2014. augusztus 15. 20:00
Higgs Mező (1051 Budapest, Hercegprímás utca 11.)
(a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek)
– Mi az, ami a középkorban olyan értékeken cserélt gazdát, mint lelki üdv és gyógyult test? Ma viszont szekularizált, megsokasított változatába leszállítva már csak betiltott mozgalmak gyűjtik vagy féldiktatúrák állítják elő őket?
– ….
Flex, kalapács, huzalok, kézi erő. Az idén február végén közölt számadatok (Euromaidan) száz felett adtak hírt a volt bolsevik vezér, Vlagyimir Iljics Lenin emlékműveinek tömeges kipucolásáról szóló akciókról Ukrajnaszerte. A Janukovich-kormány oroszbarát politikájából táplálkozó népharag – az CCCP bukása után 25 évvel(!) – a volt szovjet vezető kő/fém alteregójában találta meg újra a voodoozható babát a regnáló hatalom elleni rosszallásának kifejezésére. A szobordöntés a falfirkáktól a direkt rongálásig terjedő utcai vandalizmus egyik legnagyobb kaliberű irányított, illegális cselekménye.
A szoborban a távoli jelenlét kézzelfogható képviselőjét, a képmásában megnyilvánuló “igét”, az ikon tárgy és az eredeti személy egylényegűségét veszi észre a pusztításra eltökélt akarat. Míg a szoborállítások állami megrendelései, majd időről-időre a közterek diszkrét “átöltöztetései” a mindenkori hatalmi elitek megfontolt politikai stratégiájának következményei, addig a szobordöntés alulról szerveződő aktusa mindig népi, szervezetlen, elementáris és valami elkövetkezőnek a hírnöke.
Az ukrán példa mutatja, az akkor még csak háborúnak kinéző – mára tiszta tényként előálló – helyzet hozott olyat, ami már nemcsak egy forradalmi piknik, – mert “tüntetni szexi” – hanem félelemkeltő jelzőtáblája a jövőbeli miheztartásnak. A test test elleni megmozdulást a kisebbség is kezdeményezheti, a túlerővel szembeni eszköztelenségével akár kényszercselekvésként – a tett puszta akarásából – az élettelen jelkép elleni, a biztos győzelmi helyzetet eljátszhatóvá (“enactment”) tévő helyzetben. Foci a hungarocell fejjel… ismerős történet?
A programban összeállított videó válogatás egy része a közmédia híradásaiból vezet elő példákat a rendszer megdöntését a rendszert megszemélyesítő emlékmű ledöntésével kezdeményező közelmúltbéli eseményekből. A második csomag a művészet kevésbé direkt, inkább kritikai szemléletre trenírozó arzenáljával jön: kell-e monumentalitás, mit kezdjünk az előző korszakok ideplántált emlékműveivel, mi gátolja és hogyan tehető ismét aktívvá az emlékezetet?
play: Christian Jankowski, Alexandra Pirici, Vojtěch Fröhlich, O. Mladý, J. Šimánek, V. Turner, Olga Jitlina et al
////
A videóvetítés Péli Barna Fraktális tévedés című kiállításának záróeseménye. Ahogy Dékei Kriszta írta a Mancsban: “Talán száz méterre a Szabadság téri förmedvénytől található a Higgs Mező galéria. A nyitott és visszafogottan modern térben látható kiállítás ékesen bizonyítja, hogy a Párkányi Raab-féle giccsparádé és Melocco “leples bitangjai” ellenére is van magyar szobrászat. Még akkor is, ha a szobrászok tehetséges és (közép)ifjú nemzedékének nincs köztéri munkája”.
Péli nem köztéren – de a mai magyar köztéri kommunikáció legterheltebb terétől 2 sarokra, utcára nyíló térben – álló szobrai igen csak azt példázzák, amik nálunk, még a nyomott békeidőben a hatalmi gyakorlatban megtörténhetnek. Egy dolog a korszakot jelképező nagyságok ernyedt talajvesztése. Másik dolog a túlélők utótörténete. Milyen hatással van az egyén életére az előző világ – amihez a vezetővel együtt ő is tartozott – kiüresedése: valakit életképtelenné tesz, más lesavazott arccal a szembenézésbe borzad bele, míg a következő generáció fel sem ismerve tekintélyét hullarablóként él meg vagy matchboxokat tologat felette.
ajánlott linkek:
http://www.leonkuhn.org.uk/pdf/sw1963.pdf
http://www.arch.columbia.edu/files/gsapp/imceshared/gjb2011/v4n2_carpo.pdf