2018. október 16-án, kedden 16:30-tól az Új Budapest Galéria Transzparens labirintus – Rákóczy Gizella (1947–2015) című kiállításán a művész életművének feldolgozója Zsikla Mónika művészettörténész tart tárlatvezetést.
Rákóczy Gizella a hazai és nemzetközi geometrikus művészet megkerülhetetlen alkotója. Festészete hosszú évtizedekig szoros összefüggésben állt a számok bizonyos rendszerével. 1976-tól egy régi skóciai sírábra kapcsán a négykarú spirálokkal és azok számtörvényeivel kezdett foglalkozni. A négykarú spirálok magjából kiindulva – kombinatorikai módon – a festészet nyelvére leképezhető rendszert állított fel. Két évtizeden keresztül készült papír alapú tempera-, illetve szitanyomatmunkái rendszerelméletének matematikai összefüggéseit jelenítik meg.
A négykarú spirálok számtörvényeinek temperaképeit 1998 után az akvarell váltotta fel, és a technikával kapcsolatos rövid útkeresést követően a művész a transzparens matéria tónusárnyalatait Fibonacci lineáris rekurzív sorozatának matematikai képlete szerint kezdte el rétegezni. Az ismétlődő lépésekből álló műveletsorozat törvénye révén 2-től egészen 168 rétegnyi festék helyezhető egymás fölé. A Rákóczy Gizella által kikísérletezett technikának köszönhetően azonban a nagyon sok egymás fölé helyezett réteg is homogén, ragyogóan áttetsző színmezőket eredményezett.
A spirálkarok permutációit megjelenítő akvarellsorozatokkal párhuzamosan a művészt azonban egy másik kérdéskör is mindvégig foglalkoztatta: az évkör, vagyis a krétai vonalú labirintus problémája. A krétai vonalú labirintusformában Rákóczy Gizella elméleti kutatásainak és rendszerelméletének szinte minden szála egyesül.
Művészetének analitikus, struktúrákban és sorozatokban gondolkodó minuciózus jellege sok szálon rokonítható Richard Paul Lohse és Agnes Martin művészetével.
Festészetének rendszerelvűsége és a geometrikus-konstruktív hagyományokhoz kötődése okán Rákóczy Gizella több szakmai szervezethez is csatlakozott, így tagja volt a Nemzetközi Szimmetria Társaságnak és a Magyar Vízfestők Társaságának.
A tárlatvezetés magyar nyelvű, részvétel a kiállításra szóló érvényes kiállítási belépőjeggyel lehetséges.