Mit jelent a MűvészetMalom a szentendreieknek, és mit jelenthet a jövőben, milyen potenciálok vannak még benne?
A Malom nagyon komoly lehetősége a városnak. A fél évszázada üresen álló, romos malomépület múzeumi célú hasznosítását, egymástól függetlenül, Korniss Dezső a hatvanas években és Deim Pál a hetvenes években már javasolta. 1991-ben hoztuk létre a Szentendre Művészetéért Alapítványt (ma már közalapítvány), azzal a céllal, hogy életre segítse ezt a bizonyos hiányzó múzeumot, amely képes egészében bemutatni a szentendrei festészetet. Végül is 12 éve, 1999-ben, nagyobbrészt állami, kisebb részben önkormányzati forrásból újjáépült és kiállítóhelyként megnyílt a félig kész voltában is attraktív MűvészetMalom. Az önkormányzat és az alapítvány létrehozott egy Közhasznú Társaságot, ami városi költségvetésből működtette az új intézményt. A Kht. vezetője Alföldi Gyögy építész lett, mert akkor elsődleges célnak a teljes épületfelújítást tartottuk.
A Szentendre Művészetéért Alapítvány, melynek Deim Pál volt az alapító elnöke, de 1997-től én vezetem, vállalta a programkidolgozást és a szakmai kontrollt. A Kuratórium egy-két évre előre megtervezte a kiállítási kínálatot. Természetesen mindig egyeztettünk az éppen aktuális városvezetéssel és több-kevesebb sikerrel igyekeztünk fenntartani a szakmai minimumot a működtetés során. Minden kiállításnak saját kurátora volt, így a program-választás együtt járt a felelős kurátor kiválasztásával is. A város már a kétezres évek elején a Kht-hoz rendelte az összes kulturális tevékenységét, a Szentendre és Vidékét, a Városi Művelődési intézményeket, a Tourinform Irodát, a Szentendrei Teátrumot és a MűvészetMalmot is.
Van egy olyan kimondott vagy „ki nem mondott” koncepciója a Malomnak, amit egy-két mondatban össze lehetne foglalni?
Az alapkoncepció az volt – és ma is ezt képviseljük -, hogy a szentendrei festészetnek, illetve képzőművészetnek legyen egy olyan kiállítóhelye, amelyben be lehet mutatni azt a folyamatot, ami a XX. évszázad első negyedében kezdődött, vagy talán még előbb a Ferenczy családdal, és amiből kialakult a szentendrei iskolának nevezett festészeti meghatározás. Lehet, hogy ez ma már történeti kategória, de az is lehet, hogy a folyamat ma is él, és a képzőművészet több műfajára szélesedve folytatódik. Én azt hiszem, a folyamatosság létezik. Karaktere van az itt létrejött és létrejövő művészetnek. Az alapokat a római iskolából épülő, realista, ám szürrealizmus felé nyitott „alapító nyolcak” festészete, és Czóbel vérbő, a párizsi „vadakhoz” köthető kolorista piktúrája adja.
Másrészt a város építészeti adottságai, fekvése, kanyargó, szűk utcácskái, lépcsői, délies-barokkos épületmotívumai, színkultúrája, a Dunáról visszaverődő reflexfényei olyan élő modellt, élménytárat jelentettek a festőknek, ami szinte önmagától érlelte meg a lokális konstruktívizmust. A huszadik század első harmadának két nagyon jelentős művészeti újdonsága, stílusa, a „szürrealizmus” és a „konstrutívizmus” itt Szentendrén megteremtette a közép-európai bázisát. A csúcspont, a fénykor Vajda Lajos, Barcsay Jenő, Korniss Dezső munkássága lehetett, de legalább félszáz olyan festőt tart számon a művészettörténet, akik jelentős művekkel gazdagították ezt a „hungarikumot”. Ez sajnos a mai napig lappangó lokális érték. A Szentendre névvel megkülönböztetett, és lényegében a városunk vizuális sajátosságai által inspirált művészet összefüggésében, egészében nem látható. Ennek az érthetetlen, herdáló állapotnak a felszámolására lett kitalálva a Malom.
A Malomnak nem kellene a kortárs képzőművészet befogadó helyévé is válnia?
De igen. A történeti anyaggal párhuzamosan. Most arra törekszünk, hogy a Malom egyik szárnya múzeumként, a másik szárnya kortárs kiállítóhelyként működjön. Ugyanis nagyon érdekes kérdés filozófiai, szociológiai, és esztétikai szempontból is, hogy működik-e még a „szentendrei inspiráció”, és ha igen, akkor hogyan, mi a mai művészek reflexiója a kisvárosi létre – ha van még ilyen -, és a globális szökőár nyomása alatt létezik-e még lokális hangzás, életérzés?
Mi jobb a Malom jövője szempontjából, ha a Kft-n belül marad, vagy ha önállósodik?
Mindenképpen az, ha önállóvá válik. Ez az intézmény teljesen érett arra, mind a szakmai tartalma, mind az fejlesztés utáni épített belső terei (amik persze még nem véglegesek) révén, hogy nagyon komoly szakintézménnyé váljon. A MűvészetMalom megfelelő szakmai és politikai döntés után két lépésben válhat múzeummá. Az első a „közérdekű muzeális gyűjtemény-közérdekű muzeális kiállítóhely” státusz, a második a teljes jogú múzeumi működés.
A városvezetés, a politika általában mindig anyagi érvekre hivatkozik, arra, hogy az összevonás olcsóbb, mint az önállósodás. Mivel tudnánk őket meggyőzni, hogy nem csak hosszú, de akár rövidebb távon az önállósodás gazdaságilag is megéri?
Két aktuális érvet tudok felhozni. Az első a Nyolcak kiállítás tavaly őszi londoni sikere. Ilyen még nem volt, hogy egy magyar képzőművészeti kiállítást közel százezer ember nézzen meg egy nyugat európai fővárosban. Azt sejtem, ez egy kulturális áttörés. Rendkívül jó sajtója volt a kiállításnak, és az anyag valóban szenzációs. Most Pécsett látható az új Városi Képtárban. Ez a londoni siker azt jelzi, hogy végre az európai kulturális véleményformáló centrumok kezdenek érdeklődni, kezdik felfedezni a lappangó lokális – eddig inkább perifériálisnak tartott – értékeket.
A második érv pedig, hogy ma Magyarországon polgári és nemzeti beállítottságú kormány van hatalmon, amelyik deklaráltan támogatni kívánja az ország saját, identitáserősítő kulturális értékeit. A múlt héten fogadott a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma kulturális államtitkára, Szőts Géza, és a MűvészetMalom múzeumi-szakintézményi átalakulását, illetve állami részfinanszírozását „reálisnak és logikusnak” tartja. Természetesen nem azonnal, hanem az államháztartás stabilizálása után. Van egy harmadik dolog is, ami nem érv, hanem tény, hogy megalakult a Szentendrei Alkotóművészeti Platform, és ezek után már 100-150 helyi, vagy helyi kötődésű alkotó civil szerveződése fogja továbbítani a város kulturális életével, történéseivel kapcsolatos véleményét, szaktudását. Elsődleges célunk a kulturális stratégia kidolgozásának segítése, erre épülhet a MűvészetMalom koncepció, majd az intézményszervezés.
A Malomnak lesz szakmai vezetése?
Igen, természetesen. Bármilyen koncepció is lesz a végeredmény, a Malmot önálló szakintézményként lehet csak európai rangra emelni.
Milyen szakmai vezetést képzelnek el, kikből fog állni?
Először a funkció kell, hogy letisztuljon. Két elképzelés létezik a Malomról: az egyik, amiről eddig beszéltem, a másik, ami úgy tűnik, közelebb áll a város vezetéséhez, mely szerint multikulturális művészeti centrumot szeretne látni, ahol mindenből van valamennyi, és ahol minél több ember kapja meg azt, amit szeretne. Ez az igény politikusi szemszögből (szavazóbázis) érthető, viszont a Szentendre javaival történő gazdálkodás szintjén kétszeres pazarlás: ugyanis egy 27 ezres város nem képes kitermelni egy ilyen méretű intézmény működtetését, és a saját szellemi termék továbbra is raktárakban porosodna.
Hol tart Önök és az önkormányzat között a párbeszéd?
Van egy letisztulási folyamat, egyelőre a frontvonalak tisztulnak, ami fontos és szükséges állapot. Írtunk egy levelet, amelyben kifejeztük értetlenségünket, hogy a megkérdezésünk nélkül tettek meg olyan lépéseket, amelyek nagyon keményen érintik a Malom jövőjét. Rossz döntések sorozata született meg az elmúlt tizenvalahány évben, az első rossz lépés a Kht. létrehozása, a második rossz döntés pedig az volt, hogy a jobb pályázati lehetőségek miatt előadóművészeti intézményi státuszba regisztráltatták a Közhasznú Kulturális Nonprofit Kft-t.
A képzőművészeket erről nem is kérdezték meg?
Nem, eltitkolták előlünk. Sem a Művészeti Tanács, sem a Szentendre Művészetéért Alapítvány nem tudott róla.
Nem érdeke a politikának a Malom jövője?
De, érdeke, csak a saját elképzelésük szerint próbálják megvalósítani, és nem veszik tudomásul, hogy ez szakmai kérdés. Ha támaszkodnának ismert, hiteles kultúra-szervező szakemberekre, akkor nem jutottunk volna idáig. Akkor nem egy ember vezette volna a sokféle ágazatot magában foglaló intézményt. A Malom, illetve a Kht. eddigi egyetlen vezetőjét sem szakmai referenciák alapján választották meg, hanem ismeretség alapján. Úgy tűnik, nem tudják a város vezetői, hogy a kulturális menedzsment egy nagyon speciális, hatalmas elméleti és gyakorlati tudást igénylő feladat.
Nem tudják, vagy nem akarják tudni?
Mind a kettő. Nem tudják és nem is akarják tudni.
Most ideiglenesen Ivancsics Ilona a Kft. vezetője. Mikor írják ki a pályázatot?
Már kiírták, és egy minisztériumi kuratórium fogja elbírálni, többségében színházi szakemberek részvételével. Felkért engem a Polgármester Úr, hogy Pauli Annával együtt vegyek részt a döntésben, de szavazati jog nélkül. Én ebben nem kívánok részt venni.
Mi az oka a színházművészeti dominanciának? Csak anyagi okai vannak? A magyar kultúra jobban kedvez a verbális, mint a vizuális művészeteknek. Lehet, hogy ez is ott van a háttérben?
Összetett a probléma, ez is benne van, a másik ok, hogy a művészeknél foglalkozási ártalom a minőségorientáltság, nem vagyunk kompromisszumképesek, simulékonyak. Ez a szakmapolitikánkban is megjelenik. Kellemetlen partnerek vagyunk.
Eléggé individuális foglalkozás, nem csapatjáték, az biztos.
Az alkotók általában nehéz emberek. Valószínűleg kellemetlen, hogy a politikai hatalom minket nem hat meg. Egy jó szinész másmilyen, elő tudja adni azt, amire a közönség vágyik. Komolyabbra fordítva, a színművészetnek, Szentendrei Teátrum ide vagy oda, nincsenek tradíciói Szentendrén. Budapestről kell a színészeket, színházi szakembereket idehozni, nincs helyismeretük, lokális identitásuk. Mi hazai pályán vagyunk. Az önkormányzatban elhangzott az egyik illetékes politikus szájából, aki talán nem is szentendrei, hogy elege van már a helyi művészekből. Ez vicc is lehetne, de nem az.
Esetleg azt gondolják, hogy túl sok már így is a múzeum Szentendrén?
Ezt csak az gondolhatja, aki nem ismeri és nem látja az összefüggéseket. Aczél György annak idején ezzel a hét kis múzeummal akadályozta meg, hogy létrejöjjön egy önálló szentendrei múzeum. Aczél szerette Szentendrét, voltak itt barátai, és úgy volt vele, hogy adok is meg nem is. Így jött létre a Kovács Margit Múzeum. Ennek az édeskés, népies felfogásnak semmi köze nem volt Szentendréhez.
A Vajda Lajos Stúdiót ők intézményesítették?
Igen, a városi vezetés. Kaptak ugyan egy pincét, de egyben a föld alá is tették oket, s éppen a földalattisága miatt tudott megerősödni és gyökeret ereszteni. Művészetszociológiai szempontból nagyon érdekes jelenség volt. Tiltás is volt, meg tűrés is. Visszatérve a sok múzeumra, a belváros kulturális stratégiájának szempontjából ez a hat-hét kis múzeum jó, ha megmarad, csak jól kell működtetni, egy szervezett kulturális áramkörbe kapcsolni be őket.
Itt kanyarodnék vissza a Malomhoz, és az anyagi kérdéshez, hogy a művészettel, a képzőművészettel lehetne újra visszaszerezni Szentendre nimbuszát, és a jó reputáció az igényesebb turizmus a közéletet és a gazdaságot fellendíthetné, és egy idő után forintosítani is lehet ezt a hasznot. Arról nem is beszélve, hogy a Malom önállósodásával az anyagi erőforrások megsokszorozódnának. Az elmúlt tíz év költségvetését alapul véve reális aránynak tűnik, hogy Szentendre 40%, Nemzeti Erőforrás Minisztériuma 40%, az intézmény pályázati és saját bevétele 20% fenntartási költségmegoszlás.
Ezt a politikusok egyelőre nem látják be. Hogyan lehet őket meggyőzni?
A politikusokat meggyőzni kitartással és tömegesedéssel lehet. Ha elindul alulról a szakmai nyomás, és kiderül, hogy nem lehet minket egymással szembeállítani, nem lehet minket „leszalámizni”, ez egy idő után megkerülhetetlen érv lesz. A másik, hogy meg kell találni a nagypolitikában is a megfelelő támaszokat. A globalitás függvényében a lokalitást komolyan kell venni, a kettőnek együtt kell érvényesülnie, különben teljes értékzavar jön létre, és elkezdődik az utánzás, ami unalmas és érdektelen.