2020. október 20-án 19 órakor Fernezelyi Márton és Szegedy-Maszák Zoltán tart záró tárlatvezetést a Magányos és társas művek 2020 kiállításon. Kérjük, részvételi szándékodat jelezd a email címen.
Artus Stúdió (Budapest XI. Sztregova utca 7.)
Fernezelyi Márton és Szegedy-Maszák Zoltán immáron negyedszázada készítenek közösen médiaművészeti installációkat gyakran további társalkotókat is bevonva munkájukba. Művészeti gondolkodásuk az együttműködések, a különböző nézőpontok, érdeklődési területek befogadásán/beépítésén keresztül újul meg időről időre, mely Szegedy-Maszák „magányosan” készített műveire is meghatározó hatással van. A kiállítás az utóbbi öt év társalkotókkal közösen készített médiainstallációinak újragondolt változatain túl Szegedy-Maszák újabb „magányos” művei közül is bemutat néhányat a kifejezetten erre a kiállításra készült, Fernezelyi Mártonnal közösen létrehozott interaktív installációk mellett.
Társalkotók:
Richard Aczél, Langh Róbert, Lepsényi Imre, Kappanyos András, Peternák Miklós
Társszervező: C³ Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány
COVID-19
Figyelembe véve a jelenlegi helyzetet, az Artus körültekintően, az érvényben lévő szabályokkal összhangban jár el:
– Az előadásokat/kiállításokat megelőzően fokozott figyelmet fordítunk a nézőtéri székek, kilincsek, illetve a mosdók fertőtlenítésére.
– A kiállítótérben egyszerre, egy időben tartózkodó látogatók számát a terem befogadóképességéhez képest korlátozzuk, lehetőséget adva a biztonságos távolság megtartására.
– Az épületben kihelyezett kézfertőtlenítési lehetőségeket biztosítunk, kérjük vegyétek igénybe.
– A közönségforgalmi területeken vendégeink és munkatársaink számára is kötelező a maszkviselés. Ha nincs nálad maszk, kérj segítséget munkatársainktól!
– Az intézmény területén felmerülő fertőzésgyanú esetén fenntartjuk a jogot, hogy lemondjuk az eseményt. Amennyiben ilyen eset merül fel, a járványügyi hatóság útmutatásainak megfelelően járunk el. A időpont-változtatás jogát fenntartjuk.
– A kiállításokat csak tünetmentes nézők látogathatják. Az intézmény jogosult a látogatók testhőmérsékletének ellenőrzésére belépéskor.
– Folyamatosan figyelemmel kísérjük a vonatkozó előírások alakulását, kérjük továbbra is látogassátok honlapunkat, Facebook oldalunkat, ahol minden változást időben megosztunk veletek!
– Javasoljuk az online jegyvásárlást!
– Kérjük, hogy az itt-tartózkodás alatt ügyeljetek a biztonságos fizikai távolság megtartására.
– Ha betegnek érzed magad, mások biztonsága érdekében maradj otthon.
Köszönjük a megértést és az együttműködést!