2024. 06. 21. – 07. 20.
Megnyitó: 2024. 06. 20. (csütörtök) 19:00
Artkartell projectspace (PP Center, Budapest III. Szentendrei út 89-95.)
Kis Róka Csaba egy punk krónikás, akinek festményei mindenféle szépelgés nélkül tárják elénk korunk emberének kínjait és szenvedéseit. Az élet hatalmas szívás, ahol folyamatosan küzdünk az elemekkel, próbálunk túlélni és fennmaradni, miközben folytonosan megszégyenülünk, kiszolgáltatottá válunk vagy éppen darabjainkra hullunk. A festő képein a világ pusztulása, az ökológiai katasztrófa éppúgy megjelenik, mint az egzisztenciális válságok és az individuum szorongásai. A kiállítás diptichonján apokaliptikus víziókat látunk, a többi képen inkább emberi alakokat, akik mindenféle kicsavart helyzetben próbálnak túlélni.
Azonban Kis Róka képei fanyar humorral énekelnek az egyén nyomoráról: hogy a világ körülöttünk kemény és lehangoló, mindenféle mocsok és dzsuva csörög ránk és piszkol be, azért lehet ezt a nagy adag szennyet krémes élvezettel fogyasztani. Mert bár Kis Róka dominánsan női alakjai kiszolgáltatottak és szánalmat keltenek, azért az alkotó által ábrázolt jeleneteken akaratlanul is mosolyra húzódik a szánk. Abszurditásuk zavarba ejt, viszolygást szül, de tagadhatatlanul szórakoztat is. Kicsavart, groteszk jelenetek ezek, amelyek egyszerre szembesítenek, hoznak zavarba, ugyanakkor na, azért valljuk be, hogy nagyon kell nevetnünk is, miközben nézzük őket.
A mostani kiállítás torz fragmentumlényei, brutálisan megkínzott és szociálisan lecsúszott emberei szintén abban a trash-esztétika pixelart bitmap-mátrixban fluidálnak, amelyet Kis Róka az utóbbi években dolgozott ki és tett festői nyelvének alapjává. „Egyre inkább ódzkodom a látás által észlelt környezet hiú és hiábavaló utánzásától. Más utat választottam: radikális megoldásról van szó, melynek alapegysége a festészet halálához köthető NÉGYZET. Ezekből a kis halálnégyzetekből építem fel szikár festészeti kommentárjaimat ahhoz a képzethez, ami körülvesz bennünket.” A pixelizációval a művész egyszerre reflektál a kilencvenes évek videojátékainak vizuális nyelvére, arra, hogy a valódinak hitt értékek és igazságok hogyan oldódnak fel a virtualitásban, ugyanakkor ezzel a négyzetté szelídített figuralitással banalizálja is a horrort.
A mostani képek ambivalens érzeteket keltenek a befogadóban, festészeti felületeik vonzóak, ugyanakkor izgalmasan aktivizálják az undor érzetét is a befogadóban. Ha körülnézünk mindenhol nedvességet látunk: testnedveket, váladékot, mellékterméket, amelyek, bár szervesen hozzánk tartoznak, mégis viszolygást szülnek, hiszen saját zsigeriségünkre emlékeztetnek minket. Az alkotó érzéki, haptikus képmezői szexik, a kiömlő, szétfolyó, maszatoló részletek azonban gyomorforgató érzeteket szülnek.
Olyanok ezek a képek, hogy folyamatosan azt érezzük, hogy el kellene fordítanunk a tekintetünket, aztán azt vesszük észre, hogy már hosszú perceken át bámuljuk a jeleneteket, mert nem akarjuk elhinni, hogy amit látunk, az tényleg az, aminek látjuk.
Kurátor: Kocsis Katica