III. crosstalk videóművészeti fesztivál

2010. június 1-6.
Merlin, 1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.

Megnyitó: 2010. június 1, 19 óra
Megnyitja: Dr. Elisabeth Kornfeind, az Osztrák Kulturális Fórum igazgatója és Sugár János képzőművész
A megnyitón kiosztásra kerülnek a fesztivál partnerei által felajánlott: Ballon és m.Ikon díjak.

A belépés ingyenes

A crosstalk videóművészeti fesztivál egy nemzetközi videóművészeti fesztiválsorozat, amelynek célja a videóművészet, mint művészeti forma felkarolása, megismertetése.  Videó vetítéseket, kerekasztal beszélgetéseket, vj tornát, installációs kiállításokat foglal magába. Az idei évben nyilvános, nemzetközi felhívás alapján több mint 500 mű érkezett be, melyből egy szakmai zsűri válogatott. Idén 17 ország képviseletében több mint 70 művet mutatunk be a Merlinben és szerte a városban megrendezett társ-helyszíneken. A fesztiválra minden évben egy ország kap külön meghívást. 2010-ben Ausztria a meghívott ország.

Videó szekciók:
1. crosstalks – a zsűri által beválogatott, a felhívásra jelentkező művészek munkáiból
2. S – diákok számára meghirdetett szekció
3. . crosstalk vendégek – partnerintézmények válogatásai
4. anthológia – egy videógyűjtemény bemutatása. Idén a Medienwerkstatt Wien

A crosstalk videóművészeti fesztivál ideje alatt több párhuzamosan megrendezett esemény is kapcsolódik a város különböző pontjain. Egyike a hagyományosan megrendezett három napos kerekasztal beszélgetés a szakma eminenseivel (gyűjtők, kurátorok, művészek, galériások) a szakmát célzó égető fontos témákról, mint:

– június 2-án, szerdán: A videó és médiaművészet szerepe az oktatásban

– Június 3-án, csütörtökön: Hogyan befolyásolják az új technológiák és az internet a videó és médiaművészet forgalamzását? Magyarországi videó- és médiaművészetet bemutató helyszínek.

– június 4-én, pénteken: Videó mindenek felett! (külföldi partnerek prezentációi)

Kiállítások sora nyílik a fesztivál ideje alatt:

június 2-án, szerdán, a helsinkii FixC+ csoport kiállítása a D-udvar Galéria, Gozsdu udvar (Király u. 13. – Dob u. 16.),

június 3-án, csütörtökön nyílik a wroclawi WRO Art Center csoportos kiállítása a Lengyel Intézet Platán Galériájában (1061 Budapest, Andrássy út 32.)

június 4-én a bécsi Harald Hund és Paul Horn kiállítás nyílik a Videospace-ben (1092 Budapest, Ráday u. 56.)

Szombaton, június 5-én, a VJ-k és DJ-k veszik át az irányítást a Merlinben. Hatalmas party keretén belül soron vehetjük a legaktuálisabb trendeket a vj kultúrában.

További információk:
www.crosstalk.hu