Ketten Biennálé 2014

A Ketten Biennálé új kortárs képzőművészeti kezdeményezés, amely első alkalommal a magyar fővárosban látható. Megvalósulása a nemzetközi kapcsolatok ápolásának és a helyszín turisztikai becsatolásának vagy a városkép megváltoztatásának terve nélkül történik. Az esemény valószínűsíthetően nem okoz majd dzsentrifikációt, és nem animálja a művészetkereskedelem spekulációját, ahogy nem díjaz senkit sem. Emellett nélkülöz bármiféle financiális vagy kurátori támogatást is, ráadásul csak 3 napig és ingyenesen tekinthető meg.

A Ketten Biennálé sok tekintetben atipikus ugyan, mégis egyértelműen használhatja ezt a megkülönböztető és áhított megnevezést. Egyrészt, mert installációjának dimenziójával és mondanivalójával tökéletesen illeszkedik abba az internacionális stílusba, amely a kortárs képzőművészet globális nyelvezetén szólal meg. Másrészt, mert jellemző rá a biennálék kapcsán oly sokat emlegetett ön- és társadalomkritika, a szubverzív és elgondolkodtató tematika. Harmadrészt a trendnek megfelelően egy funkcióját vesztett, régi iskolában valósul meg a város szívében, a FROKK (Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ, Budapest) főépületében.

A Ketten Biennálé egy szerénytelen jelenés, ami megmutatja, hogy az elérhetetlen és a megnevezhető, illetve a művészet szükséglete és a külvilág elvárásai közé bárki hidat kovácsolhat.

Antal Balázs és Horváth Tibor programja

Megnyitó: 2014. december 12. (péntek) 20 óra
Megnyitja: Hajdu Szabolcs filmrendező és Török-Illyés Orsolya színművész

A kiállítás 2014. december 13-án és 14-én 16 és 20 óra között tekinthető
meg.

1088 Budapest, Szentkirályi utca 7.

A Ketten Biennálé a FROKK segítségével valósulhatott meg.

’Us Two’ Biennale is a new contemporary art initiative presented for the first time in Budapest. Its realization lacks any stipulation to enhance international relations, to adhere the location with tourism, or to intervene into the cityscape. Most probably, the event will not result in gentrification or trigger art market speculations, nor will it pay fees to anybody. In addition, it operates without any form of curatorial or
financial support; moreover, it will only be on view for three days with free entry.

Although the ’Us Two’ Biennale is atypical in many aspects, it definitely deserves the distinguishing and much desired biennale title. On the one hand, for its compelling installation, that with its dimensions and conceptual content perfectly fits into the international style speaking the global language of contemporary art. On the other hand, for dealing with self- and social criticism through subversive, thought provoking issues that are so often mentioned as essential factors of biennials. And finally, for being in line with the current trend, ’Us Two’ Biennale will take place in an abandoned school in the heart of the city, th headquarters of FROKK (Gipsy Education and Culture Center of Budapest).

’Us Two’ Biennale is an immodest apparition, demonstrating that anyone can build a bridge between the inaccessible and the significant, the necessity for art and the expectations of its surroundings.

A program by Balázs Antal and Tibor Horváth

Opening: 12th December 2014 8 PM
Opening speech by Szabolcs Hajdu filmdirector and Orsolya Török-Illyés
actress

On view on 13th and 14th of December between 4 PM and 8 PM
Address: 1088 Budapest, Szentkirályi u. 7.

The project was realized with the kind support of FROKK.