és vers-színházaikat etc. – elmélkedéseiket.